Nyugis...

Sziasztok!
Ahogy a címből is látszik (és facebookon is írtam már), ez most még nem az Iceheart következő része, hanem a nem olyan régen felkerült Problémás... folytatása. Sok hozzáfűznivalóm nincsen, csak annyi, hogy Mesinek köszönjétek, nélküle fel sem merült volna bennem, hogy tovább írjam ezt a történetet. :)
Mindenkinek további kellemes hetet, most így a közepén, és jó olvasást!
Puszi :)
Dorcsa

Összerezzentem, amikor a madár hirtelen megunta az ücsörgést, és az erőteljesen elrugaszkodva elröppent, csak a himbálózó ágat hagyva maga után. Már kora reggel is látszott, hogy a mai nap sokkal kellemesebbnek ígérkezik, mint a tegnapi, a délelőtt pedig csak megerősítette ezt. Mind az időjárási, mind a hangulati dolgokra értve. Kellemesen sütött a gyenge őszi nap, de még így is lehetett érezni az erejét. A körülöttünk uralkodó légkör pedig… Régen volt utoljára ennyire nyugodt, ennyire békés reggelünk. Megnyugtató volt úgy ébredni, hogy nem látom Kimi arcán, még álmában is, a feszültséget. Hogy nem ráncolta picit sem a homlokát, és végre nem úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye, mintha én is bármelyik percben eltűnhetnék.

Mert bármennyire jól is esett ez a szintű féltés a részéről, rossz érzéssel töltött el. Szinte megőrjített a tudat, hogy ennyire nem találja a biztos helyét az őt körülvevő világban.

De ma reggel, ahogy kinyitottam a szemem, mosolygós arccal fogadott, és némi ébredésre meghagyott idő után vidáman kezdett mesélni a mai napra szóló terveiről. Ami többek között az eddig megvalósított ágybareggelit foglalta magába (mentünk, csináltunk együtt reggelit, majd visszaszállítmányoztuk, és a takaró alá újra bebújva közösen el is fogyasztottuk). A következő programpont számára a ’nyuvasztó edzés Mark-kal’ volt, amire azt mondta, majd megbeszéli az edzőjével, hogy legyen kevésbé húzós, de legalább rövid. Nekem pedig azt mondta, hogy pihenjek, hiszen hétvége van, és ne főzzek, ugyanis majd rendelünk, vagy elmegyünk valahova, hiszen én is megérdemlem a nyugit az elmúlt idő után.

Én azért csak megszegtem a nekem kiszabott ’feladatot’, és amint becsukódott utánuk az ajtó, mentem is a konyhába. Szerettem neki készíteni dolgokat, én azt nem tekintettem munkának. Jó, néha morcos voltam, ha sok mosatlant sikerült előállítanom, de erre való a mosogatógép, meg néha Kimit is sikerült rávennem, hogy segítsen egy kicsit, cserébe a kosztért.

Most is vidáman álltam neki valami könnyű ebéd készítésének, ami Mark rostáján is átmegy, feltéve, ha itt marad enni az edző. Szerencsére Kimi szinte mindent szeretett, amit én eddig elkészítettem, de még ha nem is rajongott érte, megenni megette. Gondolom elég jó kiképzést kapott Marktól, arra tekintettel, hogy hogyan kell zokszó nélkül, vidám képet vágva szájához emelni, megrágni és lenyelni a legkülönfélébb, és annál egészségesebb zöldségeket. Én meg némi sajttal, fűszerrel, sonkával, vagy egyéb ízesítővel el tudtam venni azoknak a kritikus dolgoknak az ízét is, ami máshelyen tiltólistára került nála.

Főzés közben eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha belopakodnék, vagy, mivel egyedül vagyok, nem is nagyon kellene lopakodnom, és megnézném kitől jött a fax tegnap este, és mit ír. De végül ellenálltam a kísértésnek, arra gondolva, hogy úgyis elmondja, vagy kiszedem belőle. És talán nem haragudna annyira, mégse hiszem, hogy jólesne neki, ha a távollétében a papírjai között turkálnék. Még úgy sem, hogy az a dolgozó, ahol vannak, egyben az én dolgozószobám is. Ennek ellenére szinte minden gondolatomat kitöltötte, mint eddig is. A kék zacskóról a Red Bull, a piros lábasról a Ferrari jutott eszembe. Az aranyozott mintájú fém színű tepsiről pedig a Lotus, de ezt már annak a bizonyítékaként kezeltem, hogy tényleg meggágyultam. Inkább igyekeztem a főzésre koncentrálni, és arra, hogy a petrezselymet magamban ne Caterham nevű akármiként definiáljam.

Épphogy felmerült bennem a süti készítés ötlete, mikor megláttam a két fiút a kerítésnél biciklin.  Így egyből el is vetettem, vagyis átcsoportosítottam a ’délután amikor Mark már elment’ időpontra. Bár nem tudtam, Kimi tervez-e valamit akkorra, hiszen a reggeli programáradatkor idáig nem jutott el, de hátha azóta kitervelt valamit.

- Megjöttünk! – hallottam meg a párom hangját az ajtónyitással egy időben. – Nagyon finom illatok vannak! – jelent meg egyből a konyhaajtóban.

- Köszönöm! – mentem oda hozzá mosolyogva. – Hideg van kinn?  - kérdeztem, mert a karján végigsimítva hozzáértem a karórájához, ami hidegnek tűnt a bőréhez képest.

- Nem tudom! – vigyorgott rám csillogó szemekkel, - Én kimelegedtem, úgyhogy nem fáztam. A menetszél meg mindig hideg.

- Akkor jó… - mosolyogtam vissza rá.

- Én viszont megyek és letusolok gyorsan! – nyomott egy puszit a számra. – De utána visszajövök enni!... Maradsz? – fordult a mg mindig az előszobában ácsorgó barátjához.

- Köszi, nem, várnak haza. – válaszolt, majd drága Kimi, amint nyugtázta ezt, komótosan elindult zuhanyozni. Hogy a pólóját már megint miért a nappaliban vette le, azt nem tudom…

- Jól viselkedett? – fordultam vissza Markhoz, amint sikerült moderálnom a gondolataimat, amiket a szőke félistenem ébresztett bennem.

- Viszonylag… Egész keveset nyafogott! – kacsintott rám az edző.

Ugyanis minden edzés után, ha Kimi nem épp világbajnok sportolóhoz méltóan viselkedett, hozzám jött panaszkodni az edző, hogy neveljem meg. – Te, figyelj… Tényleg nem volt hajlandó elárulni, hogy hova megy jövőre?

- Még nem… Élvezi, hogy piszkálhat vele. – ráztam meg a fejem, de közben már kihúztam a listámról a Lotust. Ha ottmaradnak, Mark nem ezt a szófordulatot használta volna. Talán azt, hogy hol lesz, vagy, hogy hova ír alá. De így tuti nem marad a jelenlegi istállójánál.

- Akkor rábízom, hogy mondja el. Ne akadj ki nagyon… És…Azért próbáld meg mihamarabb megtudni, mert elég érdekes lesz! Ezt nem újságban kell először olvasni!

- Azért annyira hülye nem vagyok, hogy hagyjam, hogy a sajtóból értesüljön… Köszi Mark, hogy azt így kinézed belőlem! – hallottuk meg a sértődött kiabálását messziről.

- Tedd vissza a füledet a helyére, és állj be a zuhanyzóba, miután megnyitottad a csapot! Így soha nem jutsz ebédhez! – kiabáltam vissza, nevetve. Válaszul már csak valami érthetetlen morgást kaptam, gyanítom arra vonatkozóan, hogy senki nem állhat közé és a jól megérdemelt kajája közé, de azért aztán azt is hallottuk, ahogy megnyitja a vizet.

- Jó látni, hogy legalább rád ennyire hallgat! Nekem vagy egy óráig kellett volna könyörögnöm, vagy saját kézzel kellett volna betuszkolnom a zuhany alá!

- Próbálna meg ellenállni! – igyekeztem félelmetesnek hatóan befeszíteni az izmaimat támadóállásba, de sejtettem is, amit Mark arckifejezése csak alátámasztott, hogy konyhai kötényben ez nem annyira hihető. És lehet, tőlem egyébként se lenne az…

- Akkor csak óvatosan, és tényleg megyek! – búcsúzott az edző. – És kérlek, figyelj rá, hogy ne zabálja tele magát mindennel!

 - Igyekszem! – bólogattam jó kislány módjára, és próbáltam nem gondolni a délutáni süteménytervre. – Szia!

Pár percig még egyedül voltam, és görcsösen igyekeztem nem a lehetséges csapatokra gondolni. Inkább megterítettem, és összekészítettem a süti hozzávalóit.

- Ebből mi lesz? – jelent meg mellettem végre Kimi, és érdeklődve nézegettem az étcsoki-liszt párost.

- Majd megmondom, ha elmondod, hogy hol leszel jövőre! – néztem a szemébe, ahol megint csak az úgy hiányolt gondtalanságot, és a vidám, huncut fényt láttam.

- Nem! – vágta rá egyből, mint egy dacos kisóvodás.

- Akkor én sem mondom meg! – toltam hátra a konyhapulton a jövendőbeli édességet.

- Ha ezt ilyen jól megbeszéltük, akár ehetnénk is! – hajolt nagyon közel az arcomhoz, hogy szinte csak a hangjából tudtam kikövetkeztetni, hogy mosolyog.

- Akár… - vontam meg a vállamat, mire hirtelen felindulásból előbb az arcomra, majd a számra nyomott puszit, és nekiállt az asztal felé taszigálni. Vagy lehet, hogy előre eltervezte? Nála soha nem lehet tudni, de mindegy is!

- Ez nagyon finom!... Még mindig eszméletlen jól tudsz főzni! – dicsért meg két falat között, de számomra a szavainál sokkal többet mondott a lelkes csillogás a szemében, miközben szinte lapátolta magába az ételt.

- Mit csináltunk délután? – kérdeztem, mikor már szinte mindketten végeztünk, én meg beletörődtem abba, hogy most sem tudom meg, ami annyira érdekelne.

- Alszunk? – nézett fel a tányérból egy pillanatra.

- Te mormota… És miután felkeltél?

- Mi az, hogy felkeltem? Te is jössz aludni velem! – játszotta a felháborodottat az utolsó morzsák eltüntetése után.

- Dehogy megyek! – ráztam a fejem nevetve. – Tudod, én aludtam éjszaka… Na jó, én aludtam is éjszaka. – pontosítottam a horkantását hallva. – És egyébként sem…

- De egy pici azért odabújhatsz hozzám, nem? – nézett rám úgy, hogy a kérdést sem ismerve is igent mondtam volna neki.  Olyan igazi ’Kimi vagyok, de azért nem csak neked jó, ha velem lehetsz’ - tekintettel.

- Csak egy picit… Utána foglalkoznom kell ezekkel itt! – mutattam a mosogató mellett sorakozó alapanyagokra.

- Hát jó. Nem vagyok én semmi rossznak az elrontója! – pakolta be a tányérjainkat a mosogatógépbe. Majd karját a derekamra téve adott egy puszit a hajamra, és elindult velem a háló felé.– Da ha már büntetlenül lehet halmozni az élvezeteket… Akkor miért ne?... Amúgy Ferrari.

- Mi? – néztem fel rá cseppet értetlenül, ugyanis egyrészt nem értettem, hogy hogy jön ez most ide, másrészt inkább rá koncentráltam, mint a mondanivalójára.

- Ferrari. – ismételte meg, és várakozón nézett rám, hogy mikor esik le, hogy…

- Mii...?! A Ferrarihoz mész jövőre? – léptem egyet hátra meglepetésemben.

Igazából nem is tudnám megmondani, hogy min csodálkoztam el jobban. Hogy csak így közli, mintha azt állapítaná meg, hogy meg kellene lassan öntözni a tévé melletti cserepes növényünket, vagy azon, amit mondott. Mert persze, sokszor szóba került, hogy benn van a kalapban az olasz csapat is, de valahogy… sose gondoltam úgy rá, mint tényleges lehetséges jelölt. Valahogy fel sem merült bennem, hogy oda menne megint. Vissza.

- Baj? – rántott vissza a valóságba a kérdésével, miközben az arcomat fürkészte a kanapé támláján ülve. Fel se tűnt, hogy mikor ment annyira hátra.

- Nem… Csak meglepődtem. – néztem rá, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Felrémlett előttem az évekkel ezelőtti Kimi tetőtől talpig pirosban, vidáman nevetve egy-egy jól sikerült futama után. És földöntúli boldogsággal az arcán, miután megnyerte a világbajnokságot. De aztán eszembe jutott az is, hogy mennyit szenvedett a rákövetkező évben azzal, hogy nem ment úgy az autó, ahogy szerette volna. Mennyit bosszankodott, mennyit veszekedtek… És, persze az is, amikor, a szerződés ellenére külön váltak útjaik, és Kimi a rallyban folytatta. Mindezek mellett egyetlen kérdés villogott a fejemben, mint valami neonreklám, amit fel is tettem neki. – De hát miért?

Odasétáltam mellé, és felültem én is a háttámlára. Ő magához húzott, és csak egy hatalmas sóhaj után kezdett bele.

- Mert megy a kocsijuk. És esélyes, hogy jövőre is fog. És nem kell majd a futamok alatt a mezőny felén átverekednem magam ahhoz, hogy dobogóesélyes legyek. A Red Bull is ilyen, de egyrészt ők Riccardot akarják jobban, másrészt, ott állandóan a hülye rendezvényeikre kellene mennem. Már Sebastiannak is kezd sok lenni, ami azért jelent valamit! – mosolyodott el halványan, majd folytatta. – És megígérték, hogy nem lesz csapatsorrend.

- Mondjuk veled nehezen is lehetne! Max úgy, ha te vagy elöl. – vágtam közbe, amin felnevetett.

- Azért ennyire nem vagyok agresszív!

- Nem agresszív… Csak nem hagyod magad elnyomni, vagy nem tudom, hogy mondjam. Szóval nem fogsz leborulni a nagy Alonso előtt…

-… meg a seggét nyalni sem! – lett egy kicsit indulatosabb. Az biztos, hogy ott még lesznek viták, vagy legalábbis elég sok feszültség. Azok után, hogy Kimit Fernando miatt tették ki, szerintem senki ne is várja el tőlük, hogy puszipajtások legyenek egyből. – Mindegy, ha úgy látom, hogy túlságosan őt nyomják, ő kapja a fejlesztéseket, vagy akár nyíltan megpróbálkoznak mögé utasítani, akkor szerződést bontok, és kilépek.

- Megteheted?

- Simán.

- És mi van megszabva, milyen feltételek mellett léphetsz ki? – próbáltam kiszedni belőle valamit, ugyanis emlékeztem még mekkora zűr volt mindannyiuk számára az előző alkalomkor, hogy mi legyen. Igaz, akkor még csak barátként voltam mellette, és mindkettőnknek megvolt a maga párkapcsolata, a saját zökkenőivel, de attól még elég részletesen beszámolt mindenről.

- Nincs, legalábbis most még. Egyelőre végleges szerződés sincs, csak megállapodás. De majd beletetetem, hogy ha ilyen van, legyen szabad távoznom.

- És Alonsoval nem lesz baj?

- Hogy érted? Kicsit arrogáns tud lenné néha… jó, nem kicsit. – javította ki magát, mikor felnevettem, - Legjobb barátok nem leszünk, nem az a lényeg, nem azért megy az ember a Foma 1 –be, arra ott van mondjuk a hoki. De munka szinten majd csak tudunk együtt dolgozni. Legalábbis remélem.

- Én is…

- Nelly miatt meg ne bánkódj, akkor mész be hozzá dumálni, amikor csak kedved tartja! – bökött oldalba egy picit, utalva a Lotus egyik büféslányára, akivel nagyon jó barátok lettünk azalatt a néhány verseny alatt, ahova kikísértem Kimit.

- Persze, senki nem vádolna kémkedéssel, ugyan!

- Ja, roppantmód érdekel a sütireceptjük!... Mondjuk az az almás tényleg nem volt rossz, sőt!

- Mark szerint sem? – döntöttem a vállára a fejem nevetve. Jó volt megint mindent megbeszélni, nyugodtan, közben picit piszkálni a másikat. És jó volt, hogy bár még mindig a csapatválasztás volt a téma, de már sokkal szabadabban.

- Hagyjál békén a hülyeséggel! Inkább nézd meg, hogy hogy áll az itthoni süti, kinn a konyhában! – emelt le a kanapéról, és beállított maga elé, hogy pont egy magasságban volt a szemünk.

- Miből gondolod, hogy az süti lesz? – simítottam végig a szőke szemöldökén.

- Liszt, csoki, tojás, keverőtál… Nehezen lesz abból bármi más.

- Mondjuk lisztes csoki, tojásszósszal? – nyitottam nagyra ártatlanul a szemeimet.

- Tojásszósszal, mi? – döntötte a homlokát az enyémnek, és még mielőtt válaszolhattam volna, lágyan megcsókolt. Boldogan simultam bele az ölelésébe, és hagytam, hogy az annyira szeretett biztonságérzet újra magával ragadjon a karjai közt.

- Meg fogjátok nyerni a konstruktőri bajnokságot, ebben biztos vagyok! – suttogtam a szájára, amit gondoltam, mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól. – És az egyéni cím is a tiéd lesz hamarosan, hidd el!

- Ilyen háttértámogatással biztosan! – húzta végig óvatosan az ujjhegyét az arcom vonalán, csak hogy utána az arcomat a tenyerébe fogva megint megcsókolhasson.

Én meg, a szokásos ezernyi pillangómmal együtt, igyekeztem az összes szerelmemet beleadni a csókba, hogy tudja, felőlem akárhogy dönthet, akármi történhet vele, én ugyan úgy szeretni fogom, és kitartok mellette.

Még ha már csak a PlayStationnel vesz részt Forma 1-es versenyeken, akkor is.