Kilencedik"

- Mint tudjátok, szándékunk szem előtt tartani mindent, ami önöknek fontos. – Darálta fáradhatatlanul a szőke sajtós csaj.

Enstoneban voltunk, a csapat székhelyén, valami gyárban. Nem sokat láttam belőle, de így első benyomás alapján azt tudom mondani, hogy egy elegáns monstrum.  Terveztek körbevezetést is, de udvariasan visszautasítottuk, lévén estére szeretnénk visszaérni Svájcba. De, a jelek szerint, ők úgy ítélték, hogy az így felszabadult időt felhasználják mindenféle előadásokra. Így ismerkedtünk meg a csapat eddigi történetével (Határozottan röviden összefoglalva. Kicsit több, mint másfél óra…), céljaival (ez kicsit rövidebb volt, a lényege pedig a nagy siker, a sok vb győzelem, meg még valami győzelem…) és már vagy fél órája hallgattuk a sajtófőnök remek elképzeléseit. De legalább a pilótákkal nem találkoztunk. Eddig! Csak néhány fejessel. Bár van egy olyan érzésem, hogy nem kerülhetjük el egymást a végtelenségig.

- Tisztában vagyunk azzal, hogy önök, bár jó barátok, és támogatják egymást, mégsem egy csapat. – Úszott be a tudatomba néhány újabb mondat, ami végre nem a mindenféle ismeretségi mutatók növeléséről szólt. – Így arra gondoltunk, hogy a mi csapatunkon belül is megtartjuk az egészséges rivalizálást. Az egyik pilótánk az egyik párossal, míg a másikuk a másik két korcsolyázóval szerepelne a rendezvényeken, képeken. Ezzel mindenkinek több szabadidő jutna, mégis megfelelnénk az elvárásoknak. -  Az első gondolatom az volt, megúsztam! Kateék tuti biztos, hogy belemennek abba, hogy ők boldogítsák a népet Raikkönennel. Csak aztán eszembe jutott, hogy nem feltételezhetem a Lotustól, hogy ránk bízza a választás jogát. Vagy már előre megvannak a párok, vagy húzni fogunk, vagy valami egyéb, hasonlóan nagyszerű ötlet. Sziporkázó leleményességükre remek példa, hogy Pete nemrég alig tudta lebeszélni őket a fürdőruhás naptársorozatról.

- A pilótáink mindjárt itt lesznek, addig tartunk egy kis szünetet! Kimehetnek a büfébe… vagy körbenézhetnek az aulában… vagy a gyár körül!

- Szerzünk egy kis friss levegőt? – nézett rám kérdőn Pete, miközben hátratolta a székét. Az üres műanyagflakonját felkapta, majd egy jól irányzott dobással a kuka felé hajította.

- Egy mellé! – konstatálta mellőle John, majd felpattant, és ő is útjára bocsátotta a palackját.

- Kettő mellé, de lassan induljunk kifelé, mert idegémberedek teljesen!- Indított miket utunkra Kate. És minden gond nélkül véghez is vittük volna a tervet, ha útközben nem állítanak meg.

- Az mégis hogy képzelitek, hogy a szemetet mellé dobjátok, és utána otthagyjátok? – Mennydörögte az egyik pasas az asztal túloldaláról. Bemutatták, és a nevét is elmondták, de már halványlila gőzöm sincs róla. Igaz ez után a néhány óra után már a sajátomat is csak bajosan tudom felidézni. A lényeg az, hogy valami fejes lehetett.

- Azt mégis honnan gondolja, hogy ott szándékozzuk hagyni őket? – kérdezett vissza Pete.

- Abból, hogy úgy nekiindultok, és csörtettek kifelé! És amúgy meg hogyan képzeled, hogy ilyen hangot ütsz meg velem? Tudod te, hogy én ki vagyok? – húzta ki magát egyre vörösödő fejjel a pasas.

- Nem, de nem is nagyon érdekel….

- Ne tessék aggódni, mivel a szemetes az ajtó mellett van, így természetesen ki fogjuk dobni a szemetet. Egyébként is ez lett volna a szándékunk! – próbálta túlharsogni barátját Kate. Csodáltam érte, hogy még ennyi lélekjelenléte van, de végül is neki könnyű. Ő nyugodtan aludhatott a vetítések alatt. Velem szemben pedig ott ült a sajtófőnök, valami Stephane, és engem bámult. Így kénytelen voltam nyitva tartani a szemem és értelmesen nézni. Pete erre biztos azt mondaná, hogy ennek hatása a fejfájásom is. Nem vagyok hozzászokva. Mármint az értelmes fejhez.

- Abból, ahogyan az elmúlt két órában viselkedtek. Nem látszott önökön semmi más csak a gyermeteg viselkedés. Nem figyeltek oda, sőt, inkább másra figyeltek. Nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék mekkora jelentősége van ennek a kapcsolatnak. És hogy ahhoz mennyire fontos információkat tudni a másik félről. – Elnéztem az öltönyös pacákot, akinek a hangerejével együtt a feje színe is változott. Minél hangosabb, annál vörösebb. Már el se tudtam dönteni, hogy épp vörösebb, vagy hangosabb. Épp arról folyt a vita, hogy gyerekesek vagyunk e, vagy sem. Én leszögezném, hogy én nem, mert a gyerekeknek sose fáj a fejük!

- Nem, tényleg nem vagyok képes felfogni, hogy miért fontos tudni, hogy a csapat második pilótájának kilétét december kilencedikén hozták nyilvánosságra.

- Ez is példázza, hogy maga még nem elég érett. Ilyen jelentéktelen információt jegyzett csak meg. Ezek után kérem, ne vitatkozzanak. Vegyenek példát a társukról, aki tisztában van vele, hogy igazam van, és nem megy bele ilyen érzelmetlen vitatkozásokba. – Mtuatott rám nagy bőszen.

Arra, hogy megmondom, kinek a pártján állok jobb módszerem is van, minthogy pofázzak. Intettem a társaságnak, és míg ők az ajtó felé mentek tovább, én visszaindultam a helyemre. Két korttyal kiittam a maradékot az üvegemből, majd mikor már a többiek eltisztították a ’pályát’ nekikezdtem. Felvettem a profi kosaras pozíciót, térdemet rogyasztottam, csuklóimat hajlítgattam.  A terembe teljes csend lett, szinte csak a vörös fejű szuszogását lehetett hallani. Céloztam, majd dobtam. A palack szállt, el a pacákunk előtt, el az összes többi teremben maradt előtt.

- Csont nélkül! – kiáltott vigyorogva John. Néhányan még mintha tapsoltak is volna. De az már nekem rég nem számított. Megmutattam ki vagyok, most már jobb, ha békén hagynak. És láttam emberünk szemében is, amikor elhaladtam mellette, hogy nem szívesen, de elfogadja. Vagy csak annyira a feje vöröslésével volt elfoglalva, hogy nem jutott eszébe semmi jó szitkozódás?...

A többieket a folyosó végén láttam meg, mikor kiléptem. Pont kezdtem volna puffogni, hogy nem vártak meg, mikor sokkal jobb indokot találtam a puffogásra. Mert ki fordult be a sarkon? Na ki?

Igen, még ellenfényben, ennyi idő után is felismertem elsőre. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán mert egész nap tudtam, hogy egyszer úgyis összefutunk, és tartottam tőle. Egy másik férfival jött. Nem tudom, hogy a csapattárs, vagy egyéb fontos személy lehetett, de igazából nem is nagyon érdekelt,

A többiek megálltak, én meg igyekeztem feltűnés nélkül utolérni őket. Ahogy elhaladtam mellette rám nézett, de mintha nem ismert volna fel. Nem kicsit döbbentem meg a dolgon.

- Ez meg mivolt? Csak én tartom furinak, hogy nem is köszön? – kezdte Kate, mikor kiértünk az első utunkba akadó teraszra.

- Nyugi Katie. Inkább ez, minthogy belénk kössön! Lesz alkalmunk találkozni vele eleget még.- csitította John. Átölelte, majd közösen fordultak el az épülettől, hogy a kilátásban gyönyörködjenek. – Inkább nézd, hogy mennyire szép itt!

- Tényleg jó, de akkor is kicsit bunkó… -  a végét már nem értettük, mert John nemes egyszerűséggel csókkal fojtotta barátnőjébe a szót.

- Én itt az embereket vagy nagyon nem kedvelem, vagy pedig tiszta szimpik. – támaszkodott mellém a korlátra Pete.

- Ezzel én is valahogy így vagyok. Senki nincs azon az elmegy szinten. Azok közül akikkel beszéltem, vagy beszélt hozzám, szóval tudok róla véleményt formálni. – döntöttem a fejem a vállának.

- Mi a baj Angyalka? -  Simogatta meg a vállamat óvatosan.

- Semmi különös, csak fáj a fejem…

- Kapsz rá gyógypuszit jó? – mosolygott, majd a puszim után szorosan megölelt.

Pár percet ácsoroghattunk békésen, mikor hátulról megzavartak.

- Elnézést kérünk, de gondoltam illendő lenne még a hivatalos megbeszélés előtt bemutatkozni. – A nem olyan rég a folyosón látott fickó volt, mögötte Kimivel. – Én Mark Arnell vagyok, Kimi Raikkönen edzője. Ő pedig a világbajnokunk személyesen. Nagyon remélem, hogy akárki akárhogy próbálkozik sikeresen, és jó hangulatban tudunk majd dolgozni! – vidám kis emberkének tűnt. Nem tudom, hogy Kimi hogyan tud együtt dolgozni vele. Vagyis inkább ő Kimivel, mert az a nehezebb feladat. Szinte teljesen kopasz volt, fejét a felhős idő ellenére is ott virított a napszemüveg.

- Mi is hasonlóban reménykedünk! – mosolygott John, akinek láthatóan elmúlt az eddigi rosszkedve. Hiába, a szerelem csodákra képes! – Örülünk, hogy a pilótája után most már önt is megismerhetjük. Johannes Herzberger. – nyújtott kezet.

- Ti ismeritek egymást? – nézett pártfogoltjára az edző.

- Mi a francot kerestek itt?- eresztette el a füle mellett a kérdést az érintett. Hmm… Hármat találhatsz: a) gumicukrot készítünk, b) a NASA legújabb űrkutatásában segédkezünk c) a hülye reklámkampányos izé. Na vajon melyikre szavaznál? Bámultam bele a szemébe. Kár, hogy nem merem hangosan kimondani. Azért majd Petenek elmondom. Szét fogja röhögni magát. Bár most mintha kicsit dühös lenne. Vagy nem is kicsit…