Sziasztok! Most úgy érzem, viszonylag időben sikerült hoznom a részt! Bár ez nem rajtam múlott, igazából a MÁV-nak köszönjétek. Tegnap előtt ugyanis kereken hat órába tellett, mire Kelenföldről lejutottam Fonyódligetre, és ebből két és felet egy helyben álltunk. Amúgy is terveztem a vonaton írni, de így, csak nyugdíjasokkal összezárva ( "Drágám, szükségét érzem, hogy elmenjek a mellékszeparéba.", " Hoztam egy kis harapnivalót, kértek? Bár nekem már nem megy a rágcsálás... " és hasonlók..) teljesen egy helyben, rázkódás mentesen egész olvashatóan írtam. Mármint kézírás szempontjából. Azt, hogy valójában olvasható- e, azt ti döntitek el!
És igyekszem a folytatással is (zűrös hetem lesz, de már annak is megvan egy része), addig is kellemes olvasást!
Dorcsa
- Halló, tessék, itt
Natalie. – vettem fel óvatosan a telefont.
- Natalie?.. Itt Rapsber, - Mondta meg, amit már eddig is tudtam.
Technika vívmányai, mi? - üdvözlöm, remélem nem zavarok!
- Nem, éppen pihenünk. Miben
segíthetek?
- Csak egy társuk
sajtónyilatkozata miatt csörgök. Biztosan látták, hogy Patrick Noir mint
nyilatkozott az egyik sportújságnak.
- Hogy a Raikkönen miatti szerelmi
bánatom az oka, hogy az történt tegnap? – kérdeztem, mire Pete visszajött a
fürdőajtóból és habos fogkefével megállt előttem.
- Igen, arra gondolok… Azt jól
hallom, hogy ez nem különösebben rázza meg magát? – kérdezte, furcsállva a
nyugtomat.
- Igazából Patricknak nem ez a legidegesítőbb
tette… Még csak ebben a hónapba sem. – gondoltam vissza a rajongólevelek
tömkelegére, amiket volt szerencsém kézhez kapni. Vagy géphez. Bizonyos fokig
még hízelgő is lehetne, de amikor már emailcímet kell cserélni, na onnantól
gáz. – És igyekszem nem felidegesíteni
magamat a verseny előtt.
– Főleg nem miatta! - tettem hozzá
tátogva Petenek.
- Bölcs döntés! Látszik a hatásom! – tudtam kihámozni Pete
mondanivalójából, jelentős nehézségek árán, a fogkefe és a töméntelen
mennyiségű hab miatt.
- … hogy ezzel is segíthettem. –
jutott el a tudatomig, hogy Rapsber azóta is rendíthetetlenül mondja.
- Elnézést, nem figyeltem,
meg tudná ismételni? – próbáltam tudomást sem venni az orrom előtt, a
röhögéstől majd meg fulladó partneremről.
- Jól hallotta Angyalom! – De
mit is??? – elintéztük, hogy visszavonja
a nyilatkozatot, és azt is, hogy bejelentsék, az egész egy alaptalan kitaláció.
- Ezzazzzz! – pattantam fel a fotelből. - Köszönöm, ez tényleg nagy segítség, köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Akkor mégse hagyja annyira hidegen
a dolog? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Hát, annyira hidegen hagy, hogy
nem fogok miatta idegeskedni, de azért, ha a probléma ki van iktatva, annak
nagyon örülök. – nevettem bele a telefonba. Egyszerűen éreztem, ahogy a
gyomromba feltűnés nélkül belopódzó görcs feloldódik, és lassan szétárad a
végtagjaim felé.
- De azért gondolom, tudod, hogy
cserébe mit kérek!
- Mit?
- A lehető legjobb
teljesítményt a hosszú programnál.
- Higgye el, nekünk is az
a legnagyobb vágyunk!
- Rendben, akkor sok
sikert! És nagyon szurkolok mind a négyüknek.
- Köszönjük, átadom! – ennek hallatán Pete
érdeklődve húzta ki magát. Kis egós, egyből gondolja, hogy neki szól valami…
- Öhm.. Igen… És még valami,
Natalie! Lenne szíves írni egy rövid nyilatkozatot, az eseményekkel
kapcsolatban, amit aztán kitennénk a honlapra? Csak, hogy az ön szemszögéből
hogyan is néz ki a dolog.
- Igen, természetesen… Még
ma este? – néztem vágyakozva a könyvem után. Tudtam, hogy nem látja, de hátha
megérzi, hogy lenne jobb szórakozásom is!
- Hát jó lenne. Akkor nem is
zavarok tovább!
- Köszönöm. Viszont
hallásra!
- Viszont hallásra
Angyalka, és sok sikert!
- Na, mit üzen nekem? –
jött vissza, immáron tisztán, a fürdőből Peter.
- Sok sikert kíván. És nem csak neked, mint a négyünknek. Dobtam a telóm
az ágyra.
- Viszont segítened kéne.
- Neked bármiben!
- Nyilatkozatot kell írni arról, hogy Patrick egy barom. Kulturált
formában.
- Ebből nekem csak a második rész nem megy. – vigyorgott, majd a laptopot
a kisasztalra téve leültünk a szőnyegre és elkezdtünk ötletelni.
Végül egy féloldalas nyilatkozatot rittyentettünk ketten, a viszonzatlan
szerelem okozta hallucinációkról és kényszerképzetekről. Remélem Patrick holnap
estig nem lesz tájékoztatva róla, mert igazán meglennék a reakciója nélkül.
Este már minden a szokásos kerékvágásban ment. Már amennyire mi
szokásosnak mondhatóak vagyunk a szomszéd szobába átnyúló párnacsatáinkkal, a
locsolkodásokkal, papírgalacsin csatákkal. Szóval csak úgy hozzánk mérve
normálisan. Illetve egy kivétellel.
Mikor Rapsber válaszát olvastam (melyben leírta, hogy remek lett a
fogalmazványunk) Jött egy új emailom.
Cím: Sok
sikert!
Feladó: Kimi
Raikkönen
Bocsánatot
szeretnék kérni a múltkori viselkedésemért. Remélem a holnapi napjára nem lesz
hatással. A versenyen nem leszek ott, ígérem. Igyekszem ezzel is segíteni a
munkájukat.
Sajnálok
mindent, ami történt, próbálok ezentúl pozitívabban állni a dolgokhoz.
Reménykedem,
hogy a következő találkozásunkkor majd újult erővel tudunk munkálkodni egy
tisztességes, kellemes munkatársi kapcsolaton.
Sok sikert,
és szerencsét holnapra, én őszintén szurkolok!
Kimi
Raikkönen
Miután felfogtam a tartalmát az első gondolatom az volt, hogy megmutatom
Petenek., de végül elvetettem. Ő szerintem nem úgy értékelné, mint én, hanem
dühös lenne, hogy hogyan van képe egyáltalán írni nekem e tegnapi után.
Nekem mégis erőt adott. Elképzeltem mennyit szenvedhetett, mire megírta.
A bocsánatkérés csorbítja az ember egóját, és felajánlani, hogy próbáljunk
normálisan viselkedni, amiben benne van az, hogy főleg ő szúrt el mindent…
Komoly fejtörést okozhatott neki, mire megfogalmazta! És engem valahogy örömmel
töltött el a gondolat, hogy mégis átlátta, hogy nem a legmegfelelőbben
viselkedett, sőt, hajlandó megpróbálni változtatni rajta. Most, hogy mennyire
magától, az más kérdés.
Nos,egyelőre nem tudom eldönteni magamban,hogy Kimi valójában mit is akart ezzel a kis levélkével,viszont,hogy nem saját döntés késztette rá az szinte teljesen biztos.
VálaszTörlésKíváncsi vagyok mit fog reagálni Kimi mikor meghallja az új nyilatkozatot és remélem ezek után végre tudnak csapatként dolgozni.
Nagyon siess vele,Puszi:*:*