Huszonhetedik"

Hali!

Nem fogok mentegetőzni, hogy miért csak most hoztam, ha egyszer már mondtam, hogy egy rész kész is van belőle. Legyen elég annyi, hogy Lyukasórában inkább aludtam, minthogy bármi mást csináljak. És akkor ezzel mindent elmondtam a napjaimról. Gyorsan rövidre is zárom a dolgokat, hoztam nektek videót, részt, és megyek is.

Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét!

Puszi

Dorcsa

- Amúgy felesége van? Nem is tudtam. Szegény. – döntöttem a fejem az ülés fejtámaszának.

- Kimi, vagy a nő? – röhögött Romain is, miközben a tájat nézte az út helyett.

- Hát igazából a nőre gondoltam… Bár lehet, hogy ha Kimivel van…

- Akkor olyan is, és jobb lenne őt sajnálni? – fejezte be a mondatomat nevetve.

- Igen, valami ilyesmire gondoltam. – néztem ki a mellettünk elsuhanó pálmafákra.

Otthon most kezdett kitavaszodni, vagyis még csak nagyon kezdett az időnkénti hóval. Itt meg bőven nyári időjárás volt, mindenki a lehető legvékonyabb ruhában, napszemüvegben.  Hiába éreztem én is a meleget, mégis minden embert egyesével megbámultam.

- Amúgy már elváltak.

- Igen?! – kaptam vissza a fejem az ideiglenes sofőröm felé.

- Igen, még ősszel, azt hiszem. Ugye? – fordult hátra a sajtósához.

- Igen, én is úgy tudom, hogy a Lotushoz már nem házas emberként került. – válaszolt a barna hajú, igazából egész szimpatikus nő.

- Akkor most nem leszek gonosz. – fordultam újra a kívül elsuhanó világ felé.

- Így is tudjuk, hogy mire gondolsz. – hallottam Romain válaszát, és érződött, hogy megint fülig ér a szája. – És személy szerint nekem is az a gondolatom.

- Nem baj, aki nem tud visszavágni, annak nem szólunk be.

- De Ő pont olyan ember, aki visszavág!

- Igen, viszont nincs itt, így nem tud. Úgyhogy majd  ha vele társalgunk erről, és úgy ítélem, hogy komoly fenyegetettség nélkül beszólhatok neki, akkor megteszem.

- Hát ahogy érzed. De azért a fenyegetettség mindig ott lesz! És csak abban reménykedhetsz, hogy Romain megvéd! – veregette meg az előtte ülő vállát a sajtós.

- Én, persze, bármitől!Úgyis benne van a szerződésben, hogy nem verünk csapattársat!

- Nektek ilyeneket tényleg bele kell írni? Ezek bölcsisnek néznek titeket?

- Hidd el, teljesen jogos, hogy benne van. Nem egyszer volt abból vita, hogy ki az első számú pilóta, vagy ki nehezíti a másik dolgát, hogy feltartóztatják-e, vagy netalán kilökik-e egymást. És pasi lévén mindig így oldanák meg a dolgokat. Ez csak egy kicsit próbálja a helyes útra terelni őket.

- Híí… Azért egy ilyen verekedést nem néznék végig…

- Én sem, hidd el!

- Pedig már egészen beleéltem magam, hogy verekedhetek Kimivel egy csajért! – tettette a bosszússágot Romain. – Tényleg, amúgy mi jót csinálsz este?

- Hát öö… Vacsorázom, fürdöm, alszom, talán még ezek közben gépezem egy kicsit folyamatosan. Amúgy semmi konkrétat. Mert?

- Nincs kedved velünk vacsizni? Mármint, velem meg a menyasszonyommal!

- Menyasszonyod van? Én eddig azt hittem, hogy csak a barátnőd!

- A-a. Ő bizony az én menyasszonyom, és majd a feleségem is lesz nemsokára!

- Akkor persze, hogy van kedvem! Amúgy is meg akartam ismerni. Mikor, hol?

- Valójában csak a szálloda éttermére gondoltam. – kanyarodtunk be a parkolóba. - De ha találsz valami jó helyet a neten, akkor oda is mehetünk.

- Nekem a szálloda tökéletes.

- Rendben, fél8?

- A lift melletti nagy cserepes növénynél? – vigyorogtam rá, mikor kiszálltunk.

- Ennél konkrétabbat én sem tudtam volna megadni! – kerülte meg a kocsit nevetve.

- Csak, hogy véletlenül se foghasd arra, hogy nem jössz, hogy eltévedtél! – intettem nekik, majd, míg ők elmentek a rajongókkal találkozni, én felmentem a szobámba. Mert hát háromnegyedóra alvás is alvás!

…

Pont a megbeszélt időben nyílt ki a liftajtóm a hotel aulájában.  Roppant büszke voltam magamra, mert hát, nem vagyok egy kimondottan késős típus, ilyen mértékű pontosság még rám sem jellemző.

A növény mellett még nem állt senki, így nyugodtan szemlélhettem a sürgő forgó embereket. Voltak, akik már teljes díszben, dossziékkal felfegyverkezve, telefonnal a fülükön rohangáltak, de olyanokat is láttam, akik még csak most érkeztek a bőröndökkel. Volt akin felismertem a Lotus csapat fekete- sárga egyenruháját is. És gondolom volt még egy csapat, aki az épületben szállt meg, mert kizártnak tartom, hogy itt ilyen mértékű divatja lenne a fehér és a piros kombinációjának.

De hosszú időm nem volt a nézelődésre, mert pár perc múlva, az egyik leérkező lifttel, megérkezett Romain is, egy lányt ölelve.

- Heló! Régóta vársz? – indultak meg felém, amint észrevett.

- Nem, csak pont pontosan érkeztem. – öltöttem rá a nyelvem. – Amúgy, Natalie vagyok, szia! – nyújtottam a kezem a barna hajú lány felé.

- Marion, szia. Romain már mesélt rólad. – mosolygott ő is.

Komolyan, két ilyen csupa mosoly embert… Teljesen összeillenek! Bár lehet, hogy a világnak többet használna, ha a mosolygósok a nem mosolygósokkal alkotnának egy párt. Ki tudja?

- Rendben, azt, hogy rólam meséltél neki, elfogadom a késés indokának. – indultam el Romain másik oldalán.

- Khmm… hát nem egészen az történt… De inkább nem részletezném. – húzogatta a szemöldökét jelentőségteljesen, miközben barátnője csak pirult.

- Akkor legalább hasznosan töltöttétek az időt! Vagy inkább kellemesen? – válaszoltam, mire a csaj csak még vörösebb lett.

- Sziasztok! Hova-hova? – köszönt ránk Mark, mielőtt beléptünk volna a hotel éttermébe.

- Inkább honnan… - dünnyögött a mellettem álló.

- Hogy mi? – lépett közelebb az edző, mire Kimi is feltűnt mellette.

- Va-cso-ráz-ni! – szótagoltam el neki, elnyomva Marionék nevetését. – vagy nem? – néztem nyomatékosan a lányra.

- De, de. Pontosan! – bólogatott gyorsan.

- És ebben mi az ennyire vicces? – nézett furán a finn.

- Tulajdonképpen semmi… - vonta meg a vállát Romain.

- Akkor jó! – bólintott, majd köszönés nélkül távozott.

Mi meg csak döbbenten bámultunk utána. Kivéve Markot.

- Hát ez tiszta hülye. – rázta meg lemondóan a fejét. - Bocs, helyette is. Tudom, hogy nem mentség számára, de azért próbáljátok figyelembe venni, hogy egész nap zargatja Jenni.

- Akkor se rajtunk töltse ki… Sebaj, jössz velünk enni Mark?

- Nem kösz. Inkább megnézem, mit csinál. Jó étvágyat! - indult el a lift felé.

- Csak nekem nem világos, hogy most mi van? – próbáltam meg összerakni az információmat. – Szóval Kiminek van egy, akarom mondani volt egy felesége, aki gondolom egyenlő a Jenni nevű illetővel.

- Eddig jó, de rendelj magadnak kaját!

- Görög salátát kérnék, buborékos ásványvízzel! – fordultam gyorsan a pincér felé.

- Nem lesz az túl sok? – vigyorgott Romain kötekedően.

- Ne is figyelj rá, velem is folyton ezt csinálja. – lökte meg a vállát Marion. – nem képes felfogni, hogy attól, hogy ő 0-24 tudna folyamatosan kajálni, attól más jól lakik egy embernyi adaggal.

- Ismerős. – bólintottam, a hoki csapattal közös étkezéseinkre gondolva. – De vissza a tárgyhoz. Elváltak, mondhatni kb fél éve. És a csaj még most is zaklatja?

- Vagy valami hasonló. Inkább csak hívogatja, meg üzen neki, ilyenek. Ő meg már az említésétől is teljesen kész.

- Azért nem irigylem…

- Hát a csaj nem komplett, az biztos. – erősített meg Marion abban, amiben már eddig is biztos voltam.

- Kíváncsi volnék, te mit csinálnál, ha szakítanék veled… - tettette a gondolkodót Romain, mire csak egy erőteljes vállracsapást kapott válasznak. – Jó-jó, értem én, még csak fel sem merülhet bennem az ötlet! – ölelte magához menyasszonyát nevetve. Egy hatalmas puszit nyomott az arcára, mire már ő is elmosolyodott.

Jó volt őket nézni. Sugárzott róluk, hogy boldogok. Teljesen Johnra és Katera emlékeztettek, de mégis másak voltak. Kateék mindenben egymásra voltak utalva, nekik a munkájuk, ha lehet a versenyzést annak nevezni, is közös volt, egymáson múlt. Míg ők mindenben maximálisan támogatták egymást, de személyesen csak annyit tudtak segíteni a másiknak, hogy ott vannak, és Marion szorít Romainnak a versenyen, ő pedig dicséri a riportjait, tudósításait. Na meg azt, hogy milyen jól néz ki…