Huszonnyolcadik"

Sziasztok!
Nagyon sokáig nem voltam, tudom, és nem is mentegetőzöm. Csak remélem, hogy majd a szünetben több időm lesz, és sikerül előre megírnom több fejezetet, és akkor nem fogok csúszni a félév-végi hajrá miatt.
Viszont ami jó hír, nekem legalábbis, hogy van hó!! :) (Azért mindenki óvatosan az utakon, most olvastam, hogy egy balesetnél az odatartó mentők árokba csúsztak, illetve a tűzoltók felborultak. Szóval mindenki nagyon vigyázzon magára gyalog is!)
Illetve még nem gratuláltam az egész mezőnynek a szép teljesítményért, úgyhogy most azt is megejteném. Főleg Kiminek a visszatérés utáni 3. helyért, illetve Nico Hülkenberget szeretném kiemelni az utolsó futamért, amit amúgy imádtam! :)
És végezetül mindenkinek nagyon boldog Mikulást! (Mert ugye ez azt jelenti, hogy nemsokára karácsony, ami egyenlő a szünettel :P). Témába vágó videót igyekeztem találni. Őszintén megmondom, nekem az eleje annyira nem tetszik, de meg kell hagyni, azt sem egyszerű kivitelezni.
De nem is dumálok annyit. mert semmi értelme.
Puszi
Dorcsa

A vacsora remek hangulatban telt. Nem éreztem azt, hogy zavarnám a romantikázásukat. Szerintem kijelenthetem, hogy két baráttal lettem gazdagabb.

A liftben elköszöntünk, mert az ő szobájuk az eggyel alattam lévő szinten volt. Ahogy a csillogó tükörben néztem magam a liftben rájöttem, hogy mi hiányzott az egész napomból. A korcsolya. A mozgás. Semmit nem csináltam, csak utaztam, aludtam, pózolgattam. Semmi olyat, ami felemelő lett volna. Az elhatározás amilyen gyorsan jött, annyira erős is volt bennem. Találnom kell egy korcsolyapályát, ahova, míg így este is beengednek. Hatalmas mosolyt villantottam a tükörképemnek, majd a meglepődött emberekre ügyet sem vetve kiszáguldottam a liftből. Egy, még az étterembe hallott, dallamra kezdtem végigsétálni a folyosón. Egyszerűen boldog voltam.

Már csak egy ajtó választott el a sajátomtól, mikor azon az egyen kilépett Mark. Kérdő tekintetére csak még szélesebben mosolyogtam rá.

- Történt valami?

- Semmi fontos. – mosolyogtam, miközben igyekeztem kitúrni a szobához tartozó kulcs-kártyámat.

- És van valami konkrét ok a határtalan vidámságra?

- Mindig, hidd el!. Mindig, csak meg kell találni! – kacsintottam, majd beléptem a szobámba, és becsuktam magam mögött az ajtót. A villanyt felkapcsolva mindenféle gátlás nélkül kezdtem táncikálni a fejemben szóló zenére.

A laptopomat már hangosan énekelve bányásztam elő a táskámból. Azt egyáltalán nem mondhatom, hogy akármennyi hangom is lenne, így inkább gyorsan abbahagytam. A gépemet elindítottam, megvártam míg kéri a jelszavamat, aztán letettem, hagy töltsön be nyugodtan. Addig elindultam a konyha részlegbe, hogy szerezzek magamnak egy kis vizet. Útközben kezdtem csak azt érezni, hogy túlteng bennem az energia. Kicsit nekifutottam majd ugrottam egy teljes fordulatot. Nem figyeltem, hogy egy lábra érkezem-e inább hagytam magam sodródni a lendülettel. Még néhányat ugrottam, jobbra és balra forogva is, aztán a konyhába érve a hideg kő kicsit magamhoz térített. Gyorsan töltöttem magamnak egy pohár vizet, aki még jobban megvilágosított.

Tulajdonképpen egy szállodai szobában tartok magamnak valami száraz edzéshez hasonló, bemelegítés szerű ugrálást. Mikor az tele van Forma1es pilótákkal. Mindezt azért, mert már pár napja nem voltam jégen. Ha ezt Manyus látná…

Magamon nevetve indultam vissza a szobába. Útközben nem tudtam megállni, hogy ne nézzek bele a hatalmas tükörbe. A szobából beszűrődő fényben is látszott, hogy kipirosodtam. A hajam egy kicsit szétállt, az előbbi ugrálásnak köszönhetően. Hüvelykujjamat felmutatva kapott ez a tükör is egy vigyort, majd végre a laptopom elé vetettem magam.

Nagy feladat állt előttem. Keresni egy jégpályát, ahova, ha nincs is nyitva, de beengednek. Egy tök idegen kontinensen ez kicsit nehéz feladatnak tűnik, De hát, mint tudjuk: Google az ember legjobb barátja. A bölcs, akihez bármilyen kérdéssel fordulhatunk, így, vagy úgy megoldja.

Végül fél órámba telt, mire találtam egy pár helyet, ahol bepróbálkozom. Nem gyakran használom ki, hogy ’híres’ vagyok, de ez pont egy ilyen helyzet. Gyorsan kihangosítottam valami zenét a laptopról, aztán nekiálltam átöltözni. Sportmelltartó, macskanaci, rövid ujjú póló. Szerencsére nem csak az egy húzós bőröndöt hoztam, hanem volt benne egy kisebb táska is. Nem olyan pici, mint a kézi oldaltáskám, de egy átlagos sporttáskánál azért kisebb. Senki ne kérdezze minek hoztam, a lényeg az, hogy volt. Szépen beraktam az aljára a korimat, mellé egy vékonyabb melegítőfelsőt, másik pólót, törcsimet.

Még egyszer megnéztem, hogy minden címet bejelöltem-e a térképemen, aztán a gépet kinyomtam, elpakoltam. Töretlen lelkesedéssel indultam útnak. Talán még jobban feldobott, hogy már mindjárt újra jégen lehetek. Az fel sem merült bennem, hogy esetleg nem sikerül, és nem engednek be sehova.

Ahogy a világos hotelből kiléptem egyből vakuk villantak. De hamar elült a lelkesedés, amint rájöttek, hogy csak én vagyok, nem valamelyik kedvencük. Nehezen átverekedtem magam a tömegen. Még így is alá akartak velem íratni néhány papírt, csak mert ismerem a pilótákat.

Végül  10 perc múlva sikerült befordulnom az első mellékutcán. A fülembe dugtam a zenémet, hogy mégse magamban dudorásszak, és nagyobb sebességre kapcsolva útnak indultam. A sötét ellenére kellemes langyos volt a levegő, amit én, a hosszú téli fagyoskodás után kimondottam melegnek éreztem.

Útközben a város fényeit nézegettem, és számoltam a keresztutcákat, nehogy eltévedjek. Egyáltalán nem figyeltem arra, hogy megjegyezzem merről jöttem, csak a pillanatra koncentráltam. Nézelődtem, csodáltam a színes kirakatokat, a vidám embereket, a rengeteg Forma1es pólóban rohangáló szurkolót, és hallgattam a dübörgő zenémet.

A színek illatok szinte egybefolytak, az egyik kereszteződésben bekanyarodtam balra.  Már nem foglalkoztam a rengeteg emberrel, csak haladtam egyenesen. Arra, amerre a jégpályámat vártam. 

Jó 15 percnyi gyaloglás után az út jobb oldalán végre megpillantottam a nagy épületet. Gondolkodás nélkül vágtam át az úttesten, majd kezdtem el integetni a benn ücsörgő biztonsági őrnek. Kicsit kellett neki mutogatnom, hogy emelje már meg a hátsófelét, mert én ugyan innen egy tapodtat sem mozdulok, amíg nem beszélünk, de végül odajött.

- Ez nem az információs pult kisasszony! – nyitotta végül ki az üvegajtót.

- Tudom, ez egy korcsolyapálya! – mosolyogtam rá. – Én pedig azért jöttem, mert korcsolyázni szeretnék! – lapogattam meg a táskámat bizonyítékként.

- Itt azt nem lehet!

- Miért, nincs jég?

- Jég az van, de nem publikus.

- Én nem a nagyközönség vagyok, csak egy koris, aki szeretne egy kicsit lazítani a világbajnoki második helye után!

- Háát… Attól még nem hiszem, hogy nekem szabad lenne önt beengedni. – rázta a fejét határozottan, de már látszott rajta, hogy kezd megtörni.

- Persze, én sem úgy gondoltam, hogy csak úgy korcsolyázom, aztán itt hagyom a dolgokat. – fogtam neki a könyörgésnek. – Természetesen letakarítanám magam után a jeget. Semmi nyom nem lenne! És tőlem nem tudná meg senki, hogy itt voltam!

- Na jó… De ha bárki megtudja, ez nekem az állásomba fog kerülni! – lépett lassan hátrébb, én meg szinte elrohantam mellette.

- Nem fogják, ne aggódjon!- kiabáltam még vissza, majd nekiálltam a lámpakapcsoló megkeresésének.

Gyorsan ledobáltam a felesleges ruhadarabjaimat, felkaptam a korikat, és már mentem is a jégre. A fülesemet átbújtattam a pólóm alatt, nehogy véletlenül beleakadjak, majd szép lassan elkezdtem körbe körbe siklani.

Valójában nem terveztem komolyabb gyakorlatokat végigvinni, egyszerűen csak a rengeteg energiámat akartam levezetni.

Végül két órát öltöttem jégen, mire kellemesen elfáradtam. Tényleg nem csináltam összetettebb kombinációkat, csak könnyebbeket, de azt teljes energiával. Kilopakodtam a folyosóra, hogy betörjek egy zuhanyzóba, de szerencsére itt nem csak az öltözőkhöz volt külön, hanem volt a mosdóknál is, így az nem volt nehéz. Gyorsan letakarítottam a pályát, ami minden ego nélkül, szebb lett, mint volt.

- Nagyon szépen köszönöm! – mosolyogtam rá kifele menet a biztonsági őrre, aki egy újságot lapozgatott.

- Nincs mit. Ha bármikor még kedve van jöjjön nyugodtan. Élmény volt nézni! Maga tényleg tud. intett.

Kiérve hallottam, ahogy kattan mögöttem a zár.

Az utcakép teljesen megváltozott. Már nem csak úgy ímmel-ámmal volt sötét, hanem korom fekete volt a levegő. Néhány neon kivilágítás jelezte csak, hogy hol van az utca széle. Emberek már alig mászkáltak, ők sem nézetődtek, hanem céltudatosan siettek. Így én is megszaporáztam a lépteimet, nem foglalkozva azzal, hogy elfáradtam.

Mire a hotelhez értem már felszívódott a pár órával ezelőtti tömeg nagy része. Aki még ott volt, az is már a földön ült, vagy támaszkodott. Mindenkin látszott a fáradtság. Csodáltam őket a kitartásukért, hogy egy nyomorult aláírásért ennyit képesek szobrozni egyhelyben.

- Te meg hol voltál? – hallottam az ismerős hangot a liftre várva.

- Nem mindegy az neked?

- Csak érdekel, hogy merre mászkált a vaksötétben, egy idegen városban.

- Szerinted? Korcsolyázni voltam.

- Gondolhattam volna. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Gyorsan felé kaptam a fejem. Hitetlenkedő pillantásomra  csak még szélesebb lett az amúgy apró mosolya. – Mi mást is csinálnál?

- Mitől van ennyire jókedved? – kérdeztem hirtelen, miközben beszálltunk a liftbe. Ő nyomta meg a gombot, és csöndben vártuk, amíg becsukódik az ajtó.

- Csak úgy tűnik sikerült lezárnom a múltamat. – válaszolta csendesen.

- Az, bármi is történt, mindig nagy feladat.

- De úgy tűnik, hogy sikerült megtennem… Amúgy megint jövök egy bocsánatkéréssel. – hajtotta le a fejét. – Ismét bunkó voltam veled, pedig te pont nem érdemelted meg. – engedett előre a folyosóra.

- Semmi baj. Mondanám, hogy kezdem megszokni. – mosolyogtam rá, hogy érezze, hogy tényleg nem haragszom.

- Igyekszem ezentúl elkerülni az ilyen helyzeteket. Holnapra milyen terveid vannak? – állt meg az ajtaja előtt. Akkor tudatosult csak bennem, hogy valójában mellettem van a szobája.

- Semmi konkrét. Valószínűleg veletek töltöm az időmet.

- Rendben. Jóéjt, pihend ki magad! lépett be az ajtón.

- Köszönöm, te is. – nyitottam én is be a sajátomba.

Az előszobatükörből megint egy boldog lány nézett vissza, azzal a különbséggel, hogy már nem volt annyi fölösleges energiája. Sőt, kimondottan fáradt volt.