Harmincnegyedik"

Sziasztok!
Újra itt vagyok! Köszönöm szépen a türelmet! Higgyétek el, nem lustaságból nem hozom a folytatást, egyszerűen már létezni sincsen időm... Persze, erre kell azt mondani, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, tehát tuti nem akarom... Pedig nem így van! Vannak az ember akarata felett álló tényezők is... De itt vagyok, akit még érdekel, amit összehordok, az is, de gondolom azt jobban érdekli, hogy a fejezetben mit hordtam össze, úgyhogy videó, és mehet a többi!
Jó olvasást! :)
Dorcsa

Kapkodva rohantam végig a folyosónkon, diszkrét vízcseppcsíkot hagyva magam után. Az ajtónkhoz érve, egy gyors mérlegelés után, inkább a szomszédba kopogtam be.

- Nyitom! … Szia, Nati… Hát veled meg mi történt? – nézett végig rajtam látványosan. Döbbent tekintetét látva én is lepillantottam magamra, és be kellett látnom, valóban érdekes látványt nyújthattam.

Bár a nadrágommal ellentétben a pólóm rajtam volt, de a vizes fürdőruha felsőnek köszönhetően gyönyörű vízfoltok virítottak a kényesebb helyeken. Minderre jött még a hajamból csöpögő víz, ami szintén szép mintát alkotott. Kezemben volt a törülközőm, szép gombócba gyűrve, csak hogy az úszószemüvegem, és a sapkám ki ne essen belőle. És persze a nadrágom.

- Igazából semmi… Úszni voltam, és gondoltam mielőtt átöltözöm megkérdezem, hogy mit csinálunk később. – néztem vissza rá, mire csak egy hitetlenkedő mosolyt kaptam. – Hát jobb azelőtt tudni, hogy mihez öltözzek, minthogy felöltöznék!

- Én vacsorázni gondoltam.

- Lenn az étteremben? – kérdeztem, miközben próbáltam eldönteni, hogy a szeme inkább kékes-zöld, vagy zöldes-kék.

- Én egy másik helyre gondoltam, ha nem baj. – mondta bizonytalanul. Bár nem tudom, mit hitt, nekem teljesen mindegy, hogy hol vacsorázom, lényeg az, hogy legyen mit.

- Persze. De attól még semmi kiöltözős, ugye?

- Dehogy. Mikorra leszel kész?                         

- Hát… Még gyorsan lezuhanyoznék, ha nem baj. Fél óra max. – számoltam ki gyorsan magamban.

- Rendben, ha kész vagy, kopogj át, és mehetünk!

- Sietek! – köszöntem el tőle, majd bementem a szobámba.

Bementem a fürdőbe, és a lehajtott wctetőre raktam a nadrágom, és a csapba szórtam a törülközőmből a dolgokat. A tükörnek gyorsan hátat fordítva átmentem a szobámba.

- Úúú… Szexi ez a szerelés hallod-e! – kiabált utánam Pete. A kanapén terpeszkedett, és a tévét bámulta. Láthatóan semmi baja nem volt már.

- Fogd be, és fordulj vissza!... Amúgy te ilyet meg tudsz ítélni? – piszkálódtam ’ha már neki szabad’ alapon.

- Attól, hogy nem izgat fel a dolog, ezt még meg tudom ítélni. Pont úgy, ahogy te is meg tudod állapítani egy csajról, hogy szexi, vagy sem. – magyarázta kioktató hangsúllyal. És ahogy periférikusan láttam elég rendesen mutogatott közben a távirányítóval.

- Jó, hanyagoljuk a témát!  - hajoltam bele a bőröndömbe. Közben persze eszembe jutott, hogy Kimi egy szóval sem említette, hogy milyen is lesz az a hely, ahova visz. – Pete!

- Még mindig itt vagyok, nem kell kiabálni…

- Mit vegyek fel? – fordultam felé csípőre tett kézzel.

- Na ne már! Most ott tartunk, hogy elhív vacsizni, és te máris bezsongsz, hogy hogyan öltözködj? – dőlt hátra nevetve.

- Azért nem tudom, hogy mit vegyek fel, mert azt sem tudom, hogy hova megyünk…

- Persze jó kifogás… Amúgy, ha egy jó tanácsom lehet… - vigyorgott tovább nagyban, én meg éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. És milyen igazam lett! - … Ne így menj, ahogy most vagy!

- Köszi Pete, hogy vagy nekem! Nem is tudom, mit kezdenék nélküled! – fordultam vissza a bőröndömhöz, nem kevés gúnnyal a hangomban.

Végül gyorsan kikapkodtam néhány ruhadarabot, majd visszasiettem a fürdőbe. Nem akartam húzni az időt, igazából az úszástól eléggé meg tud éhezni az ember.

Lezuhanyoztam, hajamból kimostam a klórt, mert nem szeretem, ha megkeményszik, és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Egy egyszerű farmert, és egy bő pólót. Nem csicsáztam túl a dolgot, meg kell hagyni. Hajamat csak megszárítottam, aztán szempillaspirál és labello, és mint aki jól végezte dolgát, el is hagytam a fürdőt.

- Nemtom mikor jövök, de nem hiszem, hogy sokáig maradunk, mert holnap versenye van… - próbáltam összerendezni egyszerre a mondandóm, és a táskám tartalmát. Ez utóbbi nem sok mindenből állt, a kártyám a szobához, a mobilom, pénztárcám, mp3, mert ki tudja, lehet, hogy jól jön.

- Tehát majd egyszer vagy beesel a szobába, vagy ne, mert nála alszol.

- Nem fogok nála aludni! Már mér aludnék nála?

- Hát, ha már elhív vacsorázni… - vigyorgott, olyan ’én úgyis tudom, hogy az a vágyad’ fejjel.

- Hát te hülye vagy! Te ha valakit elhívsz vacsorázni, az egyből nálad is alszik?

- Ha randiként hívom el vacsorázni… Akkor mondhatni minden esetben!

- Jó, de az más. Mert együtt is lakotok! Meg ez amúgy sem randi lesz! Csak együtt vacsorázunk! – védekeztem egyből.

- Csak elhív vacsorázni, és nem elég jó a szálloda étterme. Te meg csak nem tudod megmondani, hogy mikor jössz, és még hajat is mosol a kedvéért. – sorolta mindentudóan.

- Nem miatta mostam hajat, hanem mert úsztam… - morogtam, miközben felvettem a cipőmet. Kényelmes, inkább sportcipő, mint nem, darab, de elegánsabb helyeken is meg lehet benne jelenni. Gyorsan magamhoz ragadtam egy kardigánt, és a táskámat.

- Persze, persze… Na menjél, mielőtt még egymást esszük meg!

- Oké! Te meg hagyd egyben a szobát! – nyitottam ki az ajtót.

- Érezd jól magad! És ha bármi gáz van, hívj és megyek.

- Természetesen! – forgattam meg a szememet, de azért be kell valljam, jól esett a gondoskodása, mert tudtam, ha tényleg lenne valami, ő szó nélkül jönne. – Szia!

Az ajtónkon kilépve becsuktam magam után, majd átkopogtam a szomszédba.

- Igen?… Nati! – mért végig, talán kevésbé látványosan, mint az előző alkalommal. – Te már kész is vagy?

- Hát azt beszéltük, hogy vél óra múlva… Nem? – bizonytalanodtam el egy picit, bár határozottan emlékeztem rá.

- Azt. De nem gondoltam volna, hogy annyi idő alatt kész leszel! – vallotta be mosolyogva. Jobban megnézve tényleg nem készült fel, mert az egy dolog, hogy nem fésülködött, és a haja leginkább egy szénakazalra hasonlított, de tréninggatya volt rajta, papuccsal. És, ár nem tudtam, hogy hova megyünk, azért reméltem, hogy nem olyan helyre, ahol ez az elvárás.

- Nem szokásom órákig tollászkodni. A rengeteg edzés után már belejöttem, hogyan lehet gyorsan hajat mosni.

- Jó, ebbe nem gondoltam bele… Ööö… Bejössz? Egy pillanat, és kész leszek! . lépett hátrébb, hogy bemehessek mellette.

Igazából nem telt volna többe, ha a saját szobámban várom meg azt, amíg elkészül, de valahogy kíváncsi voltam rá. Mármint nem arra, ahogy öltözik, bár meg kell hagyni, azt is szívesen végignéztem volna, de egy szoba is sokat elmond az emberről.

Várakozásommal ellenétben nem volt hatalmas kupi. Nem azt mondom, hogy nem voltak pulcsik, napszemüvegek és papírok mindenhol széthagyva, de ahhoz képest, amit elképzeltem, egész rend volt. A szobája a miénk pontos tükörképe volt, így, mikor bementem, pont beláttam a fürdőszobába, a tükör előtt sorakozó rengeteg kencefice- flakonra.

A nappaliban az egyik fotelban hevert a laptopja, mellette egy pohárral, és egy dobozos gyümölcslével. Előtte a földön és az asztalon mindenfelé papírok, ha jól láttam számokkal, és talán a pálya tervrajzaival. A szobája ajtaját csak behajtotta maga mögött, de meg bírtam állni leskelődés nélkül. Inkább a képernyővédőként funkcionáló esőcseppeket kezdtem bámulni.

- Kész vagyok, mehetünk is! –lépett ki pár perc múlva. Gyorsan végignéztem rajta, és megnyugodva konstatáltam, hogy ő sem öltözte túl a dolgot. Rajta is csak egy farmer volt, egy póló, és a kezében egy melegítőfelső. Mosolyogva jött oda mellém, majd mellettem elhajolva kikapcsolta a szórakozásomat.–Látom megtaláltad a laptopot!

- Nagyon bejön a képernyővédőd! – vallottam be és is mosolyogva, majd elindultam kifele.

- Ne sértődj meg, hogy ezt mondom, de a kutyám is imádja nézni! – jött utánam, és a mondata végére felnevetett. Nem tudtam megállni, de a jelenetet magam elé képzelve én is elnevettem magam.

- Nem is tudtam, hogy van kutyád!

- Pedig van! s most már azt is tudod, hogy szereti a képernyővédőmet! – csukta be maga mögött az ajtót.

- Majd remélem a vacsora alatt mesélsz még róla! Meg magadról is. – nyomtam meg a lift hívógombját.

- Inkább te mesélj magadról. Alig tudok rólad valamit! Bár.. Máris új információkhoz jutottam!

- Minthogy? – néztem rá értetlenül. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy ez alatt a pár perc alatt mégis mit tudott leszűrni rólam.

- Rekord sebességgel vagy képes elkészülni. Legalábbis én még nem láttam nőt, aki ilyen hamar készlett volna.

- Akkor csak rosszak a tapasztalataid – vágtam rá.

- Az is lehet… - vonta meg a vállát egyhangúan, és kilépett a liftből.  – Beálltam a mélygarázsba, onnan könnyebben ki tudunk jutni! – indult el előttem, én meg szótlanul követtem. Lehet, hogy rosszat mondtam, de akkor sem fogom hagyni, hogy akármilyen volt, vagy akár jelenlegi barátnő, feleség, vagy akárki elrontsa az estémet. Én ma este jót fogok beszélgetni egy barátommal, és pont.