Harminckilencedik"

Sziasztok!
Nem akarom, hogy magyarázkodásnak tűnjön, de szólok, hogy nekem hamarosan itt az érettségi. És, akármennyire sajnálom is, nem merem garantálni az írásbelikig a rendszeres folytatást. Bocsánat, de remélem érthető, hogy akármennyire szeretem is írni a történetet, a tanulás most fontosabb kell, hogy legyen. Persze, amint lesz pár szabad percem, folytatom, csak nem szeretném, ha emiatt morcoskodás lenne.
Megértéseteket köszönöm :)
És videót természetesen hoztam!
Aki meg teheti az élvezze ki a kellemes napsütést helyettem is!
Puszi!

(tudom, hogy nagyon régi kép, de megláttam, és egyszerűen muszáj volt berakni...)

Elmélyülten figyeltem a tömeget, hátha látok valami ismerős arcot, mikor egy pohár narancslé került elém.

- Itt is vagyok! – tett le Kimi Pete elé is egy ugyanolyan poharat.

Kicsit meglepődtem, hogy nem valami nagyon ütős koktélt hozott, vagy valami rövidet, de gondolkodás nélkül nyúltam utána. Egyből rá is jöttem, miben tévedtem, mikor megéreztem az alkohol eltéveszthetetlen ízét.

- Csak nem komolyan azt hitted, hogy hagyom, hogy józanon szenvedd végig az egészet? – nevetett az arcomon Kimi, aki közben leült elém.

- Pete, úgy idd, hogy vodka-narancs! – szóltam oda a srácnak, tudva, hogy ő régen sem volt nagy iszákos. – De Kimi, legalább Finnlandia, hogy üssön?

- Mi más lenne?

- Kezdjem sorolni a vodkamárkákat? – néztem rá, miközben egy újabb adagot szivoláztam magamba.

- Honnan ismered a piákat? Azt mondtad, szoktál alkoholt inni.

- De azt egy szóval se, hogy régebben nem ittam!

- Igaz!... Mindjárt jövök, hozok magamnak még egyet! – pattant fel, az üres poharát pedig itt hagyta előttem.

Meghagyta a jégkockákat! Pedig azokat szerettem a legjobban. Hideg, és kicsit magához tér tőlük az ember, de azért az alkohol íze is érződik rajta. És nem utolsó sorban játszani is lehet velük.

Nekiálltam kevergetni az italom a szívószállal. Az egyik nagy jégkocka kergette a többit,. Aztán kiállítottam az összeset a pohár fala mellé, körbe.

Már éreztem a hatást. A vodka nálam úgy hatott, hogy percek alatt a fejembe száll, és egy 10-15 percig teljesen részeggé válok tőle. Majd ahogy jött, távozik is.

Nagyon reméltem, hogy most nem fog úgy hatni, mint a legutóbbi pár alkalommal. Én régen tényleg szerettem inni. A hoki csapat állandó vendégtagjaként rengeteg helyre vittek magukkal, és van olyan, amire már másnap sem emlékeztem. Megtanítottak férfiasan, mértékkel inni, és kezelni a törvényszerű másnaposságot. Nem azt mondom, hogy soha nem áztam el, úgy istenigazából, de a gyakorlatnak köszönhetően nagyon jól bírtam a piát, és tudtam magam kontrollálni részegen is. Akkor. Aztán jött az, ami mindent megváltoztatott. Nagyon sokáig nem ittam, meg se fordult a fejembe, hiszen társaságba sem mentem. Azt se tudtam, ki vagyok, mit akarok az élettől. Nem volt semmi, csak a bizonytalan fájdalom. Így, mikor több helyen is olvastam, hogy az alkohol, ha meg nem is oldja a problémát, de segít elfelejteni egy időre. Az összes tanítást elfelejtve, csak el akartam szabadulni a világtól. Vettem magamnak egy üveg vodkát, aminek ismerősen csengett a neve, és mikor egyedül maradtam otthon, egy pohár társaságában, nekivágtam.

De nagyon nem tett jót. Nem hogy csökkentette volna a fájdalmat, inkább elviselhetetlen mértékűre növelte. Olyan érzéseket hozott elő belőlem, amiket nem tudtam akkor még hova tenni. Arról se tudtam, egyáltalán honnan jöttek… Még két alkalommal próbálkoztam utána inni, hátha csak valamelyik gyógyszeremmel nem volt kompatibilis a vodka. De mindkétszer hasonlóan éreztem magam, emiatt inkább abbahagytam.

Ma már tudom, hogy miket hozott belőlem elő, de azóta inkább nem ittam, túl élénken éltek bennem az emlékek. És nem akartam, hogy emlékezve, az egészet újra átéljem.

- Min gondolkoztál el ennyire? – ült vissza Kimi, ezzel felriasztva engem

- Csak azon, hogy mennyire más most inni, mint régebben.

- Látod, ezért nem kell abbahagyni! És akkor nem érzed a különbséget!

- Ezt a Forma1-re is mondanád?

- Biztos nem érezném annyira nagyon a változást, ha végig itt maradtam volna. – bólogatott.

- Akkor minek mentél el?

- Mert nem volt választási lehetőségem érted? A Ferrarinak Alonso kellett, nem én.  – csapott az asztalra. – Amúgy meg ne vádaskodj! Addig is versenyeztem, csak nem itt!

- Eszembe sincs vádaskodni! - Ittam meg az italom maradékát. – csak nem értem, hogy ha valaki ennyire szeret valamit, mint akár te ezt a sportot, akkor hogy tudja csak úgy otthagyni.

- Te műkoriztál eredetileg, azt otthagytad!

- De nagyon nem önszántamból, azt tegyük hozzá! – kaptam be egy kisebb jégkockát, majd a fogaimmal nem törődve kettéharaptam.

- Ez nem tesz jót!

- Tu..om… - járattam körbe a számban a jégdarabkákat, -  Táncolunk?

- Nem szeretek.

- Én meg inni nem szerettem volna, szóval jössz nekem eggyel! – álltam fel óvatosan, az asztalba kapaszkodva.

- És mondd, hogy akarsz így táncolni? – állt oda mellém.

- Így! – kapaszkodtam belé, és amint megvolt a stabil pont el is indultam a táncparkettre. Ő meg jött utánam.

Azt még az alkoholtól bódultan is meg tudtam mondani, hogy nem valami jó táncos. De nem zavart túlságosan, amíg ott volt, és lehetett bele kapaszkodni, addig kit zavar? Meg igazából jó is volt vele. Helyes volt, kedves volt… Ki akarna ennél többet? A válla fölött elnézve a tömeget kezdtem pásztázni. De csak rám tört a szédülés, így inkább csak nekitámasztottam a homlokom. Jólesett a közelsége.

- Nati… - hallottam a fülem mellett a hangját. Meleg lehelete miatt jóleső borzongás futott végig rajtam.

- Hmm… - néztem fel, nem törődve a bizonytalanság érzésével. Mármint ami az egyensúlyomat illeti.

A haján időnként megcsillantak a szíves fények, egy-kettő a szemében is tükröződött. Ennek ellenére tisztán kivehető volt a türkiz színű, megbabonázó tekintete. Amivel most engem tartott fogva. Mozdulni sem tudtam, bár lehet hogy ebben az alkohol is közrejátszott.

Óvatosan térképeztem fel az arcát, a félhomályban. A szőke szemöldökét, hosszú szempilláit, és a gyönyörűen ívelt száját. Teljesen el is felejtettem, hogy valamit akart mondani.

De mikor felnéztem, hogy mi is lenne az, már csak a csukott szemhéját láttam. Hirtelen került annyira közel hozzám, hogy megszámolhattam volna minden szempilláját. Lágyan éreztem meg az ajkait az enyémeken, mégis megtántorodtam a váratlan élménytől. Gyorsan felcsúsztattam a kezem a tarkójára, hogy megtarthassam az egyensúlyomat, amit ő csak ösztönzésnek vett. Ekkor jutott csak eszembe, hogy talán becsukhatnám én is a szememet. Türelmesen csókolt, várta, hogy én is viszonozzam, amit, így behunyt szemmel, nem esett nehezemre megtenni.

Hiába tudtam, hogy van bennem pia rendesen, és hogy minden bizonnyal részeg is vagyok, minden mozdulatát éreztem. Talán még jobban is, mint alkohol nélkül. Az egyik karját a derekamon, ahogy biztosan tart, a másikat a hátamon, ahogy óvatosan simogat. Kapkodó lélegzetvételét, a mellkasában dobogó szívét, hajszálait az ujjaim között…

Egyszerűen megállt az idő. Azt sem tudtam, hol vagyok. A következő, ahol már tisztán tudtam gondolkodni megint, Peter mellett ért, a helyünknél ülve.

- Kimi? – kiabáltam oda, hogy hallja a zenétől.

- Nem vagyok süket! Amúgy meg az előbb ment el piáért.

- Húú…. Szerintem én már nem akarok inni… Van itt valami terasz, vagy erkély? Vagy az utcára lehet csak levegőzni menni? – halkítottam le a hangom, miközben próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is történhetett még.

- Azon az ajtón, ha kimész, feljutsz egy szinttel feljebb. Onnan van egy nagy terasz, legalábbis Kate szerint. – mutatott bele a tömegbe. – Menjek veled?

- Ne, köszi. Szerintem már jól vagyok, tudok járni. – tápászkodtam fel.

- Csörgess meg, ha bármi van! – kiabált még utánam.

Én meg nekivágtam a zsúfolt tánctérnek. Gond nélkül átjutottam, és a lépcsőn is felmásztam nagyobb nehézségek nélkül. Tényleg kezdett már elmúlni az alkohol hatása, de az emlékeim csak nem akartak visszatérni. Megtaláltam a teraszajtót, és egyből megcsapott a kellemes hűvös levegő.

Óvatosan sétáltam ki, mert sötét volt. Csak az utcáról felszivárgó lámpafény világította meg az utamat. Az első utamba kerülő székre leültem, és a támlára könyökölve a csillagokat kezdtem nézegetni.

Óhatatlanul is eszembe jutott, hogy régen mennyire más volt minden. Persze, akkor is csináltam hülyeséget részegen, már ha ezt annak lehet nevezni, de nem így. Nem úgy, hogy ne lett volna mellettem valaki, aki végig figyeli, hogy mit csinálok, csak hogy aztán elmondhassa. Vagy nem valaki, inkább valakik. És csak alibinek mondták, hogy elmesélni akarják. Éreztem, hogy az első könnycsepp utat tör magának lefele az arcomon, de nem foglalkoztam vele. Mindenki tudta, hogy vigyázni akarnak rám. Ott lenni, ha bármi baj történne, bármikor. És most itt voltam egyedül. Úgy, hogy azt se tudom, mit akarok. Vagy mit akartam. Akartam-e egyáltalán azt a csókot? És vajon csak az alkoholos befolyásoltságom miatt volt annyira veszettül jó…. Hogy még most is azt kívánom, bárcsak most is tartana…

Hallottam, hogy valaki kijön. Nagyon reméltem, vagy vagy nem vesz észre, vagy elkerül. De persze nem volt szerencsém.

- Meg fogsz fázni! – terített rám valami puha anyagot, gondolom a pulcsiját. Addig nem is éreztem, hogy hideg lenne.

- Köszönöm! – húztam szorosabban össze magamon. A hangom csak suttogásnak hatott, de gondolom így is meghallotta. Nem tudom, hogy azt észrevette-e, hogy sírtam, mindenesetre nem mutatta semmi jelét, aminek örültem.

- Hoztam vizet. Idd meg, és jobban leszel!

- Már teljesen jól vagyok…

- Nem úgy értem… Segít kijózanodni. – nyomott a kezembe egy ásványvizes palackot.

- Tényleg teljesen józan vagyok. – töröltem meg a szemeimet, majd ránéztem. Még mindig ugyan annyira vonzott, mint lent, vagy mint az emlékeimben.

- Attól még jót fog tenni…! – erősködött, én meg nem tehettem mást, belekortyoltam.

- Köszönöm!

- Nincs mit! Ha már leitattalak…

- Nem te itattál, én ittam, sőt, Pete-ét is magamtól ittam meg. Pedig tudtam, hogy nem fogom bírni. Csak a régi szokások magukkal ragadtak…

- Figyelj…

- Ne, kérlek ne most… Majd elmesélem. Egyszer… Talán… De most nem, biztosan nem. – ráztam meg a fejem, aminek hatására kicsit azért elmozdult a világ.

- Csak szeretném, ha megbeszélnénk a történteket.

- Holnap? - néztem rá, mert tényleg nem voltam tisztában azzal, hogy mit akarok.

- Holnap. - bólintott, majd ő is a vizespalackért nyúlt.