Negyvenegyedik"

Sziasztok!
Itt is vagyok, és a videó mellett, a szokottnál egy kicsivel hosszabb résszel jelentkezem, remélem örültök :)
És most is szeretném mindenkinek megköszönni az elmúlt díjakat, tényleg nagyon örültem nekik, szóval köszönöm! :)
Kitartást mindenkinek, mindjárt itt a hosszú-hétvége!
Puszi
Dorcsa

Jót derültem az SMS-én. Akart a nyavalya meglépni előle, egyszerűen csak az alkohol hatására nem gondoltam arra, hogy másnap korán indulunk.

Ha reggel átmentem volna beszélgetni, csak még jobban kikaptam volna, helyben, nem? De ígérem, nem menekülök, Svájcban várom, hogy beszéljünk. Hajrá a futamokon! Nati

- Kivel smsezgetsz ilyen bőszen? – Hajolt be a képembe Pete.

 Nagyon mókásan nézett ki, mivel a gépen aludt. Ami még nem lett volna baj, mindannyian aludtunk, de ő a haja mellett az arcát is elaludta. Így a párnaként használt pulóverének a csíkozása erősen meglátszott az arcán.

- Senkivel. – tettem a telefonom a zsebembe, miután felhangosítottam.

- Persze, és a senki üzenete miatt vigyorgsz ennyire! –rázta a fejét, én meg igyekeztem abbahagyni a nagy mosolygást, amire az üzenete késztetett.

- Nem is vigyorgok…

- Á, dehogy… És arra mennyi az esély, hogy ezt a senkit egyébként Kimi Raikkönennek hívják? – állt mellém szorosan, mikor a futószalagnál vártuk a csomagot.

- Jajj, Pete, hagyjál már… Viszonylag nagy, így megfelel?

- Tökéletesen!... Amúgy te hogyhogy nem voltál tiszta hulla reggel? Később feküdtél, még ittál is… Lazán másnaposnak kellene lenned!

- Annyi a trükk, hogy már józan voltam, mikor lefeküdtem.

- Kétlem! Láttalak, hogy mennyit ittál, és azt is, hogy hogy néztél ki tőle. – karolt ál John.

- De utána még órákig ébren voltam és táncoltam!

- Meg ki tudja mit csináltál még…

- Semmi különöset!

- Annyira semmi, mint amennyire senki írta azt az üzenetet?

- Tudjátok mit, le lehet rólam szállni! – indultam meg a csomagom felé. – Pete, te meg törődj Jackievel, biztos azért vagy mostanában annyira hülye, mert régen láttátok egymást!

- Már írtam neki, hogy megjöttünk. Amúgy meg csak otthon találkozunk, nem jön ki elém.

- Igen? Akkor biztosan értem jött! Sziasztok! – kezdtem el kifelé húzni a bőröndöm a terminálból. Mert a fotocellás ajtó egyik kinyílása alkalmával egyértelműen láttam, hogy áll kinn valaki, aki nagyon hasonlít a srácra. És valljuk be, nem sok hozzá hasonló szaladgál a világban.

- Szia Nat! Erre! – kezdett egyből ugrálni, én meg nevetve mentem felé.

- Látlak! És ugye engem is hazaviszel? – kérdeztem, a fojtogató ölelése közepette.

- Haza, persze, azért jöttem. Pete?

- Még a csomagjára vadászik. De úgy tudja, hogy nem jössz, szóval akár mehetünk is…

- Én azért megvárnám, ha nem baj

- Végül is… Én ráérek.

***

Egy héttel később már a tévém előtt ültünk a Nagyival. Egy kis rábeszélés azért kellett, mire rá tudtam venni, hogy nézze meg velem a futamot, de mivel engem keresve a képen, az előzőt is megnézte, végül csak mellettem kötött ki.

A szabadedzéseket is néztem, a második kivételével egész jól sikerültek Kiminek. Szerintem. Szerintem persze lehetett volna sokkal jobb is az a helyezés. De ezzel párhuzamosan azt is magyarázta, hogy az ilyen ’próbakörökön’ még nem mutatnak meg mindent, amit tudnak. Szóval végképp nem értem, miért nem tudja elfogadni.

Nagyon sokat beszéltünk az elmúlt héten, ahhoz mérten, amennyit az időeltolódás enged. Most, futam előtt is küldtem neki biztató SMS-e, de Skypoltunk is sokszor. Rengeteget megtudtam róla. Hagyta, hogy rákérdezzek néha olyanokra, amit valahol a neten olvastam, de be kell valljam, kutakodtam is rendesen. Legalább száz cikket olvastam róla, interjúkat, összefoglalókat, fiatal korából, a régebbi versenyzős időszakából, de mostanról is.

- Akkor most végül miért a tízedik helyről rajtol? – érdeklődött a nagyim, aki , mióta hazajöttem, folyamatosan Kimiről kérdezget. Mivel már az elején meg volt róla győződve, hogy mi jól ki fogunk jönni, úgy érzi, bejött az elmélete. Azt hittem, miután átállítottam arra, hogy a pasi egy bunkó, öntelt alak, nehéz lesz neki elmagyarázni, hogy változtak a dolgok. De szerintem nem hitte el igazán, amit akkor mondtam neki, mert egyből bólogatott, mikor említettem, hogy egész jól elvoltunk.

- Mert váltót kellett cserélni az autóban, és ezt nem szabad. Vagy csak most még nem szabad, ezt nem értettem pontosan. – tényleg rákérdeztem nála, mert csak annyit hallottam, hogy ’váltócsere miatt 5 helyes rajtbüntetés’, ami nekem nem jelentett sokat. És azért is, mert élmény hallgatni, ahogy a szenvedélyéről beszél.

- Elvárják, hogy, ha tönkremegy valami, akkor azzal folytassák? De hát az életveszélyes! Milyen dolog ez… Ez nem is sport, túlélőharc akkor! – füstölgött egyből mellettem.

- Hagyják, hogy kicserélje, most is ez történt. – intettem a képernyő felé, ahogy épp Kimi fekete-arany csodáját mutatták,- Csak akkor hátrébbról kell indulnia a versenyen. Ha már új berendezése van, végül is érthető.

- És nem várják meg, hogy elálljon az eső? Szegények, még meg is áznak…

- Tényleg szivatás… De Kimi mondta, hogy van néhány autó, amelyik jobban megy esőben, mint szárazon, nekik ez külön jó.  És azt is mondta, hogy vannak speciális gumik az esőre.

- Milyenek? Esernyővel?... Vagy tapadókoronggal, hogy ne csússzanak? – nevet fel mellettem jóízűen.

- Nem tudom! – csatlakozom én is hozzá, - Gondolom úgy, mint az utcai kocsikra van téli meg nyári, itt más különbségre is van.

- Jó, de az miben más? Mármint nem lát, fázik, mert esik az eső, akkor mit számít a gumi?

- Gondolom jobb a tapadása. Talán nagyobbak a barázdák, így jobban, könnyebben kipréseli maga alól a vizet, és nem csúszik annyira. De majd megkérdezem!

A futam már az elején adott okot az izgulásra, az csak tetőzte a dolgokat, hogy gyakran nem lehetett látni az esőtől és a vízpárától. Romain összeakadt egy másik versenyzővel, de szerencsére ő még egész jól kitudott jönni belőle. De a negyedik körben a kavicságyba sodródott. Pár körrel később pedig a biztonságis autó jött be, mert már tényleg nem lehetett semmit látni, és egy kicsivel az után le is állították.

- Mit csinálunk amíg folytatják? – pattant fel a nagyim.

- Ööö.. Nézzük, amit mutatnak közben?

- Hangosra állítjuk, és halljuk a konyhában, ha folytatódik? – indult meg, szinte nem is reagálva a felvetésemre.

- Jó… És mit csinálunk a konyhámban? – indultam utána, amint felhangosítottam. – Nincs túl sok dolog itthon, amit fel tudnánk használni…

- Meggyes piskóta? – kérdezte, félig eltűnve az egyik szekrényemből. Az egy dolog, hogy a nagyim, és hogy két emelettel lakik lejjebb, de mindig meglep, mekkora otthonossággal mozog a konyhámban. Már kinn is volt az asztalon a mérleg, liszt, cukor, és egy üres edény is, gondolom a tésztának.

- Fagyasztott meggyből nem jó. Mákos?... Várj, nincs itthon mák… Igazából semmi sincs nagyon, szóval almát se tudunk mondjuk beletenni. Tojás sincs. – soroltam az apró hiányosságokat.

- Tojás van nálam lenn!  - csukta be a szekrényajtót. – Menjünk le, nézzük meg mi van még!

- De a futam… - próbálkoztam óvatosan.

- Azt mondtad, hogy igazából csak a szőke miatt izgat, aki most csak a kocsijában ázik. Vagy be ment fedett helyre, ha azt egyáltalán szabad ott…

- Jó, megnézem, hogy hogy áll, és lemegyünk…- adtam fel egyből. Ő egyszerűen ilyen. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor annyi. Az lesz, véghezviszi simán. Mindig is ilyen volt, sok mindent köszönhet neki az életben. De ahogy idősödik, a kis dolgoknál is előjön, ami azért sajnos zavaró tud lenni.

Mivel azt mondták a közvetítők, hogy még egy jó ideig állni fog a futam, lementünk leltározni. Majd, mivel nála se találtunk se mákot, se almát, és tojásból is csak kettő volt, a közeli vegyesboltba is elrohantam.

Valamilyen szinten zavart, hogy nem nézhetem, de igazából a tudat, hogy úgyse módosítana semmin, ha én ott tördelném a kezem, és mondhatni csak feleslegesen idegeskednék, kicsit megnyugtatott.

Tlán emiatt is álltam le rendesen bevásárolni. Hiába indultam rohanva a lépcsőn, és futottam a boltig, végül egy tolós kocsiba kezdtem pakolni a dolgaimat. Vettem tejet is, és zsemléből sem volt otthon. Mire észbe kaptam,  már vagy egy fél órát eltöltöttem a vásárolgatással. Szóval jött egy rohanás hazafelé is.

- Most akartalak hívni, hogy folytatódik. – hallottam nagyimat, miközben kettesével szedve a lépcsőfokokat száguldottam felfelé.

- Jövök, itt is vagyok… - estem be szó szerint az ajtón.

- Jó- jó. Még nem történt semmi izgi! – szólt ki a tévé elől.  – közben mutatták, ahogy mindenki rohangál, esernyőkkel, esőkabátban. Nem lennék most a helyükben! – álljon meg a menet! Én boltba megyek, mert minek nézzük azt, ahogy ők csak ülnek a kocsiban, ő meg itt skubizza őket végig?

Végül csak, talán mondhatom, hogy szerencsére, csak néhány érdekesebb jelenet volt. Legalábbis nekem, igen külső szemlélőnek. Például az, mikor az egyik kocsi nekiment egy másik kerekének, aki defektet kapott. De nem úgy, hogy az ember várná, hogy kipukkad, leereszt, aztán jólvan. Mivel hatalmas sebességgel pörgött tovább mindenfelé gumidarabok röpködtek, cafatokban szállt szanaszét szerencsétlen kereke. Azt hiszem ez pont az a srác volt, akinek Kimi már bemutatott, hogy jóban vannak, és szintén erre lakik. Sebastian, aki már szintén világbajnok.

Kimi végül az ötödik helyen végzett, ami szerintem, a tízedik helyről indulva szép teljesítmény. De gondolom ő ezt másképp gondolja…

 - Amúgy mit csináltál te az elmúlt héten, hogy semmi nem volt itthon? – érdeklődött a nagyim, miközben vártuk, hogy a mákos-almás sütink kisüljön.

- Dolgoztam. Három hét múlva le kell adjam a tervezetet, és még nem állok túl fényesen a dologgal.

- De azért vásárolni csak ráérnél, hiszen nem csak itthon gubbasztottál végig…

- Futni jártam el, meg korizni, és kikapcsolódásként voltam a srácok meccsén. De olyankor mindig elfelejtettem, hogy be kéne vásárolni… - vallottam be nevetve. – Amúgy tudtad, hogy Kimi is hokizott?

- Azon lepődtem volna meg, ha nem! Téged mindig is vonzottak a hokisok, nem?

- De-de! – pillantottam a falon lógó csapatképre. Még tizenhat-tizenhét éves koromban készült.

Egy egész hokicsapatot, ’a csapatot’, ábrázolt, valamint engem, az akkor koris párommal. Hihetetlenül boldog voltam a kép készülésekor, és nyúzott. Előtte már pár órán keresztül szívtuk egymás vérét a jégen, és néhány meccsen is túlvoltunk. Nem mondanám magam egy nagy hokisnak, főleg, hogy a játékom nagy részét a srácok elől való menekülés tette ki, de ettől függetlenül mindig nagyon jól éreztük magunkat az ilyen alkalmakkor.

Épp indultam volna a sütőhöz, kivenni a kreálmányunkat, mikor megcsörrent a telefonom.

- Nagyi, vedd ki légyszi te! – álltam neki egyből keresgélni. Mert miért is lett volna szem előtt… Komolyan, egy telefon leghasznosabb funkciója, hogy tud csörögni, ha éppen nem találjuk. – Szia Kimi!

- Hali… - hallottam a rekedtes dünnyögését a készüléken keresztül.

- Néztem, nagyon nincs jó idő arra tifelétek! – huppantam le az ágyamra, majd jó szokásomhoz híven hanyatt is vágtam magam.

- Semmi bajom az esővel.

- De azért nehezíti a futamot!... Meg veszélyes is.

- Ezt már megbeszéltük, teljesen biztonságos az egész. Láttad, le is állították, mikor már nagyon esett.

- Jó, igaz… Amúgy gratulálok, szerintem tök jól mentél!

- Szerintem is jó lett volna…

- Volna?

- Ha nincs a váltó miatta  büntetés, akkor ha ugyan ennyit tudok javítani, simán meg is nyerhettem volna… - morgott. Nem volt valami jókedve, de ezt meg lehet érteni.

- Majd a következő futamot megnyered, jó?

- A következővel kapcsolatban… Hazamegyünk előtte, szóval mikor érsz rá? – vált kicsivel bizonytalanabbá a hangja.

- Hát igazából elég feszítetten kéne dolgoznom az elkövetkezendő pár hétben,…

- Akkor…

- De mikor itt vagy, tuti meg tudom oldani, hogy ráérjek. – fejeztem be a mondatom mosolyogva.

- Rendben… Nekem mennem kell interjúzni.

- Akkor szia, és gratulálok még egyszer! – búcsúztam el tőle.

- Szia… És Nati?... Örülök, hogy beszéltünk.

- Én is! Szia! – tettem le végül.

- Ez nagyon finom lett! – fogadott drága nagyim a konyhában. Már nekem is volt kirakva néhány darab egy tányéron, ő pedig boldogan falatozott egy másikról.

- Örülök!

- És, mit mondott?

- Nem elégedett az eredménnyel, de ha nem nyer szerintem sosem az… És valamikor a héten jön Svájcba!

- Az jó lesz! Ugye?

- Igen, szerintem nagyon! – mosolyogtam rá boldogan, majd visszatértem a sütimhez.