Sziasztok!
Bocsánat a csúszásért, de mentségemre legyen szólva, hogy amint lett netem, hozom is a folytatást!
A sok pipát, és az eddigi kommenteket nagyon köszönöm, mind nagyon sokat jelent! A szavazás végeredményének pedig örülök, így legalább biztos vagyok benne, hogy van értelme videókat keresgélnem Nektek. Itt is van a mostani!
És a díjakért is nagyon hálás vagyok, kitettem őket, kicsit lejjebb tekerve megtalálhatóak.
Nagyon kellemes pihenést mindenkinek!
Puszi
Dorcsa
- Jó reggelt Angyalka! – jelent meg a lépcsőn Kimi,
kócosan, álmos szemekkel, egy szál boxeralsóban.
- Neked is! – mosolyogtam rá szélesen, majd inkább
átadtam magam a csóknak, amiért odahajolt hozzám, a fotelba.
- Reggeliztél már?- kérdezte, útban a konyha felé.
- Gondoltam megvárlak! – válaszoltam, miután erőt
vettem magamon, és nem engedtem a vágynak, amit a látványa kiváltott bennem.
Persze nem segített, hogy a konyhába beérve felém fordulva rátámaszkodott a
pultra, és széles vigyorral az arcán várta, hogy odaérjek hozzá. Én meg
komótosan odabattyogtam, közben végignéztem a formás lábait, dudorodó, fekete
alsónadrágját, izmos felsőtestét, és a gyönyörű szemeit, amint mintha még nem
nyitott volna ki teljesen.
- Mit kérsz reggelire? – érdeklődött, mikor
odabújtam hozzá.
- Nem tudom…
- De mégis… - kezdett játszani a hajammal, -
szendvicset, vagy müzlit? Péksütemény szerintem nincs itthon.
- Müzlit. – döntöttem el. – De sokat, mert éhes
vagyok!
- Vajon mitől? – tette fel a költői kérdést a
konyhaszekrényben matatva, elégedett rötyögéssel. Bár panaszra tényleg nem
lehet okom, az előző este fárasztó tevékenységei pont úgy szolgálták az én
kielégülésemet, mint ahogy az övét. Nem is akárhogy!
- Mi jót csinálsz ma? – érdeklődtem, már az asztalnál
ülve, a tál reggelimmel.
- Semmi különöset nem terveztem. – válaszolt két
falat között. – Markkal el kell mennem edzeni valamikor, meg mosnom is kell… De
igazából semmi. Neked be kell ma menned a színházba?
- Szerencsére nem. Vagy legalábbis még nem tudok
róla. Emailben szólnak, ha van valami újabb megbeszélnivaló. - ráncoltam össze a homlokomat, mert megint
eszembe jutott a remek üzenet, amit azóta sem olvastam még el.
- Mi baj? – vette észre azonnal.
- Semmi… Csak, majd amíg te elmész edzeni, beszélnem
kell Petetel. – tudtam, hogy nem szép dolog eltitkolni előle, és igazából nem
is akartam titokban tartani. De hogy tudnék azzal előrukkolni, hogy ’tudom,
hogy azt mondtam, hogy végre elfogadom a múlta, de mostanában írogat egy régi
ismerősöm, és minden egyes üzenetével csak kiborít’?
- De baj van? Vagy miért nézel ennyire csúnyán? –
faggatott tovább.
- Csak van néhány olyan dolog, amit egyedül nem
tudok megcsinálni, és segít. De így már semmi baj nem lesz, ne aggódj! –
mosolyogtam rá, és igyekeztem olyan fejet vágni, mintha tényleg így lenne.
- És én nem tudnék segíteni?
- Tényleg semmi komoly. És Pete is nyakig benne van,
pont, mint én, úgyhogy neki nem fáradság! – nyugtattam meg, bár a hangjából azt
szűrtem le, hogy sokkal jobban zavarja, hogy Pete segít, és nem ő, mint az,
hogy a srác túlhajtja magát.
- De ha bármi van, szólj nyugodtan!... Még ha nem is
vagyok itt, majd kitalálok valamit.
- Persze, hogy szólok! – álltam fel, hogy
elmosogassak, és mellette elsétálva puszit nyomta a fejére, hogy. Aztán a
csengő hallatára automatikusan a bejárati ajtó felé kaptam a fejem, még ha az
zárva is volt.
- Kinek hiányzom ilyen korán…? – kezdett egyből
morogni a finn – és honnan gondolja, hogy ilyenkor ide be lehet csöngetni? Mi
lenne, ha aludnék?
- Akkor még morcosabban nyitnád ki az ajtót! –adtam
meg a választ. – De talán jobb lenne, ha most is kinyitnád. És igazából annyira
késő sincs. Fél tizenegy… Csak a tegnap este kicsit elhúzódott…
- Ha így folytatod, előbb teszlek magamévá, minthogy
kinyissam az ajtót! – markolt bele a fenekembe, de azért elment, beengedni a
bátor csöngetőt.
Én meg nevetve néztem utána. Nem tudom, mikor vett
ilyesfajta fordulatot a kapcsolatunk, de tény, hogy az elmúlt éjszaka
mindkettőnkre nagy hatással volt. Sokan mondják, hogy mindenféle híresztelés
ellenére egy párkapcsolatot igenis nagyon nagymértékben meghatároz a nemi élet.
Hát ha ezentúl minden ilyen tökéletes lesz köztük, akkor az valami tündérmesére
fog hasonlítani. Az előző éjszaka arcpirító felidézéséből Kimi megemelt hangja
rázott vissza a valóságba, ahogy, mint kiderült Markot, fogadta.
- … Szóval jól gondold meg, hogy mit mondasz, mert
ha azzal jössz nekem, hogy hajnalok hajnalán azért ébresztettél fel, hogy
elvigyél edzeni, akkor komolyan rád csukom az ajtót! – egy üveges szekrény
tükröződéséből pont láttam az ajtót, a fiúkkal együtt. Igaz, csak a
sziluetteket, de még így is látványosan kevéssé volt meggyőző, ahogy Kimi egy
szál alsónadrágban magyaráz. Bár ki tudja, lehet, hogy úgy nézett közben, hogy
az ember mégis elhinné neki, hogy igazat mond… De Mark reakciójából nem ezt
szűrtem le.
- Engedj be, és majd elmondom, miért jöttem! – tolta
be egyszerűen a finnt, aki újra morogni kezdett.
- Mi az, hogy csak így besétálsz? Ne tologass, ez az
én házam…
- … Ahova azt mondtad, hogy bármikor jöhetek, pont
úgy, mint a sajátomba! – vágott vissza egyből az edző, aki már a cipőjét is
levette. Én meg nagyban moziztam tovább, mégha a kép minősége nem is volt első
osztályú.
- De nem most!
- Pedig most jöttem. Amúgy meg egyáltalán nincs már korán,
sőt, tízkor szoktam jönni, úgyhogy mondhatni későn érkeztem.
- De csak most keltem…
- Jól elhúztad akkor az éjszakád mondhatom! – indult
el a konyha felé, - Megint egész végig a gépnél ültél, vagy mivel egy országban
vagytok, már telefonáltatok?
- Nem…
- Hmm… Akkor akad pár egyéb ötletem, hogy
személyesen mivel tölthettétek el az időt! Soroljam? – lépett be a konyhába,
ahol én nem tudtam eldönteni, hogy vörösödjek, vagy vigyorogjak. Úgyhogy végül
mindkettőt csináltam egyszerre.
- Inkább ne, feltaláltuk magunkat! – néztem a kissé
meglepődött trénerre.
- Szépjóreggelt!
- köszönt, miután helyrerakta magában, hogy miért ülök én bugyiban és
Kimi pólójában az említett konyhapultján. – Akkor jó… Viszont nekünk tényleg el
kellene mennünk edzeni!
- Most bizonyosodtál meg róla, hogy egész éjjel
edzettem! – sétált mellém vigyorogva a finnem, én meg a vállába rejtettem a
fejem. Komolyan, mst minden részletet meg fognak beszélni? – Nem lehetne, hogy
ma legalább könnyített legyen a program?
- Nem. Majd este könnyítetek a dolgokon, amennyit
csak akartok, de nekünk van edzéstervünk, ahhoz tartjuk magunkat! Úgyhogy
indulás! – adta ki a parancsot, miközben megkínálta magát egy pohár vízzel,
Mark.
- Franc változtat az esti dolgokon…- állt neki
dörmögni megint. – Ugye? – nézett rám, majd biztató bólogatásomat egy vigyorral
díjazva, leemelt a konyhapultról.
- Aztán nem ám sokáig tollászkodni! – kiabált utánunk
Mark, mikor elindultunk felfele, a hálóba.
- Sietünk, de te meg cserébe ne zabáld fel az egész
konyhámat. – üvöltött vissza mellőlem Kimi.
- Te akkor most elmész Peterrel randizni? – jött vissza
nem sokkal később a gardróbjából, mialatt én az ágyán ülve öltöztem.
- Pontosan… - vágtam rá, de a fintorát látva inkább
pontosítottam. – Korizunk egy kicsit, és beszélgetünk, megoldjuk az élet
jelenleg nem sok problémáját, és mire te végzel, szerintem én is készen leszek.
- Honnan tudod, mikor végzünk? Még én sem tudom…
- Időpontot nem tudnék mondani, de Mark lelkesedését
elnézve nem fogjátok egyhamar befejezni! – nevettem rá, miután felhúztam egy
pólót.
- Szóval akkor egész nap a sráccal fogsz szórakozni…
- komolyan, csak tudnám, mitől lett ennyire tüske a szemében a téma.
- Lehet. De ez téged nem kell, hogy zavarjon, mert
gondolom utána meg veled fogom jólérezni magam. És nem tudom, hogy ez segít-e
helyretenni a lelki békédet, de lehet, hogy majd Pete párja is csatlakozik
hozzánk, szóval még csak nem is kettesben leszünk. – próbáltam neki magyarázni.
- Semmi baj nincs a lelki békémmel…! – fordult morgolódva
vissza a másik helyiségbe.
- Persze, hogy nincs! – mentem utána, miközben
begomboltam a nadrágom. – Azért vagy durcás, amikor csak felmerül a téma.
- Nem vagyok durcás! – fordult felém hirtelen, és
bár addig kicsit erősnek éreztem ezt a szóhasználatot, abban a pillanatban pont
úgy nézett ki, mint egy durcás kisfiú.
- Nem, dehogy! – hajoltam oda, és egy puszit nyomtam
a szájára. – De akkor nem lehetne, hogy mondjuk, mosolyogj?
- Nem szokásom mosolyogni. – válaszolta,
elváltoztatott engem az agresszív kismalacra emlékeztető hangon, de azért a
végén csak elmosolyodott.
- Így már mindjárt jobb! – nevettem rá, és a
karjaimat a nyaka köré fonva fogadtam a csókját. – Most viszont indulás, mert
téged fog Mark halálra kínozni!... Aztán mit csinálok én este, ha te már
mozdulni se bírsz…
Szia!
VálaszTörlésMa találtam rá az oldalra. Nagyon tetszik a történeted. Ilyet még sehol sem olvastam :D Kíváncsi vagyok a történésekre szóval amilyen hamar csak lehet, megajándékoznál minket egy új fejezettel? :D :$
Puszi Barbara (az új rendszeres olvasód!) :D
Szia Bari! :)
TörlésÖrülök, hogy idetaláltál, annak pedig még jobban, hogy tetszik! :)
A fejezettel pedig igyekszem ahogy tudok, és az időm engedi!
Puszi
Dorcsa