Harminchetedik"

Sziasztok!
Itt is vagyok, ha már a hó elolvadt! És ezúton is kívánnék mindenkinek sok locsolót illetve még annál is több csokit!! :)
És itt van a videó is!
Kellemes pihenést mindannyitoknak!
Puszi

Nagyjából egy órával később már a boxban ültünk, és vártuk, hogy elinduljon a futam. Eredetileg valami külön elkerített kis kutricában ültünk volna, itt a Lotunsál, egyéb nagy, vagy talán még nálunk is nagyobb, emberrel együtt, de a fiúk kiharcolták ezt a helyet. Szerintük innen sokkal izgalmasabb, és itt sokkal inkább át lehet élni a versenyélményt. Én azért hozzátenném, hogy itt jóval kevesebbet lehet beszélgetni, és mintha elég erőteljes benzingőz is terjengene, de ám  legyen.

Kimivel már verseny előtt nem tudtunk többet beszélni, de sokat láttam, ahogy össze-vissza rohangál, mindenkivel egyeztet. Eleinte még a hétköznapihoz hasonló csapatruhájában, aztán a  pályán használatos overáljában.  Alatta, az a fehér aláöltöző elég pizsamafelsős feelingű volt, jót is derültünk rajta Katetel.

A fiúkat meg lekötötték a kocsik, és a szerelőktől kuncsorgott információk. Johnból még csak kinézem, hogy ilyen szinten érdekelje a dolog, hiszen ő otthon is néha megnéz egy futamot, de Petenél ezt a napi hülyeségéhez tudtam be.

Már megvolt a pilótaparádé, és a felvezető körön mentek, hogy elfoglalják a helyüket a rajtvonalon. Foghatom arra, innen néztük a futamot, de az biztos, hogy egyre jobban kezdtem izgulni. Egyre csak az járt az eszembe, amit Kimi mondott, hogy itt sokat lehet előzni, így javítani is az induló pozíción.

Érdekes volt látni a rajtot, belülről. Akármennyire is foglalkoztatott maga a verseny, mégis inkább az embereket figyeltem a kezdésnél. Volt, aki a helyéről felállva, kezeit ökölbe szorítva szurkolt a fiúkban, néhány szerelő beszélgetés közben fordult oda, mozdulatukban megmerevedve várták az eseményeket. Kimi mérnöke a tollával kopogott az asztalon idegességébe, a sajtós csajszi pedig a szája szélét rágta. Aztán, mikor elkezdtek visszaszámolni, vagyis a piros lámpák világítani, mindenki egy ütemben dőlt előre. Hogy aztán, mikor  elrajtoltak egyszerre csapódjanak vissza.

Kimi szerelői látványosan megnyugodtak, ebből látszott, hogy neki jól sikerült a rajt. Ezzel szemben Romain csapata ha lehet csak még idegesebb lett, repkedett ott törlőrongytól kezdve ásványvizes-palackig minden.

- Mi történt? – fordultam oda gyorsan Katehez, mire ő csak nagy szemekkel nézett rám.

- Te nem nézed? Még, ha itt lenne a finned, és őt bámulnád, arra azt mondanám, hogy oké, de így…

- Azt mondd, hogy mi történt!

- Romain hátracsúszott. Vagyis elmentek mellette ketten is. Az a kék ott… - mutatott előre, a kihelyezett óriásmonitorok egyikére. – meg talán valami szürke volt a másik.

- Ahha, akkor most az ötödik helyen van. Innen még minden lehet! Na de, most térjünk csak vissza arra amit mondtál. Mi az, hogy, ’ha itt lenne a finnem…’?

- Azt hittem Pete csak ugrat azzal, hogy tetszik neked, de nem! – dőlt hátra vigyorogva.

- Hogy mi? Mikor ugratott? És mi az, hogy nem ugratott? – kapkodtam a tekintetem közte, és a barátunk között.

- Nati… Ha semmi nem lenne, akkor csak legyintenél, sőt, itt viccelődnénk, hogy azon az egy vacsorán már össze is házasodtatok. Te meg itt tagadod a dolgokat. Hidd el, ismerlek! – mosolygott rám. Amiben egyrészt benne volt az, hogy igen, ő tényleg jó barátnőm, igaza van, de az is, hogy kíméletlenül ki is használja. – Amúgy tegnap átmentünk, hátha csinálunk együtt valamit, és akkor hallottam Petetől, hogy randid van!

- Nem is volt randi…

- Jó, akkor romantikus ’kettesbenvacsorázgatás’.

- Nem is volt romantikus…

- Persze, persze, én meg a…Nézd! – fordult hirtelen a képernyő felé, ahol az egyik lotusos kocsi ütközött egy sötétkékkel…

A jobbról jövő hangos üvöltés rántott vissza a valóságba. Gyorsan megráztam a fejem, majd  vettem egy nagy levegőt, mert úgy tűnt, hogy arról megfeledkeztem.

Ahogy oldalra fordultam, a csalódott szerelőket nézve, akkor esett le, hogy ők Romain szerelői. Ami persze, a csapat szempontjából ugyanúgy rossz, mintha Kimi lett volna, de én mégis megnyugodtam. Mert azt már magam előtt sem tudtam tagadni, hogy mennyire aggódtam, hogy ne kelljen feladnia az első versenyét, két év után.

Ekkor fogtam fel igazán, hogy mennyire csapatsport ez. A srácok egész addig azon dolgoztak, hogy az az autó elindulhasson. Nem is beszélve a rengeteg mérnökről, aki azon fáradozott egész télen, sőt, talán már nyár óta, hogy ők lehessenek a leggyorsabbak. És végül a pilóta és a mérnöke feladata, hogy magán a versenyen a legtöbbet kihozzák belőle.

És most, egy egyszerű ütközéssel mindannyiuk versenye elúszott. Legalábbis ez. Mert mindig lesz másik verseny, és még csak most kezdődik a szezon, de attól még értékes pontokról csúsztak le, már most.

A verseny során folyamatosan voltak kisebb nagyobb ütközések, vagy megakadások. Egyik versenyző pedig egyszerűen megállt a célegyenesben. Amiatt probléma is volt, beküldték a biztonsági autót, ami mögé az összes versenyzőnek fel kellett sorakoznia. Aranyosan mutattak együtt libasorban a villogós kicsi-kocsi mögött.

- Azért ez elég jó eredménynek számít, nem? – fordultam oda Kimi egyik szerelőjéhez, mikor leintették a versenyt. Kimi hetedikként haladt át a célvonalon, ami a tizennyolcadik helytől indulva szerintem teljesen jó helyezés.

- Ezt tőle kérdezd meg! – telepedett le mellénk egy tárolóra, miközben a nadrágjába törölte a kezét. – Nagyon maximalista. Az első helyen kívül más nem nagyon érdekli… Jövök!... Bocsi, széplányok, de látjátok, hív a kötelesség!

- Jó, de két éve nem is versenyzett! – fordult hozzám Kate, a srác távozása után.

- Igaz. Viszont tényleg nagyon a győzelemre hajt. Amit meg is tudok érteni. Emlékszel, néhány éve engem sem érdekelt, hogy más sportágban vagyok, csak bizonyítani akartam.

- De azt nagyon! Emlékszem, minden nap kibuktam azon, hogy ti még éjszakánként is belógtok edzeni!

- Muszáj volt összeszoknunk, na! Amúgy akkoriban kaptam rá az esti korizásokra is…

- Most már nem csinálod, nem? – vett el a kirakott ásványvizek közül egyet.

- Ó, dehogynem! Annál jobb esti mesét keresve sem találsz!

- Akkor majd otthon egyszer kipróbálom veled! Most, hogy egy kábé egy hete  nem volt rajtam kori, kezd hiányozni!

- Én találtam itt egy pályát…

- Jó, te mindenhol találsz! – vágott közbe nevetve.

- … de nem hiszem, hogy vasárnap lenne nyitva kölcsönzőjük.

- Nem, meg most úgy is valami csapat-buli lesz. Legalábbis a programba ezt írták.

- Te kaptál programot? – akadtam ki egy kicsit. Én minden nap azon kattogtam, hogy mikor- merre- mit- meddig, erre kiderül, hogy volt program?

- A csapathonlap belső szerveréről töltöttem le, ahova annyira nem volt szabad a belépés, de valaki pont be volt jelentkezve… - vonta meg a vállát mosolyogva.

- Az fasza. És mikor lesz a milyen party?

- Este, azt írták, hogy első futam megünneplése, helyezéstől függetlenül. Rákészülünk, és elcsábítod a szőkét? – húzogatta a szemöldökét, úgy ahogy csak egy piszkálódó barátnő tudja.

- Nem kell őt már elcsábítania, az már megvolt! – karolt át balról meg, a másik jómadár.

- Mondd csak Pete, te mióta pletykálod azt Katenek, hogy belezúgtam Raikkönenbe? – böktem oldalba, csak hogy odébb ugorjon.

- Hogy ki van belezúgva Raikkönenbe? – állt meg mellettünk egy overálos a féloldalas mosolyával. Én meg hirtelen reagálni sem tudtam.

- Ööö.. Ő! – böktem megint, talán a kelleténél nagyobbat, Petebe.

- Nem is igaz! – háborodott fel, megjegyzem mellesleg teljesen jogosan. Rá sajnos még igaz is lehetne a dolog. Jó, nem mintha rám nem, de mondjuk Johnnál fel sem merül a téma. – Én aztán nem!

Kimi meg csak rötyögött egyet magában. Én pedig úgy vörösödtem, hogy attól féltem átraknak a Ferrearihoz, házszámtévesztés címszóval.

- Bocs, haver, de mi nem egy csapatban játszunk! – lapogatta meg a vállát, amivel szerencsére elérte, hogy ő is pirosodni kezdjen. Főleg úgy, hogy szerinte Kimi nem is tud arról, hogy Pete tényleg másik csapatban van.

- Gratula egyébként a hetedik helyhez, nagyon jó voltál! – próbáltam gyorsan elterelni a témát valami olyanra, amire tuti rákap.

- Lehetett volna jobb is, ha tegnap nem csesszük el annyira. – legyintett lemondóan. – Este jöttök?

- Persze, ha már ilyen szívesen invitálsz! Egyébként hova, mert azt is csak két perce tudtam meg, hogy lesz egyáltalán valami.

- Elfelejtettem volna szólni? – Ráncolta össze a homlokát, és ahogy bűnbánóan elgondolkodott egy kisfiúra emlékeztetett egészen.

- Áh, dehogy, csak annyira, mint mindenki más…

- Akkor jó! – jelent meg az arcán újra az a féloldalas, huncut mosoly, amit annyira szerettem nála. – De ha gondolod, engesztelésképp elviszlek, és úgy nem lesz baj, hogy nem tudod hol lesz! – Erre persze Pete, ki más, feltűnő nagy köhögcsélésbe kezdett.

- Köszi, de csak ha ez a hülye is jöhet velünk. – nyújtottam rá a nyelvem. – Ha már belédzúgott!

- Nati!!

- Persze, elvisszük őt is! – kacsintott rá.

- Köszi, igazán rendes vagy…

- Én már csak ilyen vagyok. – húzta ki magát, majd rám mosolygott, és ment interjúzni.

- Jól sejtem, hogy húzunk vissza a hotelbe, és készülünk a bulira? – állt be elénk Kate.

- Nem, előbb ebédelünk, aztán visszamegyünk, délutáni szunya, aztán majd utána felőlem készülődhetünk.

- Hát igen, akit lefárasztottak este…

- Az kettőnk közül nem én vagyok!

- Persze, ezért akarsz most lefeküdni!

- Attól, hogy te hozzá vagy szokva…

- Tudod mit, menjünk! – karolt belém, és nekiindultunk átvágni az újságírók hadának. Akik most szerencsére legkevésbé sem velünk voltak elfoglalva, mindenki a pilótákat akarta elkapni néhány szóra.