Ötvenegyedik"

Sziasztok!
Köszönöm ezt a rengeteg pipát, és a kommentet, nagyon megleptetek vele, és nagyon boldoggá tettetek! :)
Remélem a blogger kiteszi, mert időzítőn van, (ha nem, akkor pech...), de hoztam nektek videót és részt!
Mindenkinek kellemes pihenést, jó nyaralást!
Puszi :)
Dorcsa

-  Valami baj van? – bújtam a hátához, az ágyon térdelve.

Jópár órát töltöttünk nálam, a betervezett gyors pakolás helyett, de ezt szerintem egyikünk se bánta. Hozzá érve csináltam vacsorát, míg ő valami fontos adatokat nézett át a kocsijával kapcsolatba, amit hirtelen küldtek neki emailben. Aztán elvittük Ajaxot sétálni, ahol nagyon jól elszórakoztunk, mind a hárman. Élmény volt nézni, hogy mennyire megértik egymást, és milyen vidáman játszanak, kutya és gazdája.

- Semmi… - rázta meg a fejét egyből, de azért a hangján érződött, hogy eléggé zavarja az a semmi.

- Azon kívül? – vettem el a kezét a combomról, ami már szinte a magamra tekert törülköző alatt matatott óvatosan, és leültem mellé.

- Tényleg semmi… Csak azon gondolkoztam, hogy mennyire idiótának nézhettél, hogy egy meleg srácra féltékenykedem, akiről rengetegszer elmondtad, hogy csak a haverod. – sóhajtott egy nagyot.

- Egyáltalán nem néztelek idiótának!  - ráztam meg a fejem határozottan. Tény, hogy nem értettem, miért olyan nagy baj, hogy Pete-tel megyek el valahova, de inkább arra gondoltam, hogy ő akar segíteni nekem, ha problémám van. Fel sem merült bennem, hogy mint pasi féltékeny, Peterre.

- Na persze… Egyébként nem vagyok egy féltékeny típus! – nézett rám áthatóan azokkal az éppen kékesszürke szemekkel, amiktől mindig elolvadok. – De valahogy nagyon zavart, hogy egyből egy pasihoz rohansz!

- Most már tudod, hogy tőlük nem kell féltened! – dőltem hozzá közelebb, hogy puszit adhassak az enyhén borostás arcára.

- Ja… De hidd el, nehéz lesz megszoknom! – emelt át, az ágyról az ölébe. Kényelmesen elhelyezkedtem, az arcomat a nyakához fúrtam, és úgy folytattam a gondolatmenetet.

- Majd egyértelműsödik benned egy idő után a helyzet… Főleg, hogy hamarosan már gyerekük is lesz.

- Mii?! – húzta ki magát olyan hirtelen ültében, hogy picit be is vertem a homlokom a vállába. – Ezt most részletezd, kérlek! – tolt el magától óvatosan, hogy a szemembe nézhessen. Arcán a teljes összezavarodottságot láttam, és némi viszolygást is.

- Nem tudom, mit gondolsz, de azt érdemes átgondolnod, hogy ők sokkal biztosabban vágynak gyerekre, mint jópár szülő. – kezdtem el magyarázni a dolgokat. – És itt nem csak azokra gondolok, akiknél véletlenül csúszik be a baba, hanem rengetegen vannak olyanok is, akik később megbánják. És lehet, hogy et a gyerek nem a szó szoros értelmében fog teljes családban felnőni, de az teljesen biztos, hogy ugyan annyi szeretetet és törődést fog kapni, mintha egy anyával és egy apával élne együtt. Ha nem többet.

- Persze, ezt nem is vitatom… - bólogatott, majd enyhén vörösödve pontosított a kérdésén. – De… Hogy… Hogy lesz gyerekük?

- Jaaa…! – kezdtem el nevetni, mikor leesett, hogy mire gondolt. Persze, ez már számomra is sok lett volna, de ahogy Kimi ezt meg tudta kérdezni… - Örökbe fogadnak.

- Oké. – ölelt át megkönnyebbülve, és, hogy a kínos kérdéseket megvitattuk, többet nem is esett szó róluk este.

…

- Nagyon fogsz hiányozni! – jelentette be panaszosan Kimi, és ez nekem nagyon jól esett, hiszen nekem is eszméletlenül fog hiányozni ő. Így legalább nem leszek egyedül az érzéseimmel.

Utolsó estét töltöttük együtt, mielőtt Enstoneba ment volna, és persze megint nála kötöttünk ki. De szerencsénkre én is mentem a Spanyol Nagydíjra, ahol azért majd megint találkozhatunk. Bár azért jobban örültem volna, és szerintem ő is, ha együtt mehetünk, de ő a gyárból egyből utazik Barcelonába, én meg innen megyek a többiekkel utána.

- Hidd el, szerintem tuti van a csapatban olyan, aki tud majd valami ehető kaját adni neked! – húztam az agyát egy kicsit, hogy oldjam a hangulatot. És igazából simán félre is érthettem volna a megjegyzését hiszen, mióta belépett a konyhába nem volt olyan mondata, ami ne a főztömet dicsérte volna. Sőt, ha úgy vesszük, még ezt is oda lehet sorolni.

- Tudod, hogy nem úgy értettem! – dörmögött durcásan két falat között, amitől nekem megint mosolyoghatnékom támadt. Persze ő ezt csak egy további morcos pillantással díjazta, de engem még ez se tudott zavarni.

Örültem az együtt töltött egész napnak, annak, hogy ennyire sikerült eltalálnom, hogy mit főzzek, meg úgy általában annak, hogy itt van velem. És természetesen én sem vártam a külön töltött napokat, de az az érzés, hogy ott ül velem egy asztalnál, és jól érezzük magunkat együtt, és pontosan tudjuk, hogy egy újabb kellemes, közös programmal fogjuk zárni a napot, minden mást felülmúlt.

- Te is fogsz hiányozni! – nyúltam a kezéért. – De pár nap, és megint együtt leszünk Barcelonában!

- De az nem ugyan az… Nem ez! – mutatott körbe a szabadon maradt kezével, míg a másikkal az enyémet szorította. – Ott nem csinálhatom akár mikor ezt! – húzott kicsit közelebb magához, és az asztal felett áthajolva megcsókolt.

- Nem, mert te ott versenyzel. De amikor kiszállsz a kocsiból, bármikor. Ott leszek, tudod. – mosolyogtam rá, és nagyon boldog voltam attól, hogy egy ilyen kis egyszerű vacsora kettesben neki is ennyit jelent. Neki, a nagy Jégembernek, akitől még szinte féltem is anno.

- És mi lesz a paparazzokkal? Azok ott mindenhol ott vannak. – ráncolta össze a gyönyörű szőkés szemöldökét, ami még aranyosabbá tette.

- Legyenek…! – simogattam meg a kezét, egy vállrándítás mellett. Persze, kiscit engem is frusztrált, hogy majd címlapon leszünk, vagy akármi, hiszen eddig annyira jól megvoltunk a saját kis világunkban, de tudtam, hogy ez elkerülhetetlen.

- Akkor felvállaljuk nyilvánosan is? – nézett rám , és, mintha valami reménykedésféle csillant volna meg a szemében.

- Hát… Én nem nagyon tudnék úgy melletted lenni, hogy nem érhetek hozzád… - vallottam be óvatosan. Annyira vonzott mindene, a selymes bőre, a varázslatos kékeszöld szeme, a puha ajkai…

- Akkor jó, mert én sem bírnám ki! – nevetett fel halkan, rekedtesen, aztán felállt, és mielőtt az összeszedett tányérokat a mosogatógépbe pakolta volna, hosszan, szenvedélyesen megcsókolt.

- Fenn várlak, ha készen vagy! – kacsintottam rá a konyhaajtóból, majd kacérkodó pillantását magamon érezve felszaladtam a lépcsőn.

A háló, mint ahogy a ház összes többi része is, nagyon ízlésesen volt berendezve. Többszöri dicséretem hatására bevallotta, hogy valójában egy lakberendező műve, ő csak a főbb vonalakat adta hozzá. De ez sem vont le semmit az értékéből!

Az teraszajtón keresztül bámultam kifele, mikor meghallottam a lépteit mögöttem. Megvártam, amíg mögém ér, és pillanatokkal később kényelmesen nekidőlve az izmos mellkasának, elfészkelődtem a karjai közt. Annyira nyugodt volt minden, annyira békés, mintha a világon semmi gond nem lenne. Csak mi voltunk ketten, és az érzések.

- Elintéztem amúgy, hogy egy szobába kerüljünk a futamon. – dörmögte halkan a fülembe, majd áttért a nyakam csókolgatására.  – Nem tudnék úgy aludni, hogy tudom, hogy ott vagy a másik szobában… Főleg, hogy kimarad az elalvás előtti edzés! – röhögött fel halkan. Mark hívta mindig így,volt amikor beállított, és bejelentette, hogy látja, hogy már volt egy edzésünk, de akkor Kiminek jönne egy újabb. De szerencsére már megszoktam, és nem vettem fel állandóan az ilyen irányú ugratásait. Végülis, egy egész hokicsapat után, egy edző már igazán nem számít.

- Ennek örülök! – fordultam meg nagyot sóhajtva a karjai közt, és a karjaimat a nyakába csúsztattam.

Lágyan csókolt meg, ami szöges ellentétben állt a szeméből szikrázó vad szenvedélynek, de hihetetlenül jól esett. A fejem búbjától a legkisebb lábujjamig végigborzongtam, ahogy az ajkai óvatosan kóstolgatták az enyémeket. Lassan végighúztam a kezem a házán, közben végigsimogatva a póló alatt rejlő izmain.

- Ez zavar…! – fogtam meg a felsője alját, majd a lehető legkevesebbet eltávolodva tőle áthúztam a fején. Így már teljes látvánnyal élvezhettem a kidolgozott izmait.

Persze, innentől már nem volt megállás. Fokozatosan szabadultunk meg mindketten egyre több ruhától, érzéki simogatások, és könnyű csókok mellett, míg végül az ágyban kötöttünk ki. Teljesen elfelejtve, hogy másnap, ha csak rövid időre is, de elválnak útjaink.