2012. november 16., péntek

Huszonhetedik"


Hali!
Nem fogok mentegetőzni, hogy miért csak most hoztam, ha egyszer már mondtam, hogy egy rész kész is van belőle. Legyen elég annyi, hogy Lyukasórában inkább aludtam, minthogy bármi mást csináljak. És akkor ezzel mindent elmondtam a napjaimról. Gyorsan rövidre is zárom a dolgokat, hoztam nektek videót, részt, és megyek is.
Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét!
Puszi
Dorcsa


- Amúgy felesége van? Nem is tudtam. Szegény. – döntöttem a fejem az ülés fejtámaszának.
- Kimi, vagy a nő? – röhögött Romain is, miközben a tájat nézte az út helyett.
- Hát igazából a nőre gondoltam… Bár lehet, hogy ha Kimivel van…
- Akkor olyan is, és jobb lenne őt sajnálni? – fejezte be a mondatomat nevetve.
- Igen, valami ilyesmire gondoltam. – néztem ki a mellettünk elsuhanó pálmafákra.
Otthon most kezdett kitavaszodni, vagyis még csak nagyon kezdett az időnkénti hóval. Itt meg bőven nyári időjárás volt, mindenki a lehető legvékonyabb ruhában, napszemüvegben.  Hiába éreztem én is a meleget, mégis minden embert egyesével megbámultam.
- Amúgy már elváltak.
- Igen?! – kaptam vissza a fejem az ideiglenes sofőröm felé.
- Igen, még ősszel, azt hiszem. Ugye? – fordult hátra a sajtósához.
- Igen, én is úgy tudom, hogy a Lotushoz már nem házas emberként került. – válaszolt a barna hajú, igazából egész szimpatikus nő.
- Akkor most nem leszek gonosz. – fordultam újra a kívül elsuhanó világ felé.
- Így is tudjuk, hogy mire gondolsz. – hallottam Romain válaszát, és érződött, hogy megint fülig ér a szája. – És személy szerint nekem is az a gondolatom.
- Nem baj, aki nem tud visszavágni, annak nem szólunk be.
- De Ő pont olyan ember, aki visszavág!
- Igen, viszont nincs itt, így nem tud. Úgyhogy majd  ha vele társalgunk erről, és úgy ítélem, hogy komoly fenyegetettség nélkül beszólhatok neki, akkor megteszem.
- Hát ahogy érzed. De azért a fenyegetettség mindig ott lesz! És csak abban reménykedhetsz, hogy Romain megvéd! – veregette meg az előtte ülő vállát a sajtós.
- Én, persze, bármitől!Úgyis benne van a szerződésben, hogy nem verünk csapattársat!
- Nektek ilyeneket tényleg bele kell írni? Ezek bölcsisnek néznek titeket?
- Hidd el, teljesen jogos, hogy benne van. Nem egyszer volt abból vita, hogy ki az első számú pilóta, vagy ki nehezíti a másik dolgát, hogy feltartóztatják-e, vagy netalán kilökik-e egymást. És pasi lévén mindig így oldanák meg a dolgokat. Ez csak egy kicsit próbálja a helyes útra terelni őket.
- Híí… Azért egy ilyen verekedést nem néznék végig…
- Én sem, hidd el!
- Pedig már egészen beleéltem magam, hogy verekedhetek Kimivel egy csajért! – tettette a bosszússágot Romain. – Tényleg, amúgy mi jót csinálsz este?
- Hát öö… Vacsorázom, fürdöm, alszom, talán még ezek közben gépezem egy kicsit folyamatosan. Amúgy semmi konkrétat. Mert?
- Nincs kedved velünk vacsizni? Mármint, velem meg a menyasszonyommal!
- Menyasszonyod van? Én eddig azt hittem, hogy csak a barátnőd!
- A-a. Ő bizony az én menyasszonyom, és majd a feleségem is lesz nemsokára!
- Akkor persze, hogy van kedvem! Amúgy is meg akartam ismerni. Mikor, hol?
- Valójában csak a szálloda éttermére gondoltam. – kanyarodtunk be a parkolóba. - De ha találsz valami jó helyet a neten, akkor oda is mehetünk.
- Nekem a szálloda tökéletes.
- Rendben, fél8?
- A lift melletti nagy cserepes növénynél? – vigyorogtam rá, mikor kiszálltunk.
- Ennél konkrétabbat én sem tudtam volna megadni! – kerülte meg a kocsit nevetve.
- Csak, hogy véletlenül se foghasd arra, hogy nem jössz, hogy eltévedtél! – intettem nekik, majd, míg ők elmentek a rajongókkal találkozni, én felmentem a szobámba. Mert hát háromnegyedóra alvás is alvás!


Pont a megbeszélt időben nyílt ki a liftajtóm a hotel aulájában.  Roppant büszke voltam magamra, mert hát, nem vagyok egy kimondottan késős típus, ilyen mértékű pontosság még rám sem jellemző.
A növény mellett még nem állt senki, így nyugodtan szemlélhettem a sürgő forgó embereket. Voltak, akik már teljes díszben, dossziékkal felfegyverkezve, telefonnal a fülükön rohangáltak, de olyanokat is láttam, akik még csak most érkeztek a bőröndökkel. Volt akin felismertem a Lotus csapat fekete- sárga egyenruháját is. És gondolom volt még egy csapat, aki az épületben szállt meg, mert kizártnak tartom, hogy itt ilyen mértékű divatja lenne a fehér és a piros kombinációjának.
De hosszú időm nem volt a nézelődésre, mert pár perc múlva, az egyik leérkező lifttel, megérkezett Romain is, egy lányt ölelve.
- Heló! Régóta vársz? – indultak meg felém, amint észrevett.
- Nem, csak pont pontosan érkeztem. – öltöttem rá a nyelvem. – Amúgy, Natalie vagyok, szia! – nyújtottam a kezem a barna hajú lány felé.
- Marion, szia. Romain már mesélt rólad. – mosolygott ő is.
Komolyan, két ilyen csupa mosoly embert… Teljesen összeillenek! Bár lehet, hogy a világnak többet használna, ha a mosolygósok a nem mosolygósokkal alkotnának egy párt. Ki tudja?
- Rendben, azt, hogy rólam meséltél neki, elfogadom a késés indokának. – indultam el Romain másik oldalán.
- Khmm… hát nem egészen az történt… De inkább nem részletezném. – húzogatta a szemöldökét jelentőségteljesen, miközben barátnője csak pirult.
- Akkor legalább hasznosan töltöttétek az időt! Vagy inkább kellemesen? – válaszoltam, mire a csaj csak még vörösebb lett.

- Sziasztok! Hova-hova? – köszönt ránk Mark, mielőtt beléptünk volna a hotel éttermébe.
- Inkább honnan… - dünnyögött a mellettem álló.
- Hogy mi? – lépett közelebb az edző, mire Kimi is feltűnt mellette.
- Va-cso-ráz-ni! – szótagoltam el neki, elnyomva Marionék nevetését. – vagy nem? – néztem nyomatékosan a lányra.
- De, de. Pontosan! – bólogatott gyorsan.
- És ebben mi az ennyire vicces? – nézett furán a finn.
- Tulajdonképpen semmi… - vonta meg a vállát Romain.
- Akkor jó! – bólintott, majd köszönés nélkül távozott.
Mi meg csak döbbenten bámultunk utána. Kivéve Markot.
- Hát ez tiszta hülye. – rázta meg lemondóan a fejét. - Bocs, helyette is. Tudom, hogy nem mentség számára, de azért próbáljátok figyelembe venni, hogy egész nap zargatja Jenni.
- Akkor se rajtunk töltse ki… Sebaj, jössz velünk enni Mark?
- Nem kösz. Inkább megnézem, mit csinál. Jó étvágyat! - indult el a lift felé.
- Csak nekem nem világos, hogy most mi van? – próbáltam meg összerakni az információmat. – Szóval Kiminek van egy, akarom mondani volt egy felesége, aki gondolom egyenlő a Jenni nevű illetővel.
- Eddig jó, de rendelj magadnak kaját!
- Görög salátát kérnék, buborékos ásványvízzel! – fordultam gyorsan a pincér felé.
- Nem lesz az túl sok? – vigyorgott Romain kötekedően.
- Ne is figyelj rá, velem is folyton ezt csinálja. – lökte meg a vállát Marion. – nem képes felfogni, hogy attól, hogy ő 0-24 tudna folyamatosan kajálni, attól más jól lakik egy embernyi adaggal.
- Ismerős. – bólintottam, a hoki csapattal közös étkezéseinkre gondolva. – De vissza a tárgyhoz. Elváltak, mondhatni kb fél éve. És a csaj még most is zaklatja?
- Vagy valami hasonló. Inkább csak hívogatja, meg üzen neki, ilyenek. Ő meg már az említésétől is teljesen kész.
- Azért nem irigylem…
- Hát a csaj nem komplett, az biztos. – erősített meg Marion abban, amiben már eddig is biztos voltam.
- Kíváncsi volnék, te mit csinálnál, ha szakítanék veled… - tettette a gondolkodót Romain, mire csak egy erőteljes vállracsapást kapott válasznak. – Jó-jó, értem én, még csak fel sem merülhet bennem az ötlet! – ölelte magához menyasszonyát nevetve. Egy hatalmas puszit nyomott az arcára, mire már ő is elmosolyodott.
Jó volt őket nézni. Sugárzott róluk, hogy boldogok. Teljesen Johnra és Katera emlékeztettek, de mégis másak voltak. Kateék mindenben egymásra voltak utalva, nekik a munkájuk, ha lehet a versenyzést annak nevezni, is közös volt, egymáson múlt. Míg ők mindenben maximálisan támogatták egymást, de személyesen csak annyit tudtak segíteni a másiknak, hogy ott vannak, és Marion szorít Romainnak a versenyen, ő pedig dicséri a riportjait, tudósításait. Na meg azt, hogy milyen jól néz ki…

2012. november 4., vasárnap

Huszonhatodik"


Sziasztok!
Igazából én csütörtökön tényleg akartam hozni a rész, csak aztán annyira összejöttek a dolgok, hogy most jutottam megint géphez. 
De sikerült videót is találnom!
Nem tudom kinek mennyire lesz hajtós a következő pár hét, de mindenkinek sok sikert hozzá:)
Puszi
Dorcsa

 
- Helló, idemenekülhetek? – jött be az öltözőm ajtaján Romain. Engem közben valami szőke nőci sminkelt, és arról papolt, hogy milyen száraz a bőröm, meg a hajam, többet kéne vele foglalkoznom, illetve a gyakori szauna is jót tenne. Nem tudom, hogy csak nem tudta kit sminkel, vagy nem jött rá, hogy egy jégcsarnok a szauna pontos ellentéte, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
- Persze, téged is ki akarnak sminkelni? – néztem rá a nagy tükörben.
- Áhh, én azon már túl vagyok! Az én tökéletes arcommal pár perc alatt megvoltak! – vágta le magát színpadiasan a mellettem lévő székbe.
- Tudták, hogy az már úgyis bukott ügy?
- Szerintem nagyon szép bőre van, tényleg felesleges rá a sok smink! – szólt bele macám.
- Bocsánat, akkor nem szóltam. – vigyorogtam Romainra a tükrön keresztül, mire ő csak kihúzta magát.
- Csak azért jöttem ár, mert Kimi telefonál.
- És az annyira rossz?
- Te olyankor még nem hallottad…
- Ööö.. de. A kocsiban hívta valami mérnök, vagy kicsoda. Szerintem semmi komoly baj nem volt vele. Jó, önmagát adta, és az rég rossz, de azon kívül…
- Na, most még annál is rosszabb.
Pár percig még beszélgettük, de miután végeztek az elmaszkírozásommal, jött valaki szólni, hogy igazán mehetnénk, így mindenféle kábelen átesve, de sikeresen eljutottunk a fotózás helyszínére.
- De hát úgy volt, hogy két lány lesz, és négy fiú! – hallottuk a rendező ideges hangját.
- Igen, viszont mivel későn szóltunk, hogy korábbra kerül az egész, csak az egyik korcsolyás tudott eljönni. Viszont autóversenyzőből kettő van. – próbálta nyugodtan elmagyarázni neki a már régebben megismert Rexonás kisasszony.
- Jónapot! –léptem oda hozzájuk. – amennyiben azt szeretné, hogy mindenki szerepeljen a képeken, tartsák akkor a fotózást, amikorra be volt tervezve, vagy később. – Most csak én tudtam jönni, és minden ego nélkül mondhatom, hogy legalább ennek örüljön, mert majdnem egyedül maradtak, akarom mondani hármasban az autóversenyzőkkel.
A pasas csak pislogni tudott. Minden saját szakmájában híres, legyen modell, fotós, divattervező, rendező, akárki, aki csak azért dolgozik, hogy másoktól elismerést kapjon teljesen el van telve magával. És a környezete ezt tiszteletben tartja, ami csak ront a helyzeten. De mivel nekem nem tud ártani, ezért szoktam én nyíltan megmondani a véleményemet.
- Tudja maga, hogy az egész fotózás rajtam áll? – indult el felém. – És ha úgy akarom, akkor magáról eszméletlen pocsék képek fognak készüli?
- Nem magán áll, igazából, ha mi most Romainnal lelépünk, akkor már bukta is az egészet. Illetve a büszkesége nem fogja engedni, hogy pocsék képek kerüljenek ki a keze közül. Csak magát tudná égetni, rólam mindenki tudja, hogy nem modell vagyok. – Romain meg csak csendben vigyorgott mellettem.
- Mit képzel magáról… - fordult el a rendező. – Mindenki álljon be, kezdünk!
- Szép volt, kislány! – veregetett hátba nevetve miközben a fotós mellé mentünk.
- Na tudod ki a kislány! Kisfiú…
- Hol van a harmadik? – pattogott tovább a rendezőnk, Kimit keresve.
- Jövök már. Nem kell így ordibálni. – jött a morgás oldalról.


- Nagyon látszik, hogy nem őszinte a mosoly! – harsant a beálló csendben  a rendezőtől.  – Próbálj vele valamit csinálni, mert ez így nem jó!
- Egy térddel a gerincem mellett, illetve Romain teljes súlyával a jobb vállamon ez nem fog működni.
- Én nagyon szívesen kiegyenesednék! – nyögött felettem Romain. Kétség kívül neki sem volt könnyű, hiszen próbálta magát tartani, de fél lábon, lábujjhegyen, derékból előrehajolva... Még egy sportolónak is esélytelen hosszú időn keresztül.
- Nem, mert így pont jók a fények. Csak a kisasszony arcával kellene valamit csinálni…
- Ne legyél ennyire hisztis. Bírd ki. – hallottam Kimi hangját magam mögül, miközben én a térkalácsának támaszkodva próbáltam tartani magam.
- Jó, neked basszus csak ülnöd kell, te ne pofázz! – vágott vissza csapattársa, majd a fotósokhoz fordult. - Igazából háromig számolnak, villantunk egy mosolyt, önök meg lenyomják végre azt a nyomorult gombot.
Hatalmas dezodoros dobozokat ábrázoló díszletek között kellett pózolnunk, először hétköznapi ruhában, aztán ők megkapták az overalljukat, engem meg rexona logós kűrruhába bújtattak, korcsolyával.
- Jó, akkor háromra folyamatos mosolygást kérünk! – vette át az irányítást az egyik fotós. – egy..ttő…ROM! – és már hallottuk is a kattogásokat.
- Nem azt mondta, hogy ’három’-ra történik bármi is? – röhögte el magát a francia, miközben a kezeivel az én vállamat rázta.
- Jó, hát ő is tud számolni. –csatlakoztam én is hozzá.
- Remek, akkor ezekkel is megvolnánk. Menjetek oda a vászon elé! – mutatott egy fehér kiterített anyagra  a dirigálónk. – Először csoportkép, mind hármójukról, majd kettesével, utána egyesével is.
A csoportképnél fél lábon kellett egyensúlyoznom, ami azért élvédővel nem olyan egyszerű. Persze annyi rákészülés nem volt, hogy leraktak volna egy gumiszőnyeget, amin simán meg tudok állni. Szóval én ott pipiskedtem, míg a Lotusosok két oldalról egyik térdüket felhúzva nekem támaszkodtak. Majd őket kettejüket fotózták, utána engem, velük felváltva. Az egyéni fotózásban én maradtam legutoljára.
- Mögéd be fogunk vágni egy versenyautót, és nagyon jól fogtok mutatni! – vázolta az elképzeléseit.
- Rendben. Akkor mehetünk is?- léptem ki a vakító lámpák fényéből.
- Még volt szó a tengerparti fotózásról, úgyhogy annak a részleteit is meg kellene beszélnünk. Persze úgy lenne szerencsés, hogyha mind a hatan jelen tudnának lenni, úgyhogy péntek késő-délutánra tervezzük. Az úgy önöknek megfelelő?
- Nekünk verseny szempontjából igen, nincs hivatalos program. – felelte Romain, miközben a csapattársa beleegyezően bólogatott.
- Nekem meg csak az a célom az ittlétemmel, hogy a fotózás meglegyen. – egyeztem bele az időpontba én is.
- Rendben, akkor a fürdőruhással kezdjük, utána lenge nyári, majd  valami elegáns. –fordult az asszisztense felé.
- A fürdőruhásról nem volt szó! – szóltam utána. Nem akartam erről vitát nyitni, de rőlam fürdőruhás képek nem lesznek, az tuti.
- De volt, az áll a megbeszélés papírján.
- Igen, annyi volt róla, hogy nem lesz.
- De a Rexonának az is a profiljához tartozik, úgyhogy téma lezárva.
- Nem. Az volt megbeszélve, hogy nem lesz, akkor nem is lesz. – lépett elő a lámpák mögül Mark.
- De hát… De kell… - hápogott a rendező.
- Én azokon a képeken nem leszek rajta, az biztos. – lettem csak még magabiztosabb attól, hogy mellém álltak. Sejtettem, hogy Mark azért teszi mindezt, mert tudja, hogy mit nem akarok mutogatni, Nem csak a kamerának, de utána a képeket nézegető nagyközönségnek sem.
- Nem értem miért okoz ez akkora problémát! – próbált ránk hatni a fickó. – Hiszen amikor korcsolyázik is ki van a fél háta, hasa azokból a ruhákból! Ne higgyék, hogy én még nem láttam olyat.
- Jó, akkor máskor nézze meg jobban. Az nem a bőröm. – indultam el az öltöző felé.
- Ennél a ruhánál is látszik, hogy ott csak testszínű anyag van. - csipkedte meg a hátamon lévő álkivágást a vigyorgó barátom, mikor elmentem mellette.
- Jó, de neked sasszemed van. – mosolyogtam rá.
- Hogy neked soha semmi nem jó. – hallottam Kimi morgását, miközben elmentem mellette.
- Hé, attól, hogy a feleségeddel gondok vannak, még ne rajtunk töltsd ki! – védett meg még mielőtt visszaszólhattam volna, a csapattársa.
- Te csak ne szólj bele a dolgomba. És amúgy is…
- Hagyjuk, nem lényeg. Romain, majd visszaviszel? – kértem át magam a másik kocsiba. Csak, hogy legalább hazafele ne őt kelljen hallgatnom.