Hetedik"

A hetek a megszokott nyugalomban teltek. Minden nap edzés, munka, és ha belefért, akkor kórház. Rohanás, de mégis nyugi. Minden belefért, az időmbe, amit szerettem volna, de azért zsúfolva. Az elején néha még gondoltam a szőkére, de egy idő után már nem is nagyon jutott eszembe. Meg volt a magam szórakozása. Március elején világbajnokság, finálé. És mi benne voltunk. Mind a négyen! Ebből következően több mint a fél napot benn töltöttük a csarnokban. És szinte mindent együtt csináltunk, csak a jégen voltak külön edzéseink. Meg, amikor a másik páros jégen volt, addig mi többnyire nem lazsáltunk, hanem valamelyik edzőteremben fárasztottuk magunkat.

Ezt csak a nagyim, és Pete párja fogadta kicsit rosszul, de megoldottuk, hogy velük is legyünk. Ilyen szempontból Johnék jól jártak, mert alapból is egész nap együtt voltak. De azért én nem bírtam volna ki folyamatosan az idiótámmal. Még barátként is sok lett volna, ha akár egy héten át napi 24 órában össze lettünk volna zárva. Túlságosan lefárasztottuk a másikat a hülyeségeinkkel, és hogy mind ketten az abszolút tökéletesre mentünk. Remek páros voltunk, de stressz alatt jó, hogy volt idő amit külön töltöttünk. Így nem verem be a fejét a hisztijei miatt, hogy nem leszünk a legjobbak. És ő sem huzigálja ki egyesével az összes hajamat hasonló okok miatt.

-  Fiatalok! – Robbant be edzőnk egyik délután a tornaterembe, ahol nyújtottunk. – Nincs kedvetek átöltözni, és a tárgyalóba jönni?  Rapsber beszélni akar veletek.

- Tehát, ha nincs kedvünk,a kor is menni kell. – fordított John, miközben elterült a padlón.

- Hé, értékeld az udvariasságot! - csapott a lábára Pete.

- Legalább a látszatát meghagyta a választási szabadságunknak! – böködte a hasát Kate.

- Azt lehet tudni, hogy nagy vonalakban miről lesz szó? – érdeklődtem. Nem gyakran voltunk behívva a tárgyalónak nevezett szobába. Főleg négyen nem.

- Őszintén fogalmam sincs. De olyan átlagos feje volt.

- Köszi Manyus, ezt most hogy érted? – tápászkodott fel barátnőm, majd engem is felhúzott.

- Hát, hogy nem volt vészjósló feje, mint nekem most van, hogy Manyusnak szólítottál.

- Ez nálad a vészjósló fej? - forgatta a fejét John - Inkább a megszállott pedofilhoz hasonlít! De ez! Na ez már vészjósló!

- Már megyünk is öltözni! –tápászkodott fel Pete, megelőzve az esedékes vitát.

- Zuhanyozni ne felejtsetek, mert valami öltönyös figura is volt vele, és nem akarom, hogy rossz véleménnyel legyen rólatok!

- Majd a te parfümmennyiséged elnyom minden mást! – pattant fel John nevetve, és azzal a lendülettel ki is rohant az ajtón. De biztosan hallotta a folyosón is Petert, ahogy azt üvölti, hogy az ő bűzét semmi nem nyomhatja el. Hiába, fiúk.

- De én nem leszek ott, úgyhogy mondjátok meg neki, hogy használjon ő is valamilyen illatszert. – válaszolt nyugodtan az edzőnk. Nem szokott sok parfümöt használni, de mindig jobb illata van, mint nekünk. Ez abból származik, hogy többnyire egy verseny, vagy komolyabb edzés után ölelgetjük, amikor a párunk, aki szintén részesül a jóból, ugyan olyan kimelegedett, mint mi magunk. Ezért jegyezte meg egyszer Kate, hogy mennyivel frissebb illata van, mint Johnnak. Ettől fogva John szemében olyan, mintha liternyi kölnit locsolna magára reggelente.  

- Hogy érted azt, hogy te nem jössz?

- Engem nem rakhat össze Rapsber semmi féle öltönyös pasassal anélkül, hogy te ottlennél! Mi lesz így velünk?

- Jó, mi se akarunk menni, de ha nekünk kötelező, akkor te is jössz. – Zárta le a vitát Pet.

 Nem tudom, hogy Manyus, rendesebb nevén Johannes, mit tudhatott, miről szeretne velünk a főnök tárgyalni, de látványosan jól esett neki, hogy szükségünk van a kíséretére. Kevés olyan dolog van velünk kapcsolatban, amibe neki hivatalosan nincs beleszólása, és gyakran azokban is kikérjük a véleményét. És ezzel Rapsber is tisztába van. Roppantul érdekel, miről akar velünk társalogni!                                                           

…

Nem sokkal később már a tárgyalónak nevezett nagy szobában ültünk, egy hosszú asztal mellett. Egy másik asztal ezzel átellenben állt, amellett is székek sorakoztak. Az asztalokon üvegpoharak, és ásványvíz. Komolyan, mint egy igazi megbeszélésen!

- Nem azt mondta Rapsber, hogy üljünk le, és mindjárt itt lesznek ők is? – fészkelődött Pete a széken. - Ennyi késésért én már rengeteg plusz kört kapnék!

-  Majd ha te leszel a létesítmény vezetője, akkor késhetsz. – Próbált felnőttesen viselkedni Manyus. Bár ugyan olyan melegítő szettben, mint a miben mi ültünk ott, sőt, a papírgalacsin röptető versenybe beszállva ez nem volt annyira hatásos.

- Itt is volnánk! – Lépett be percek múlva a főnök,  három szintén öltönyös fazon kíséretében. – Kérem foglaljanak helyet, és engedjék meg, hogy röviden ismertessem a sportolóinkkal, és edzőjükkel, hogy miért is vagyunk itt.

Az urak leültek, mi rendeztük sorainkat, és igyekeztünk összeszedni a galacsinokat, majd Rapsber belekezdett.

- Mint tudjátok, intézményünket, és a ti munkátokat is támogatja a Rexona…

- Ennek Mr. Illatos a bizonyítéka! – Suttogta félhangosan John. Nálunk eddig tartott a komolyság. Hangosan nevettünk mind a négyen. És még szeretett edzőnk arcára is sikerült mosolyt varázsolni!

-  Kérem koncentráljatok! – Lett idegesebb Rapsber. Enyhén kisebbségi komplexusa van, mint az a főnököknél lenni szokott. Nem viseli jól, ha nem ő van a z abszolút középpontban. – Arról nem tudom, hogy vannak-e információitok, hogy már sportokat is támogatnak. Ezek közül kiemelném a Formula One Racingben résztvevő Lotus- Renault csapatot. A reklámmenedzserek ötletével, mely szerint jót tenne a nyilvános kapcsolat a két csapat között, én is egyet értek. Ők is jó eredményeket tudnak felmutatni, mi is, és azzal mindenki jól járna, hogyha összefognánk. Kérlek hallgassátok meg Carla Hoffert a részletekről. – Kíváncsian dőltem hátra. Mit akarnak tőlünk? Korcsolyázzunk kisautókkal a kezünkben? Tanítsuk meg a versenyzőiket korizni? Már így is Renault a kicsi kocsim, és a többieké is. Nagy dolog nem lehet, ha a főnök belemenne, így, a világbajnokság előtt.

- Tisztelettel köszöntöm mindannyijukat, a Rexona illatszer gyártó cég nevében. Mint biztosan tudjátok, a Lotus- Renault egy régóta jól teljesítő csapat a Forma 1 ben. És önök is nagyszerűen szerepeltek, nemzetközi szinten is. – Mindenki felszusszant. Hát ha neki ez a nagyszerű, akkor mi lehet a fantasztikus. – Így hát arra gondoltunk, hogy mi lenne, hogyha a Rexona támogatásával szorosabb kapcsolatot létesítenének. Természetesen úgy, hogy ez egyik félnek se legyen megterhelő. Elsőként megismerkednének egymással. Később ott lennének néhány futamon, és ők is megnéznék az önök fontosabb versenyeit, bemutatóit. Közös fotózások, esetleg közös autogramosztás. Szponzori rendezvényeken pedig vegyesen jelennének meg. Persze csak olyankor, amikor ez mindenkinek megfelelő, és nem növelné nagymértékben az eddigi médiás megjelenésüket. Igyekszünk mindent úgy kialakítani, hogy a résztvevőknek a legmegfelelőbb legyen.

- Egy apró megjegyzés. – jelentkezett illedelmesen Pete, mikor a hölgy láthatólag befejezte a mondanivalóját. – Mi március elején világbajnokságon veszünk részt.

- És hol itt a probléma?

- Arra komolyan kell készülniük a versenyzőknek. Nem nagyon lenne idejük előtte minden féle promóciós rendezvényekre járniuk. – Szólalt meg higgadtan drága edzőnk. Na ezért kértük, hogy jöjjön. Én speciel már csak a gondolattól is idegbajt kaptam, hogy akármilyen autóversenyre utazzak felkészülés helyett. Kate meg még láthatóan emésztette a dolgokat. A műanyagpoharat forgatta a kezében megállás nélkül. Még az sem zavarta, hogy a maradék víz a padlószőnyegre csöpögött.

- Biztosan találunk rá megoldást! -  Pattant fel a főnök. – De a főbb vonalakba gondolom ti is beleegyeztek!

- A főbb vonalak azt jelenti, hogy idegen pasikkal pózoljunk mindenféle fotózáson? -  Próbáltam felmérni a dolgokat.

- Meg, hogy ingyen ott lehetünk a Forma1en! – Szállt be az összegzésbe John. – Jó, mintha ez rajtam kívül bárkinek is pont szempont lenne…

- Érdekes embereket ismernének meg. Megtapasztalhatnák, hogy hogyan megy a világbajnoki címért való küzdés más sportágaknál. És nem utolsó sorban az önök ismertségét és támogatását is növelné, a híres pilótákkal való megjelenés. – A nőnek az idegesítő mondanivalója mellett rendkívül zavaró hangja is volt. Magas hangon beszélt és a c és sz betűknél valahogyan cincogott is. Komolyan mondom, ha sokáig folytatja a szövegelést megfájdul a fejem. – És mint ezzel tisztába vannak, az autóversenynek rengeteg rajongója van. Így ha önöket a kedvenceikkel látják, akkor rengeteg lelkes szurkolóval gazdagodhatnának. – Ebben a pillanatban hangos recsegéssel-ropogással széttörött Kate pohara.

- Nekünk bőven elég annyi szurkoló, ahány tényleg szívből szeret minket. Mi nem azért csináljuk a sportot, hogy sokan szurkoljanak nekünk, hanem mert élvezzük. És igen, persze jó érzés, ha odajönnek, és örülnek nekünk. De azért mert azt azért teszik, amit elértünk. Mert büszkék ránk a teljesítményünk miatt. Nem pedig azért, mert minden féle autóversenyzővel látnak együtt. – Nézett elszántan a reklámmanagerre. Szerintem részünkről itt le is van tudva a dolog. Nincs semmi féle kapcsolat. El vagyunk mi magunk. A többiek arcán is a teljes elzárkózást láttam. A testbeszéd minden nyelven jól érthető jelzéseivel adtuk a világ tudtára, hogy nincs túl sok kedvünk a dologhoz.

- Persze, azzal mindenki tisztában van, hogy nem azért fogadták el az ajánlatot, és nem azért fogadtuk el mi sem, hogy a rajongóinkat összevegyítsük. Ez csak egy várható pozitív mellékhatás! – Szólalt meg először a Lotus – Renault képviseletében lévő pacák. Vagyis hát gondolom, hogy onnan lehetett. – És gondolom meg tudjuk oldani, hogy gördülékeny legyen a felkészülés. A tétre menő első futam úgyis csak a március 16.-ai hétvégén van. Ha akkor önöknek versenye van, akkor senki nem várhatja el, hogy ott legyenek.

- Na ez a csávó egész korrektnek tűnik! Eddig. -  Hajolt oda hozzám Pete. Azt mindenki látta, hogy mond valamit, de hogy mit, az olyan halk volt, hogy csak nekem szólt. Ennyit arról, hogy illedelmes jógyerekek leszünk. Nem illik társaságban sugdolózni…

- Szerintem is! Viszont a nőt kidobhatnánk a fenébe! - suttogtam én is, csak azért is alapon vissza.

- Mondjuk egyik hétvégén találkozhatnának a versenyzők a pilótákkal! – jött Rapsber ötlete. – Vasárnap nekünk nincs edzés, esetleg akkor Ti is ráértek.

- Részünkről rendben van. Önöknek az megfelel? – Fordult hozzánk.

- Miért, egyáltalán elfogadtuk ezt a közös csapatos reklámos dolgot? – Kapott a lehetőségen John, hogy ránk is újra kíváncsi valaki.

- Igen, én ezt már egy héttel ezelőtt lefixáltam a Rexonával, csak most jutott rá lehetőség, hogy a Lotus – Renaulttal is hivatalosan tudunk beszélgetni, avattalak be titeket. – Mosolygott a főnök. Hát én meg tudnám fojtani kanál víz nélkül is…

Hatodik"

Első ötletem az volt, miután felismertem a számomra inkább hírhedt Kimi Raikkönent, hogy pofon vágom ezért a beszólásáért. Meg azért a gúnyért, amivel mondta.

- Közöd? Tudtommal annyit iszom, és azt, amit akarok. - Válaszoltam mégis nyugodtan. A pultos srác érdeklődve figyelt, majd inkább közel állt hozzám a poharakat törölgetve. Nem tudtam eldönteni, hogy csak hallgatózni akar, vagy azért, hogy ha probléma van, közbe tudjon lépni. Nem féltem a Pasitól, de nyugodtabb lettem volna, ha Pete hamar visszatér.

- Csak gondoltam tanulok az optimizmus mesterétől. – ült le mellém – De látom igaz, hogy a pia mindent megold. Nem értem engem miért néznek le emiatt. – majd rendelt valamit. Ahogy hallottam jó töményet. És jó sokat is, a normálhoz képest.

- Várjunk csak! Most te komolyan azt hiszed, hogy én minden este részegre iszom magamat, és azért tudom tartani a jókedv álarcát egész nap?- Kezdtem kapizsgálni a dolgot.

- Miért, nem azt csinálod?

Hirtelen levegőt se kaptam, nem hogy értelmes választ adjak.

- Egy pohár valamitől még nem leszel hulla részeg. Egyszerűen csak oldódik a hangulatod! Főleg nem ettől!- lengettem meg a poharamat. És nem, nem esett le, hogy nem látszódik rajta kívülről, hogy alkoholmentes. Bele meg nem is engedtem volna szagolni. Én piám, a közelébe se menjen más!

- Persze, olyan oldott állapotba kerülsz, hogy rázod magad, mint a rongy… - Na itt kezdett tényleg felmenni bennem a pumpa. Nem vagyok egy versenytáncos, de a jégtáncos tudásom miatt valahogy elkerülhetetlen, hogy jól mozogjak talajon is. És minden egoizmus nélkül merem állítani, hogy tényleg tudok táncolni. És ha nem tudnék? Akkor se kössön bele! Kurvásan pedig végképp nem táncolok, max a ruhám libegése miatt tűnhet úgy. Pete ki is akadna, ha csak ’ráznám magam mint a rongyot’. És nem mellékesen én sem tudnám elviselni magam.

- Itt most a táncunkra gondolsz?- Na jó, tételezzük fel, hogy valami másról beszél. Legyünk pozitívak!

- Mondjuk jól riszálod. Sok pasi álmodik ilyenről. Velem is ráznád? ... Amúgy az ágyban is ilyen heves vagy? – Tenyerem csak úgy csattant az arcán. Ennyit arról, hogy próbálok segítőkész lenni. Magához térni se volt ideje, én már a terem közepe felé rohantam.

Szerencsére pont megláttam Petet. Megmentve éreztem magam, bár szerintem már nem próbálkozott volna. Túl nagy figyelemfelkeltés volt a pofon. Meg amúgy is mindenki mellém áll volna ha komolyra fordul a helyzet. Ismernek és nem is vagyok annyira ittas, mint ő.

- Mi történt Angyalkám? – Ölelt szorosan magához.

- Valahogy úgy érzem a múltkori célkitűzésem törölve.

- Ezt kifejtenéd? – tolt el magától óvatosan, hogy az arcomba nézhessen.

- Itt van Mr. Bunkó. Szóval a megfeledkezés ilyen szempontból törölve. Viszont eszem ágában sincs ’megmenteni a világát’.  – Bújtam vissza az ölelésébe. Nem kérdezett, inkább lassan táncolni kezdett velem.

- Menjünk? – kérdezte, mikor látta, hogy nincs sok kedvem a pörgősebb számokhoz.

- Ha te nem akarsz mindenképpen maradni… - sóhajtottam - Ez a pasi elrontotta az egész esténket! –Kezdtem panaszkodni, mikor láttam, hogy neki sincsen már túl sok kedve szórakozni.

- El. De majd jövünk máskor. És mi holnap is jól fogjuk magunkat érezni edzésen. Ne aggódj, hamar elfelejtjük ezt az estét! – terelt ki a kocsi felé.

- Biztos vagy te ebben? – kérdeztem, miközben a parkoló széle felé mutattam. Emberünk ott ült a járdán, hátát a korlátnak támasztva. A szemében, még messziről is látszott a csillagok fényének tükörképe. Most nem tűnt agresszívnak, se egoistának… Egy egyszerű megtört ember volt, akinek már szinte minden mindegy. Aki jól érzi magát a hideg földön. A csillagok társaságában. Egyedül. Egyszeriben szinte elfeledtette velem minden eddigi ellenem irányuló tettét. Megsajnáltam. Megint. Nem tudtam rá igazán haragudni. Túlságosan ártatlannak és sebezhetőnek tűnt ahhoz, hogy bármi kapcsolatot is teremtsek közte, és a benti események között.

- Natalie, gondolkozz! Kérlek, emlékezz, mielőtt odamennél! – Húzott magához szorosan Pete. – Nem akadályozlak meg, tudod, csak szeretném, ha előtte azért még egyszer átgondolnád…

- Ne aggódj, nem fogok odamenni. – mosolyogtam rá halványan. Hihetetlen, hogy egyből tudja, hogy mi jár a fejemben. – Bármennyire meglepő, de tudok tanulni a hibáimból! – vágtam oda, majd határozott léptekkel elindultam az autó felé.

- Nem úgy értettem! Tudom.. Sajnálom! Én igazán nem akartalak megbántani… - nyúlt egyből utánam. – Figyelj, nem akartam… Te csak szórakozol velem??

- Igen! – néztem végre a szemébe nevetve. Lehet, hogy komoly pillanatokban nem illik avval szórakozni, hogy csak védeni szeretne. De egyszerűen nem bírtam már a sok borús hangulatot. – Baj?

- Hááát… Mondanám, hogy gyalog jössz.. – vigyorgott már ő is. Nevetgélve indultunk tovább, a parkoló másik felébe.

Pechünkre a nagy jókedv másnak is feltűnt. És nem nézte jó szemmel.

- Azt gondoljátok, ti vagytok a világ közepe? – jött az akadozó nyelvű üvöltés. Ahogy fel próbált állni tűnt fel, hogy tajt részeg. Amennyit a pultnál ivott, az csak az alapozás lehetett. Valószínűleg azóta döntött magába még rengeteget, ami nem kicsit ütötte ki.  – Muszáj mindig engem követni, és az orrom alá dörgölni, hogy le se szartok?

- Nyugi, haver már megyünk is. – Próbálta csitítani Pete. Nem sok sikerrel.

Hirtelen sokkal inkább tűnt félelmetesnek, mint sajnálnivalónak.

- Persze, mert ti annyira kis tökéletesek vagytok! – üvöltött továbbra is, vadul gesztikulálva – tántorogva. – Most is csak csendben elvonultok, mert ti vagytok a jókislány, meg a jókisfiú! Mert rólatok kellene példát vennie az egész világnak, mi?

- Menjünk!- bontakoztam ki Pete féltő szorításából és a kocsi felé indultam. – Távolabb biztonságosabb…

- Pedig igazából ti is tudjátok, hogy csak áltatjátok a külvilágot. Mindenki romlott! Csak álca, hogy nem! Te is csak azért nem jöttél velem riszálni, mert tudtad, hogy utána már nincs megállás. Az meg nem jött volna jól ki a kiskrapekkal… Bár ki tudja, mit hogy csináltok…

Idegesen vágtam be magam az első ülésre. De szinte semmi nem tűnt fel ebből annak a részeg baromnak. Csak ontotta magából a hülyeségeit. És valahogy kétségem se volt afelől, hogy komolyan is gondolja a dolgokat.

- Jó, akkor ezt most felejtsük el, oks? – Indította be a motort hasonló hangulatban drága barátom.

-  Még szerencse, hogy jól tudjuk fogadni a kritikát. – próbálkoztam egy hamis mosollyal.

- Ennek minden esze elment. Még az is, ami lehetett neki korábban. Pedig kellett, hogy legyen neki, mert John szerint jó sportoló.

- Hagyjuk. Ilyen is kell. Még mindig jobb, mint egy őrült rajongó, aki követ. - csatoltam ki az övet, mert megérkeztünk hozzám. Fel sem tűnt, hogy ennyire közel van.

- Amúgy, tudod mire emlékeztetett? – vigyorgott ördögien rám az utcalámpa halovány fénye mellett.

- Nem, de úgyis mindjárt elmondod. – mentem bele a játékba. Tegyünk úgy, mintha nem vágták volna a fejünkhöz 5 perccel ezelőtt, hogy megjátszós gonoszok vagyunk. Jó játék! Tetszik.

- Arra, hogy miközben magyarázott, meg integetett, meg támolygott úgy nézett ki, mint egy morcos óriáscsecsemő

- Egy óriáscsecsemő?- Nevettem már én is vele. - Ezt kifejtenéd, kérlek?

- Hát úgy hisztizett, mint amikor a kisbaba fáradt, és nincs tisztában azzal, amit tesz. Mint akinek már minden csak nyűg. És csak azért is bömböl, hogy ő legyen a leghangosabb, rá figyeljenek.

- Igazad van! És járni se tudott sokkal jobban!

Kicsit még elszórakoztattuk egymást, majd felmentem aludni. Meglepő módon egyáltalán nem zavart, ami történt. Pedig a kritikákat mindig magamra szoktam venni. Még ha alaptalanok is.

Csak kicsit éreztem magam rosszul. Mint akit átvertek. Amikor csak én feltételeztem tévesen, hogy kedves lehet. Mégis olyan érzésem volt, mintha ő vert volna át. Csalódtam benne. Más részről a saját ítélőképességemben is.

De sebaj. Ha eddig nem futottunk össze soha, akkor ez után se fogunk gyakrabban. Legalábbis nagyon remélem.

Ötödik"

Automatikusan álltam meg, ahogy megláttam, hogy kivel beszélgetnek Kateék a kocsinknál.

- Mi van Angyalkám? - Állt meg mögöttem Pete, aki az enyém mellett parkoló kocsijához igyekezett. - Nem látod, hogy ott a kocsi az orrunk előtt, ne keresgéld!

- Jajj Natim! Annyira ügyes voltál! Olyan büszke vagyok rád!- Jött oda Nagyikám, aki persze, amint 200m es körzetébe kerülök kiszúr. Megölelgetett, majd Pete is megkapta a szeretetadagot, és dicséretsorozatot. Én meg csak álltam egyhelyben, mint akit odaszögeztek.

- Nati, Pete bemutatom Kimi Raikkönent, Kimi, ők itt Natalie Norata, és Peter Dosztok. Szintén korisok. – Fordította felénk a társaságot Kate. A társaság rajta kívül két fős volt. John, és a ’nincs remény csávó’ a kórházból. Aki mint kiderült nem más, mint Kimi Raikkönen. Persze, gondolhattam volna, hogy valami híres ember. Hiszen azért lett behívva…

- Helló!- nyújtott kezet Pete, miközben azért engem fürkészett.

- Üdv. - Köszönt ő is. Mentségemre legyen szólva azért nem csak én lepődtem meg rendesen, mikor megláttam, bár ő ezt sokkal jobban palástolta.

- Helló!

- Azt hittem ápoló vagy. – fordult egyből hozzám jéghideg tekintettel, ridegen. Tévedtél kisapám!

Láthatólag most esett le a többieknek, hogy ki is ő, az én szemszögemből. Csak nehogy itt felejtsék az állukat a parkolóban.

- Csak esténként, ha időm engedi. És igen, magamtól mentem oda munka után, nem kényszerítettek. - Valahogy akármennyire is készültem, hogy kedves leszek, az a bizonyos fokú lenézés, ami a szemében volt valahogy meggátolt ebben…

- Helyes a pasi, aki a szponzorokat keresi? – jött a következő kérdés.

Na itt verte ki Katenél a biztosítékot. Határozottat lépett felé, az arca csak úgy piroslott barna hajkoronája alól: - Idefigyelj, kinek is képzeled te magadat, hogy itt mindenféle hülyeséget összehordasz másokról? Attól, hogy számodra elképzelhetetlen, hogy magadtól segíts másokon, attól még ez nem jelenti azt, hogy más se képes rá.

- Nem kell egyből felkapni a vizet!- Tette maga elé védekezőn a kezeit. Vicces látvány volt, ahogy az amúgy is apró termetű Katetől védelmezi magát egy kisportolt pasi.

- De kell, mert az ajtóm előtt állsz, és nem tudok beülni. – szólaltam meg én is végre. - Én pedig szeretnék menni. Úgy hogy, ha lennél szíves odébb fáradni, azt megköszönném. –nyitottam ki a mellette lévő ajtót a Nagyinak, aki láthatóan úgy döntött, hogy ez a fiatalok vitája, ő ebből kimarad. Bármibe lefogadnám, hogy el se indulunk, máris faggatni kezd, vagy véleményt nyilvánít. – És Pete, ez nem számít bukkanásnak, jó? – néztem még hátra.

- Dehogy számít! Hogyan is számítana. – vigyorgott a többiek fura arckifejezéseit látva. - Akkor fél nyolcra ha érted megyek, az úgy jó?

- Persze, a Lollipoppba megyünk?

- Gondolatolvasó!- vigyorgott tovább, miközben kinyitotta a saját autóját.

- Baj lenne, ha mi nem mennénk?- érdeklődött John óvatosan. –Csak mert én mást terveztem.

- Nem, úgy is terápiás céllal viszem!- Kacsintott rám, majd magára csukta az ajtót. Intett mindenkinek, majd egy szép ívű kanyarral kihajtott a parkolóból.

- Mi is megyünk, mert még van egy csomó dolgom!- köszöntem el két puszival Kateéktől. – Neked meg valami melegebb éghajlatot kívánok, hátha az segít. –Néztem még egyszer rá, majd a kocsiba ültem, és már csak a parkoló kapujából néztem vissza. Ő még akkor is az autómat nézte. Biztos nem szokta meg, hogy ilyen stílusban beszéljenek vele, hiszen híres, meg jóképű, meg minden. De még mennyire hogy jóképű…

- Ki volt ez a fiatalember? Olyan visszahúzódónak tűnt hozzátok képest! Mostanában ismerkedtetek össze vele, és még nem nyílt meg nektek?- kezdte el a faggatózást Nagyim, és csak sorolta a kérdéseit, hiszen nem nagyon válaszoltam. Nem is nagyon tudtam volna mit. Mert valahogy nekem sem világos, hogy ki is ő számomra. Mert felhúz, amikor beszél, a nemtörődömsége, és a bunkósága határtalan. Viszont van valami a kisugárzásában, ami mellett nem tudok elmenni. Ami egyszerűen megfogott, már az első találkozásunk alkalmával, és most, hogy eljöttem már bánom, hogy nem maradtam még egy kicsit beszélgetni. De ott, akkor úgy éreztem, hogy azonnal el kell jönnöm, mert baj lesz. - … Nem akarod elhívni valamikor délutánra? Hátha jobban tudtok beszélgetni, én meg csinálok süteményt! Vagy ő is megy veletek táncolni este?

- Nem Nagyi, nem jön. Csak a parkolóban futottak vele össze Kateék. És nem félénk volt, hanem egyszerűen csak bunkó.

- De hát nekem olyan volt, mintha már ismert volna téged korábbról is.

- Találkoztunk egyszer, a kórházban. Pontosabban tegnap. Őt akartad megnevelni, hogy ne oktasson ki. – mosolyodtam el az emléken. Most, hogy egymás mellett láttam őket, nagyon is el tudom képzelni, ahogy a Nagyi fakanállal a kezében magyaráz neki, hogy változtasson a stílusán. Ő meg fülét farkát behúzva bólogat.

- Pedig annyira helyes fiú!

- Héhéhéhé! Az egy dolog, hogy nekem bejön, de attól még neked az a feladatot, mint felelős felnőttnek, hogy lebeszélj róla, mert te is láttad, hogy milyen!

- Szóval tetszik neked?- Kérdezett rá mosolyogva. A nyavajába. Kimondtam. Pedig nem is tudom, hogy komolyan gondolom e…

- Nem tudom… Nagyi… Hagyjuk ezt most, jó? – Bújtam ki a válasz alól, hiszen úgy is hazaértünk, megtehettem.

- El is felejtettem, vittem neked valamit! Annyira ügyes voltál, hogy el is felejtettem odaadni. –Kezdett el turkálni a táskájában.

- De tudod, hogy nem kellett volna semmit… Köszi!!- Ugrottam a nyakába, már amennyire a sebváltó, és a kézifék engedte. Jól tudja, hogy a marcipános étcsoki a gyengém. Szinte bármire képes lennék érte. Nem tudom abbahagyni az evését, ha egyszer elkezdem. Nem vagyok az a nagy nassoló típus, de ennek nem tudok ellenállni.

…

Fél órával később már a szekrényem előtt ácsorogtam. Nem szokásom a ruhám miatt aggódni, most sem a színe, hanem a fazonja volt a probléma. Valami pörgős-lengős szoknyát szerettem volna felvenni, amiben nagyon jól néznek ki a forgatások, és öröm benne pörögni. De mivel Petet ismerve tuti, hogy rengeteget leszek a levegőben, az is kell, hogy ne legyen peep show jellege. Végül egy combközépig felsliccelt szoknya mellett döntöttem egy térdig érő tapadós nadrággal alatta. Szintén szűk felsőt vettem, és komolyan vízálló sminkkel a szemem is kihúztam. A sminket medencében teszteltük. Ezek után egy rendes leizzadós este nem szabad, hogy kifogjon rajta.

Háromnegyed nyolcra értünk oda. Azt szeretem ebben a helyben, hogy akármennyire is jó és minőségi, sosincsenek sokan. Mindig van hely a parkolóban, leülni, és táncolni is. És szerencsére főleg kulturált emberek jönnek ide, nem azok, akik csak le szeretnének részegedni, majd mindenkire rámásznak.

Köszöntünk a pultos srácnak, hiszen gyakran járunk ide, jól ismer, majd egyből a tánctárre mentünk. Most se voltak sokan, így a pörgősebb számoknál mindent kiadhattam magamból. Azt jött most hihetetlenül jól, hogy mivel már régóta együtt táncolunk, mind jégen, mind szárazon, teljesen összhangban voltunk. Mindig megtartott, szinte egyszerre mozogtunk. Amikor úgy éreztem, hogy jól jönne egy emelés, már a levegőben is voltam. Hiába éreztem úgy magam, mint egy dühöngő őrült, ő akkor is olvasott a gondolataimban, végig ott volt mellettem. És pont erre volt szükségem. Úgy tombolni, hogy tudjam, van, aki mindig kitart mellettem. Mert bár már rengetegszer bizonyította, én hajlamos vagyok elfelejtkezni róla.

- Nem ülünk le egy kicsit?- állított meg kb egy fél óra múlva.

- De, most hogy így mondod én is elfáradtam. -  Tényleg, ahogy megálltam egy pillanatra éreztem, hogy azért már rendesen kapkodom a levegőt és melegem is van. - Hello, ma milyen alkoholmentes koktél van? – vágtam le magam az egyik bárszékre.

- Milyet szeretnél Angyalka? Van lime-s is, de mandulás is, ami inkább marcipánra emlékeztet.

-Hát akkor most olyan marcipánosat, később, mikor már jobban kimelegedtem majd limeosat. Pet?

- Én most kérnék limeosat. – Huppant le mellém. Rövid ideig beszélgettünk, majd mentünk megint táncolni. Annyira jól csinálta ezt az emlékezettörlős dolgot, hogy eszembe sem jutott, hogy azért vagyunk itt. Vagy, hogy egyáltalán okkal jöttünk el azon kívül, hogy szórakozzunk. Újabb fergeteges táncolás után ismételten a pultnál kötöttünk ki. Persze ő az előbb megkóstolta az én italomat is, úgyhogy most olyat kért. Én meg az ő előzőjét.

- Amíg hozza, addig egy pillanatra magadra hagylak. De nehogy elraboltasd magad!- fenyegetett meg vigyorogva, majd elindult a férfiwc felé. Mibe fogadjak és kivel, hogy a haját fogja főként igazgatni? Még hogy a lányok akik mindig a külsejükkel törődnek…

A pultos srác épp csak lerakta elém a két itókát, amikor hátulról megszólítottak.

- Kettőt is egyszerre? A detoxikálóba nem engednek bejutni? – Hirtelen visszajöttek az emlékek. Mintha őt akartam volna elfelejteni…

Első díjam!!:)

 Hú, emberek.. El sem tudom mondani mennyire meglepődtem, amikor láttam hogy kaptam egy díjat Bloodorage - től! Most kezdtem csak bele az írásba, és egyáltalán nem gondoltam, hogy jó is! Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm!:)

Szabályok:

1. Meg kell köszönni a díjat annak,aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt,akitől kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket!
7. Megjegyzést kell hagynom nekik,hogy tudjanak a díjazásról!
8. Nem küldhetem olyannak,akinek a blogja volt már kitüntetve!

7 dolog rólam:

1. Fanfictionokat olvasgatva szerettem meg a Forma 1et. Előtte el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a jó benne, most már meglátszik rajtam, ha nem tudom a futam eredményét.
2. Zene függő vagyok. Nem tudok nélküle az utcán közlekedni.
3. Kedvenc színem a kék. Alig van olyan ruhám, ami nem ilyen színű. Ez már lassan 5 éve tart, de nem érzem úgy, hogy bármikor is beleunnék.
4. 10 éve gitározom, 6 éve zenekarban is, és eddig mindig sikerült rá időt szakítanom.
5. Barátaim közül nem sokan tudják, hogy írok. Sőt.
6. Két vízi teknősöm van, és minden előzetes elképzelés ellenére kicsit sem lusták. Egy éjszaka alatt képesek az egész akváriumot átrámolni, bár nem kevés zajjal.
7. A telet és a havat sokkal jobban szeretem, mint a meleg nyarat. Olyan ember vagyok, aki még a március végi hótól se kap szívinfarktust, hanem vidáman ugrál.

7 író, akiknek szeretném továbbadni:

• Monshe
• szabus
• Noncsi
• niku
• Dorothy
• Petra
• strawberry24

Negyedik"

- Csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz. Mert nem érzem azt, hogy teljesítenem kéne… - Mentem oda barátnőmhöz, aki már a sminkszobában csücsült.

- Tuti, hogy jó lesz! Tudod kit láttam az előbb a tömegben??!- kezdett el tapsolni, és pattogni ültében.

- Nem, de úgyis mindjárt elmondod.

- Kimi Raikkönent!!

- Rendben, még valami információ róla? Mert hallani már hallottam a nevét, de nem ugrik be…

- Iszonyathelyes! És nagyon jó pasi is! Báár kicsit mogorvának mondják, és interjúk alapján tényleg olyannak tűnik… De hát mi tudjuk a legjobban, hogy amit az interjúból leszedsz, az kicsit sem olyan, mint az igazi. Amúgy egyetlen probléma van vele. Teljesen tabu. Felesége van.

- És ez az a tulajdonsága, aminek John a legjobban örül, nem?- vigyorogtam rá. Mert hiába vannak már két éve együtt, szerelmesen, Kate mégis mindig informál engem a világ pasi állományáról. Többnyire egyet is értünk. És többnyire a világból is ki lehet kergetni Johnt ha jó sokáig boncolgatjuk a témát.

- Jó, hát ő most részletkérdés! És egyébként ő is ismeri, mert autóversenyző. Szóval szerintem nem lenne ellenére, ha szépen odamennénk fellépés előtt, vagy után, és összeismerkednénk.

- Felőlem, csak ne bunkózzon, mert nem vagyunk újságírók.

- Inkább csak maradjon itt! Ki tudja, hogy nem csak vásárolni jött-e.

- Passz, de sminkeltesd ki magad gyorsan, addigra én is átöltözöm, és akkor kimehetünk együtt megkeresni a srácokat, és megnézni az előttünk levőket.

-Oks, itt találkozunk!

Én tíz perc alatt megvoltam, hiszen a sminkem már megvolt, a hajammal meg nem kellett semmit csinálni, egyszerűen csak leengedtem.

…

- Nézzétek! Ki van ott?- Lett izgatott Kate hirtelen, amikor már vagy fél órája néztük az előttünk levő számokat.

- Hol?

-Ott, az oszloptól balra!

- Nemtom te kit látsz, de én a beképzelt ’nincs remény’ csávót.

- Nem lehetsz ennyire vak, hogy nem ismered fel Kimi Raikkönent! – fordult hozzám John.

- Mivel csak annyit tudok róla, hogy jól néz ki, és híres, és autóversenyző… Na ez alapján nem. Bocsi…

- Jó, akkor oda megyünk, és bemutatkozunk! Akkor majd megismered! – Ragadta meg a karomat Kate.

- Hé hé hé, Szerelmem, és velem mi lesz? Engem nem is viszel, Tudtommal én mutattam neked a Forma 1-t!- Méltatlankodott mellettünk tettetett felháborodással John - Gyere Pete, mi megyünk oda hamarabb!

- Sziasztok csajok, mi mentünk pasizni! Állítólag nagyon helyes! – Búcsúzott partnerem, hatalmas vigyorral az arcán.

- Most komolyan hagyjuk őket előremenni?- pattant fel mellőlem, mint akit kergetnek Kate. Vagyis a ’mint akinek a pasija mindjárt rányomul a kiszemelt srácra’ jelző jobban illene a helyzetbe. –Gyere már! Nem hagyhatjuk!

- Hova- hova ilyen sietősen fiatalok? - Állt meg előttünk drága edzőnk. - Előre tudtátok, hogy jövök, mert mehetnénk melegíteni

- Persze, oda siettünk! Gyere édesem, ezt most elbuktad. - Nyúlt Kate kezéért, és már indultunk is az edzőnk után.

Nem bírtam ki, muszáj volt még egyszer odanéznem Mr. Reménytelenre. Pech, pont engem nézett. Nem tudom, mi az, ami már első alkalommal megfogott benne, mikor alapjáraton engem a hasonló stílusú srácok inkább taszítani szoktak, de most is ugyan azt éreztem mint először. Hogy nem hagyhatom elmenni. De most valahogy nem láttam az összetörtséget a szemében. Sokkal inkább tűnt kíváncsinak. Gondolom nem értette, hogy minek kezdünk el felé rohanni, majd megyünk teljesen normálisan más irányba. De akkor majd most megmutatom neki. Igenis van remény, és érdemes mindent végigcsinálni, mindennek van szép oldala. Megpróbálom az eddigi legjobbként lefutni a kűrömet.

- Hé, te meg min méláztál el ennyire?- Kapott el Pete, mert sikeresen megállt előttem, én meg nem figyelve lazán átestem rajta.

- Azt mondtad délelőtt, hogy ha újra felbukkan az életemben, akkor annak oka van, és ne hagyjam elmenni.

-Ki? – nézett rám értetlenül.

- A csávó a kórházból.

- Aha. De az, hogy olyan villanyoszlophoz támaszkodik, amire neked is van rálátásod, az nem számít visszatérésnek az életedbe. Szerintem.

- Jó, akkor ha később odajön hozzám, az már annak számít?

- Számítson. Szurkoljak, hogy odamenjen, vagy szurkoljak, hogy ne?

- Nem tudom. – Mert tényleg nem tudtam.

…

Egész bemelegítés alatt ez járt a fejemben. Mit keres itt? És miért bámult engem? Bár ez elég egyértelmű, valószínűleg hülyének nézett. De a fő kérdés az az, hogy engem mégis miért foglalkoztat ennyire? Mert azt kizárhatom, hogy csak segíteni szeretnék rajta, mert akkor nem a szép szemei, az arcának vonalai, a kidolgozott teste, ami még a viszonylag vékonyabb kabáton keresztül is jól látszik, járna a fejemben. Akkor nem arra gondolnék, hogy hogyan mosolygott és hogyan szórt szikrát a szeme, amikor tegnap este nevetett. Nem tudom melyik lenne jobb, Ha ide jönne, vagy ha sem. Nem nagyon férne bele az életvitelembe, hogy egy pasi miatt keseregjek (még ha ennyire jó pasi is), és arra végképp nincs szükségem, hogy hitegessen, majd visszautasítson. Arra esély sincsen, hogy komolyan is akarjon tőlem valamit, ezt már megtanultam az életben. Sok mindenről már megváltoztattam a véleményemet, de ezzel kapcsolatban egyet kell, hogy értsek, Vele. Én nem nagyon látok már magam számára reményt a szerelemben. De megtaláltam a boldogságom nélküle, legalábbis egyelőre. És nem fogom hagyni, hogy összetörjön.

Pff, szép kis összeesküvés elmélet. Mintha lenne rá egyáltalán esély, hogy emlékezne rám.

A kűrömet érzéseim szerint nagyon szépen futottam. Nem mondom, hogy a legjobb, de én igyekeztem mindent kihozni belőle. Nem egy mozgalmas, sok tehetséget megcsillogtató kűr, de szerintem nagyon szép. És én szeretem, még ha aránylag egyszerűnek tűnik is. Ha érdeklem, akkor majd mutatok neki komolyabbat. Ha nem, akkor meg tökmindegy. Egész végig ő járt a fejemben.  Egyszer, ahogy kipillantottam láttam is, ahogy néz. Inkább bámul. Akkor eldöntöttem, hogy reménykedek, hogy odajön.

…

De nem. Ahogy lejöttem láttam, hogy erre már esély sincs. Nekem háttal indult el, lassan távolodva a pályától. És nem. Én nem fogok utána menni.

- Ez lett abból, hogy nem szurkoltam semmiért. Most szomorú vagy?- Tette kezét vigasztalóan a vállamra drága partnerem. A többiek már bementek átöltözni, mert nem hallgatták meg az interjúmat, ami az ilyen TVs rendezvények után mindig van. Gratuláltak, de hát most minek várják végig.

- Nem tudom. Örültem volna, ha idejön, de az biztos, hogy minden egyszerűbb így.

- Öltözzünk át, vigyük haza a nagyidat, aztán majd elviszlek valahova táncolni egy nagyot. Holnap már nem is fogsz rá emlékezni!

- Úgy megtáncoltatsz, hogy emlékezetkiesésem lesz? Hajjajj, akkor most menjek, vagy sem?- Ugrottam odébb előle nevetve. Persze koriban nehéz fogócskázni, de megkönnyítette a helyzetemet, hogy rajta is az volt. De öltözőnél elkapott. Pech.

- Már csak azért is úgy meg foglak táncoltatni, mert próbálok kedves lenni te meg szemtelenkedsz!- csipkedte meg a derekamat. - Mars, a kocsiknál találkozunk. Várj, nagyid oda megy, találkoztam vele. Nagyon gratulál, és büszke rád.

-Köszi, akkor majd nem keresem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy nemsokára már a kisebb gondom is nagyobb lesz, mint az, hogy a Nagyimat hol keressem.