Ötödik"

Automatikusan álltam meg, ahogy megláttam, hogy kivel beszélgetnek Kateék a kocsinknál.

- Mi van Angyalkám? - Állt meg mögöttem Pete, aki az enyém mellett parkoló kocsijához igyekezett. - Nem látod, hogy ott a kocsi az orrunk előtt, ne keresgéld!

- Jajj Natim! Annyira ügyes voltál! Olyan büszke vagyok rád!- Jött oda Nagyikám, aki persze, amint 200m es körzetébe kerülök kiszúr. Megölelgetett, majd Pete is megkapta a szeretetadagot, és dicséretsorozatot. Én meg csak álltam egyhelyben, mint akit odaszögeztek.

- Nati, Pete bemutatom Kimi Raikkönent, Kimi, ők itt Natalie Norata, és Peter Dosztok. Szintén korisok. – Fordította felénk a társaságot Kate. A társaság rajta kívül két fős volt. John, és a ’nincs remény csávó’ a kórházból. Aki mint kiderült nem más, mint Kimi Raikkönen. Persze, gondolhattam volna, hogy valami híres ember. Hiszen azért lett behívva…

- Helló!- nyújtott kezet Pete, miközben azért engem fürkészett.

- Üdv. - Köszönt ő is. Mentségemre legyen szólva azért nem csak én lepődtem meg rendesen, mikor megláttam, bár ő ezt sokkal jobban palástolta.

- Helló!

- Azt hittem ápoló vagy. – fordult egyből hozzám jéghideg tekintettel, ridegen. Tévedtél kisapám!

Láthatólag most esett le a többieknek, hogy ki is ő, az én szemszögemből. Csak nehogy itt felejtsék az állukat a parkolóban.

- Csak esténként, ha időm engedi. És igen, magamtól mentem oda munka után, nem kényszerítettek. - Valahogy akármennyire is készültem, hogy kedves leszek, az a bizonyos fokú lenézés, ami a szemében volt valahogy meggátolt ebben…

- Helyes a pasi, aki a szponzorokat keresi? – jött a következő kérdés.

Na itt verte ki Katenél a biztosítékot. Határozottat lépett felé, az arca csak úgy piroslott barna hajkoronája alól: - Idefigyelj, kinek is képzeled te magadat, hogy itt mindenféle hülyeséget összehordasz másokról? Attól, hogy számodra elképzelhetetlen, hogy magadtól segíts másokon, attól még ez nem jelenti azt, hogy más se képes rá.

- Nem kell egyből felkapni a vizet!- Tette maga elé védekezőn a kezeit. Vicces látvány volt, ahogy az amúgy is apró termetű Katetől védelmezi magát egy kisportolt pasi.

- De kell, mert az ajtóm előtt állsz, és nem tudok beülni. – szólaltam meg én is végre. - Én pedig szeretnék menni. Úgy hogy, ha lennél szíves odébb fáradni, azt megköszönném. –nyitottam ki a mellette lévő ajtót a Nagyinak, aki láthatóan úgy döntött, hogy ez a fiatalok vitája, ő ebből kimarad. Bármibe lefogadnám, hogy el se indulunk, máris faggatni kezd, vagy véleményt nyilvánít. – És Pete, ez nem számít bukkanásnak, jó? – néztem még hátra.

- Dehogy számít! Hogyan is számítana. – vigyorgott a többiek fura arckifejezéseit látva. - Akkor fél nyolcra ha érted megyek, az úgy jó?

- Persze, a Lollipoppba megyünk?

- Gondolatolvasó!- vigyorgott tovább, miközben kinyitotta a saját autóját.

- Baj lenne, ha mi nem mennénk?- érdeklődött John óvatosan. –Csak mert én mást terveztem.

- Nem, úgy is terápiás céllal viszem!- Kacsintott rám, majd magára csukta az ajtót. Intett mindenkinek, majd egy szép ívű kanyarral kihajtott a parkolóból.

- Mi is megyünk, mert még van egy csomó dolgom!- köszöntem el két puszival Kateéktől. – Neked meg valami melegebb éghajlatot kívánok, hátha az segít. –Néztem még egyszer rá, majd a kocsiba ültem, és már csak a parkoló kapujából néztem vissza. Ő még akkor is az autómat nézte. Biztos nem szokta meg, hogy ilyen stílusban beszéljenek vele, hiszen híres, meg jóképű, meg minden. De még mennyire hogy jóképű…

- Ki volt ez a fiatalember? Olyan visszahúzódónak tűnt hozzátok képest! Mostanában ismerkedtetek össze vele, és még nem nyílt meg nektek?- kezdte el a faggatózást Nagyim, és csak sorolta a kérdéseit, hiszen nem nagyon válaszoltam. Nem is nagyon tudtam volna mit. Mert valahogy nekem sem világos, hogy ki is ő számomra. Mert felhúz, amikor beszél, a nemtörődömsége, és a bunkósága határtalan. Viszont van valami a kisugárzásában, ami mellett nem tudok elmenni. Ami egyszerűen megfogott, már az első találkozásunk alkalmával, és most, hogy eljöttem már bánom, hogy nem maradtam még egy kicsit beszélgetni. De ott, akkor úgy éreztem, hogy azonnal el kell jönnöm, mert baj lesz. - … Nem akarod elhívni valamikor délutánra? Hátha jobban tudtok beszélgetni, én meg csinálok süteményt! Vagy ő is megy veletek táncolni este?

- Nem Nagyi, nem jön. Csak a parkolóban futottak vele össze Kateék. És nem félénk volt, hanem egyszerűen csak bunkó.

- De hát nekem olyan volt, mintha már ismert volna téged korábbról is.

- Találkoztunk egyszer, a kórházban. Pontosabban tegnap. Őt akartad megnevelni, hogy ne oktasson ki. – mosolyodtam el az emléken. Most, hogy egymás mellett láttam őket, nagyon is el tudom képzelni, ahogy a Nagyi fakanállal a kezében magyaráz neki, hogy változtasson a stílusán. Ő meg fülét farkát behúzva bólogat.

- Pedig annyira helyes fiú!

- Héhéhéhé! Az egy dolog, hogy nekem bejön, de attól még neked az a feladatot, mint felelős felnőttnek, hogy lebeszélj róla, mert te is láttad, hogy milyen!

- Szóval tetszik neked?- Kérdezett rá mosolyogva. A nyavajába. Kimondtam. Pedig nem is tudom, hogy komolyan gondolom e…

- Nem tudom… Nagyi… Hagyjuk ezt most, jó? – Bújtam ki a válasz alól, hiszen úgy is hazaértünk, megtehettem.

- El is felejtettem, vittem neked valamit! Annyira ügyes voltál, hogy el is felejtettem odaadni. –Kezdett el turkálni a táskájában.

- De tudod, hogy nem kellett volna semmit… Köszi!!- Ugrottam a nyakába, már amennyire a sebváltó, és a kézifék engedte. Jól tudja, hogy a marcipános étcsoki a gyengém. Szinte bármire képes lennék érte. Nem tudom abbahagyni az evését, ha egyszer elkezdem. Nem vagyok az a nagy nassoló típus, de ennek nem tudok ellenállni.

…

Fél órával később már a szekrényem előtt ácsorogtam. Nem szokásom a ruhám miatt aggódni, most sem a színe, hanem a fazonja volt a probléma. Valami pörgős-lengős szoknyát szerettem volna felvenni, amiben nagyon jól néznek ki a forgatások, és öröm benne pörögni. De mivel Petet ismerve tuti, hogy rengeteget leszek a levegőben, az is kell, hogy ne legyen peep show jellege. Végül egy combközépig felsliccelt szoknya mellett döntöttem egy térdig érő tapadós nadrággal alatta. Szintén szűk felsőt vettem, és komolyan vízálló sminkkel a szemem is kihúztam. A sminket medencében teszteltük. Ezek után egy rendes leizzadós este nem szabad, hogy kifogjon rajta.

Háromnegyed nyolcra értünk oda. Azt szeretem ebben a helyben, hogy akármennyire is jó és minőségi, sosincsenek sokan. Mindig van hely a parkolóban, leülni, és táncolni is. És szerencsére főleg kulturált emberek jönnek ide, nem azok, akik csak le szeretnének részegedni, majd mindenkire rámásznak.

Köszöntünk a pultos srácnak, hiszen gyakran járunk ide, jól ismer, majd egyből a tánctárre mentünk. Most se voltak sokan, így a pörgősebb számoknál mindent kiadhattam magamból. Azt jött most hihetetlenül jól, hogy mivel már régóta együtt táncolunk, mind jégen, mind szárazon, teljesen összhangban voltunk. Mindig megtartott, szinte egyszerre mozogtunk. Amikor úgy éreztem, hogy jól jönne egy emelés, már a levegőben is voltam. Hiába éreztem úgy magam, mint egy dühöngő őrült, ő akkor is olvasott a gondolataimban, végig ott volt mellettem. És pont erre volt szükségem. Úgy tombolni, hogy tudjam, van, aki mindig kitart mellettem. Mert bár már rengetegszer bizonyította, én hajlamos vagyok elfelejtkezni róla.

- Nem ülünk le egy kicsit?- állított meg kb egy fél óra múlva.

- De, most hogy így mondod én is elfáradtam. -  Tényleg, ahogy megálltam egy pillanatra éreztem, hogy azért már rendesen kapkodom a levegőt és melegem is van. - Hello, ma milyen alkoholmentes koktél van? – vágtam le magam az egyik bárszékre.

- Milyet szeretnél Angyalka? Van lime-s is, de mandulás is, ami inkább marcipánra emlékeztet.

-Hát akkor most olyan marcipánosat, később, mikor már jobban kimelegedtem majd limeosat. Pet?

- Én most kérnék limeosat. – Huppant le mellém. Rövid ideig beszélgettünk, majd mentünk megint táncolni. Annyira jól csinálta ezt az emlékezettörlős dolgot, hogy eszembe sem jutott, hogy azért vagyunk itt. Vagy, hogy egyáltalán okkal jöttünk el azon kívül, hogy szórakozzunk. Újabb fergeteges táncolás után ismételten a pultnál kötöttünk ki. Persze ő az előbb megkóstolta az én italomat is, úgyhogy most olyat kért. Én meg az ő előzőjét.

- Amíg hozza, addig egy pillanatra magadra hagylak. De nehogy elraboltasd magad!- fenyegetett meg vigyorogva, majd elindult a férfiwc felé. Mibe fogadjak és kivel, hogy a haját fogja főként igazgatni? Még hogy a lányok akik mindig a külsejükkel törődnek…

A pultos srác épp csak lerakta elém a két itókát, amikor hátulról megszólítottak.

- Kettőt is egyszerre? A detoxikálóba nem engednek bejutni? – Hirtelen visszajöttek az emlékek. Mintha őt akartam volna elfelejteni…