Harmincnegyedik"

Sziasztok!
Újra itt vagyok! Köszönöm szépen a türelmet! Higgyétek el, nem lustaságból nem hozom a folytatást, egyszerűen már létezni sincsen időm... Persze, erre kell azt mondani, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, tehát tuti nem akarom... Pedig nem így van! Vannak az ember akarata felett álló tényezők is... De itt vagyok, akit még érdekel, amit összehordok, az is, de gondolom azt jobban érdekli, hogy a fejezetben mit hordtam össze, úgyhogy videó, és mehet a többi!
Jó olvasást! :)
Dorcsa

Kapkodva rohantam végig a folyosónkon, diszkrét vízcseppcsíkot hagyva magam után. Az ajtónkhoz érve, egy gyors mérlegelés után, inkább a szomszédba kopogtam be.

- Nyitom! … Szia, Nati… Hát veled meg mi történt? – nézett végig rajtam látványosan. Döbbent tekintetét látva én is lepillantottam magamra, és be kellett látnom, valóban érdekes látványt nyújthattam.

Bár a nadrágommal ellentétben a pólóm rajtam volt, de a vizes fürdőruha felsőnek köszönhetően gyönyörű vízfoltok virítottak a kényesebb helyeken. Minderre jött még a hajamból csöpögő víz, ami szintén szép mintát alkotott. Kezemben volt a törülközőm, szép gombócba gyűrve, csak hogy az úszószemüvegem, és a sapkám ki ne essen belőle. És persze a nadrágom.

- Igazából semmi… Úszni voltam, és gondoltam mielőtt átöltözöm megkérdezem, hogy mit csinálunk később. – néztem vissza rá, mire csak egy hitetlenkedő mosolyt kaptam. – Hát jobb azelőtt tudni, hogy mihez öltözzek, minthogy felöltöznék!

- Én vacsorázni gondoltam.

- Lenn az étteremben? – kérdeztem, miközben próbáltam eldönteni, hogy a szeme inkább kékes-zöld, vagy zöldes-kék.

- Én egy másik helyre gondoltam, ha nem baj. – mondta bizonytalanul. Bár nem tudom, mit hitt, nekem teljesen mindegy, hogy hol vacsorázom, lényeg az, hogy legyen mit.

- Persze. De attól még semmi kiöltözős, ugye?

- Dehogy. Mikorra leszel kész?                         

- Hát… Még gyorsan lezuhanyoznék, ha nem baj. Fél óra max. – számoltam ki gyorsan magamban.

- Rendben, ha kész vagy, kopogj át, és mehetünk!

- Sietek! – köszöntem el tőle, majd bementem a szobámba.

Bementem a fürdőbe, és a lehajtott wctetőre raktam a nadrágom, és a csapba szórtam a törülközőmből a dolgokat. A tükörnek gyorsan hátat fordítva átmentem a szobámba.

- Úúú… Szexi ez a szerelés hallod-e! – kiabált utánam Pete. A kanapén terpeszkedett, és a tévét bámulta. Láthatóan semmi baja nem volt már.

- Fogd be, és fordulj vissza!... Amúgy te ilyet meg tudsz ítélni? – piszkálódtam ’ha már neki szabad’ alapon.

- Attól, hogy nem izgat fel a dolog, ezt még meg tudom ítélni. Pont úgy, ahogy te is meg tudod állapítani egy csajról, hogy szexi, vagy sem. – magyarázta kioktató hangsúllyal. És ahogy periférikusan láttam elég rendesen mutogatott közben a távirányítóval.

- Jó, hanyagoljuk a témát!  - hajoltam bele a bőröndömbe. Közben persze eszembe jutott, hogy Kimi egy szóval sem említette, hogy milyen is lesz az a hely, ahova visz. – Pete!

- Még mindig itt vagyok, nem kell kiabálni…

- Mit vegyek fel? – fordultam felé csípőre tett kézzel.

- Na ne már! Most ott tartunk, hogy elhív vacsizni, és te máris bezsongsz, hogy hogyan öltözködj? – dőlt hátra nevetve.

- Azért nem tudom, hogy mit vegyek fel, mert azt sem tudom, hogy hova megyünk…

- Persze jó kifogás… Amúgy, ha egy jó tanácsom lehet… - vigyorgott tovább nagyban, én meg éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. És milyen igazam lett! - … Ne így menj, ahogy most vagy!

- Köszi Pete, hogy vagy nekem! Nem is tudom, mit kezdenék nélküled! – fordultam vissza a bőröndömhöz, nem kevés gúnnyal a hangomban.

Végül gyorsan kikapkodtam néhány ruhadarabot, majd visszasiettem a fürdőbe. Nem akartam húzni az időt, igazából az úszástól eléggé meg tud éhezni az ember.

Lezuhanyoztam, hajamból kimostam a klórt, mert nem szeretem, ha megkeményszik, és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Egy egyszerű farmert, és egy bő pólót. Nem csicsáztam túl a dolgot, meg kell hagyni. Hajamat csak megszárítottam, aztán szempillaspirál és labello, és mint aki jól végezte dolgát, el is hagytam a fürdőt.

- Nemtom mikor jövök, de nem hiszem, hogy sokáig maradunk, mert holnap versenye van… - próbáltam összerendezni egyszerre a mondandóm, és a táskám tartalmát. Ez utóbbi nem sok mindenből állt, a kártyám a szobához, a mobilom, pénztárcám, mp3, mert ki tudja, lehet, hogy jól jön.

- Tehát majd egyszer vagy beesel a szobába, vagy ne, mert nála alszol.

- Nem fogok nála aludni! Már mér aludnék nála?

- Hát, ha már elhív vacsorázni… - vigyorgott, olyan ’én úgyis tudom, hogy az a vágyad’ fejjel.

- Hát te hülye vagy! Te ha valakit elhívsz vacsorázni, az egyből nálad is alszik?

- Ha randiként hívom el vacsorázni… Akkor mondhatni minden esetben!

- Jó, de az más. Mert együtt is lakotok! Meg ez amúgy sem randi lesz! Csak együtt vacsorázunk! – védekeztem egyből.

- Csak elhív vacsorázni, és nem elég jó a szálloda étterme. Te meg csak nem tudod megmondani, hogy mikor jössz, és még hajat is mosol a kedvéért. – sorolta mindentudóan.

- Nem miatta mostam hajat, hanem mert úsztam… - morogtam, miközben felvettem a cipőmet. Kényelmes, inkább sportcipő, mint nem, darab, de elegánsabb helyeken is meg lehet benne jelenni. Gyorsan magamhoz ragadtam egy kardigánt, és a táskámat.

- Persze, persze… Na menjél, mielőtt még egymást esszük meg!

- Oké! Te meg hagyd egyben a szobát! – nyitottam ki az ajtót.

- Érezd jól magad! És ha bármi gáz van, hívj és megyek.

- Természetesen! – forgattam meg a szememet, de azért be kell valljam, jól esett a gondoskodása, mert tudtam, ha tényleg lenne valami, ő szó nélkül jönne. – Szia!

Az ajtónkon kilépve becsuktam magam után, majd átkopogtam a szomszédba.

- Igen?… Nati! – mért végig, talán kevésbé látványosan, mint az előző alkalommal. – Te már kész is vagy?

- Hát azt beszéltük, hogy vél óra múlva… Nem? – bizonytalanodtam el egy picit, bár határozottan emlékeztem rá.

- Azt. De nem gondoltam volna, hogy annyi idő alatt kész leszel! – vallotta be mosolyogva. Jobban megnézve tényleg nem készült fel, mert az egy dolog, hogy nem fésülködött, és a haja leginkább egy szénakazalra hasonlított, de tréninggatya volt rajta, papuccsal. És, ár nem tudtam, hogy hova megyünk, azért reméltem, hogy nem olyan helyre, ahol ez az elvárás.

- Nem szokásom órákig tollászkodni. A rengeteg edzés után már belejöttem, hogyan lehet gyorsan hajat mosni.

- Jó, ebbe nem gondoltam bele… Ööö… Bejössz? Egy pillanat, és kész leszek! . lépett hátrébb, hogy bemehessek mellette.

Igazából nem telt volna többe, ha a saját szobámban várom meg azt, amíg elkészül, de valahogy kíváncsi voltam rá. Mármint nem arra, ahogy öltözik, bár meg kell hagyni, azt is szívesen végignéztem volna, de egy szoba is sokat elmond az emberről.

Várakozásommal ellenétben nem volt hatalmas kupi. Nem azt mondom, hogy nem voltak pulcsik, napszemüvegek és papírok mindenhol széthagyva, de ahhoz képest, amit elképzeltem, egész rend volt. A szobája a miénk pontos tükörképe volt, így, mikor bementem, pont beláttam a fürdőszobába, a tükör előtt sorakozó rengeteg kencefice- flakonra.

A nappaliban az egyik fotelban hevert a laptopja, mellette egy pohárral, és egy dobozos gyümölcslével. Előtte a földön és az asztalon mindenfelé papírok, ha jól láttam számokkal, és talán a pálya tervrajzaival. A szobája ajtaját csak behajtotta maga mögött, de meg bírtam állni leskelődés nélkül. Inkább a képernyővédőként funkcionáló esőcseppeket kezdtem bámulni.

- Kész vagyok, mehetünk is! –lépett ki pár perc múlva. Gyorsan végignéztem rajta, és megnyugodva konstatáltam, hogy ő sem öltözte túl a dolgot. Rajta is csak egy farmer volt, egy póló, és a kezében egy melegítőfelső. Mosolyogva jött oda mellém, majd mellettem elhajolva kikapcsolta a szórakozásomat.–Látom megtaláltad a laptopot!

- Nagyon bejön a képernyővédőd! – vallottam be és is mosolyogva, majd elindultam kifele.

- Ne sértődj meg, hogy ezt mondom, de a kutyám is imádja nézni! – jött utánam, és a mondata végére felnevetett. Nem tudtam megállni, de a jelenetet magam elé képzelve én is elnevettem magam.

- Nem is tudtam, hogy van kutyád!

- Pedig van! s most már azt is tudod, hogy szereti a képernyővédőmet! – csukta be maga mögött az ajtót.

- Majd remélem a vacsora alatt mesélsz még róla! Meg magadról is. – nyomtam meg a lift hívógombját.

- Inkább te mesélj magadról. Alig tudok rólad valamit! Bár.. Máris új információkhoz jutottam!

- Minthogy? – néztem rá értetlenül. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy ez alatt a pár perc alatt mégis mit tudott leszűrni rólam.

- Rekord sebességgel vagy képes elkészülni. Legalábbis én még nem láttam nőt, aki ilyen hamar készlett volna.

- Akkor csak rosszak a tapasztalataid – vágtam rá.

- Az is lehet… - vonta meg a vállát egyhangúan, és kilépett a liftből.  – Beálltam a mélygarázsba, onnan könnyebben ki tudunk jutni! – indult el előttem, én meg szótlanul követtem. Lehet, hogy rosszat mondtam, de akkor sem fogom hagyni, hogy akármilyen volt, vagy akár jelenlegi barátnő, feleség, vagy akárki elrontsa az estémet. Én ma este jót fogok beszélgetni egy barátommal, és pont.

Harmincharmadik"

Sziasztok!

Abszokúte késéssel, de ugyan olyan lelkesedéssel megint itt vagyok!

A videó, amit hoztam kicsit eltér a többitől, de szerintem nagyon látványos, ha jól megvan koreografálva, nekem ez a fajta kori is nagyon tetszik! Remélem nem vagyok ezzel egyedül.

Ne felejtsétek, holnapután hétvége!!

Puszi

Dorcsa

Igazából azzal, hogy a fotózásuk végén ott maradtam nem volt semmi konkrét szándékom. Az elejére el kellett mennem, hogy fekete- sárga csapatpólókban fotózkodjak én is velük. Amit meg is étek, hiszen arról volt szó, hogy hatan, meg hárman leszünk a fotókon, úgyhogy nem is nyavalyogtam. Pózoltunk, művigyorogtunk, komoly képet vágtunk, művészien néztünk ki…  Szóval a fotós is meg volt velünk elégedve.

Aztán jött az, hogy irány az öltöző, vegyen mindenki fürdőruhát, és kocsival ki a pár kilométerre lévő strandra. és a művész úr megint csak nekiállt és elkezdett győzködni, hogy, ugyan álljak már én is oda néhány fotóra. És most már Kimi is benne volt a lehurrogók csoportjában! Fura, hogy pár nap alatt mennyit tud változni a világ.

- Egyszer azért majd elmondod, hogy miért nem akarod? – sétált mellém, már a parton. A fotósok, világítók a rendező utasítására nagyban pakolták még a felszerelést, így volt időnk egy kicsit mászkálni, nézelődni. Mondjuk nem értem, hogy miért nem voltak képesek már korábban előkészülni, biztos nem sejtették, hogy azért elfoglaltak vagyunk. Vagy ki tudja.

- Egyszer majd biztos…

- Most például nem lehetne az az egyszer? – állt meg mellettem.

- Nem hinném. Annál azért kicsivel bonyolultabb a történet.

- Akkor visszafele a repülőn? Ha már Markot sikerült annyi idő alatt beavatnod…

- Marknak sem mondtam el. – válaszoltam csendesen. – Ő is csak sejti, egy kis részét.

- És ha most mondjuk beledobnálak a tengerbe? – fogta meg a derekamat. Már látszott rajta, hogy nem fogja firtatni, megérti, hogy még hagyja a témát

- Megvannak a beállítások, lehet jönni! – kiabálta épp jókor az egyébként idegesítő fazon.

- Akkor a rendezőnk csak még mérgesebb lenne. – léptem ki a karjai közül.

- Kit érdekel… - mordult fel.

- Miss Norata! Kérem, ha már ön nem hajlandó szerepelni,  többieket se akadályozza!

- Na menjél csak! – löktem egyet Kimin, majd kerestem egykényelmesnek tűnő homokbuckát, és leültem nézni az eseményeket.

Fura volt látni, hogy az a Kimi, aki az idő mérő után futva menekült mind az újságírók, mint a saját sajtósa elől, és aki annyit puffogott az előző fotózáson, most mennyire jól tűri a dolgokat.

De nem ez volt rajta a legfigyelemreméltóbb. Hanem az, ami nem volt rajta. És nőiesen be kell vallanom, hogy eszméletlenül jól nézett ki egy szál fürdőnadrágban! Persze, tudtam, hogy a sportolóknak jó a felsőtestük, és a drága hokicsapatunk is tesz róla, hogy rengeteg félmeztelen sportolót lássak. De azért meg kell mondjam, Kimi sem egy elhanyagolható, pasi téren.

Úgy volt, hogy együtt megyünk vissza, de aztán a szélnek köszönhetően nagyon elhúzódott a fotózkodásuk. Így én inkább visszamentem egyedül, taxival. 

Fenn a szobánkban olvastam, de aztán kezdtem egyre kevésbé találni a helyem. Folyton felálltam, hol vízért mentem, hogy wcre, pedig fél órával előtte voltam kinn, hol csak megnéztem a telefonom, vagy kihajolva azt, hogy mi zajlik az utcán. Így meg ugye nem nagyon lehet rendesen dolgozni. Épp úgy döntöttem, hogy nem sanyargatom tovább magam a dologgal, mikor Pete visszaért.

- Helló! 10 es skálán mennyire fagytál át? – nevettem ki, mert meg kell hagyni, azért nincs annyira meleg, hogy kellemes legyen egy szál fürdőnadrág.

- 20 000. De, nem fogok megfázni!

- És ha te ezt így eldöntöd, akkor így is lesz?

- Így, mert te megoldod! – húzta ki magát előttem, és látszott rajta, hogy komolyan el is hiszi a dolgot.

- Én kérlek szépen most megyek le úszni, de ha találkozom egy bacilussal, akkor megmondom neki, hogy ne erre jöjjön.

- Na, de naaaa…! – ült re az ágyra, keservesen nyöszörögve.

- Figyi, csodát nem tehetek… Vegyél egy forró fürdőt, rendelek neked teát, aztán feküdj le a melegbe. – léptem sóhajtva a telefonhoz. Komolyan mondom, felnőtt férfi, idősebb is, mégis én vagyok az anyja.

- Köszi, angyal vagy! – terült el az ágyon mosolyogva.

- Tudom! Amúgy mielőtt holnap elkezdenél pattogni, el kell mondjam, ehhez nem kell semmi földöntúli képesség. A szervezeted egyébként is erős, sportember vagy, ezt a kis hideget ki fogod bírni.

- Kis hideg, mi…

- Ülj fel, aztán menj el fürdeni! – szóltam rá, mert csak feküdt hanyatt az ágyon, és magában morgott. Gondolom engem küldött el valami melegebb, vagy inkább hidegebb éghajlatra.

- Megyek már. – motyogta, de sokkal inkább magának, mint nekem.

- Megjött a teád. Mire behozom, te már a fürdőben legyél! – indultam az ajtóhoz.

Persze, mire visszaértem, még mindig nem volt a fürdőben, de legalább már felült.

- Pete…

- Megyem, megyek, csak közben eszembe jutott valami! – pattant fel, amint meglátott.

- Eszedbe? Neked? Te már beteg vagy…

- Ha tovább piszkálsz, nem mondom el, hogy mit mondott nekem Raikkönen! Vagyis Kimi.

- Épp elintézem, hogy ne legyél beteg holnapra. – böktem az asztalra tett teára. – Ne hogy már te zsarolj engem!

- Jólvan, na.

- Akkor mondod, vagy holnapig itt kell állnom?

- El kell mennie valahova, nem tudom, talán edzés, vagy megbeszélés, vagy sajtó. Deeee….

- Ne akard, hogy a fejedre öntsem a teát! – figyelmeztettem, mert tényleg érdekelt, hogy mit akart Kimi.

- De szívesen veled kajálna este. – lépett be a fürdőbe, és magára csukta a ajtót.

- PETE!!!... Ezt most azonnal fejtsd ki, mondd el, amit mondott, szó szerint! – üvöltöttem, majd mikor továbbra is csendben volt, odamentem dörömbölni.

- Inkább megmondom, minthogy rám törd az ajtót! – nyitotta ki egy hatalmas vigyor kíséretében. Nem lesz semmi baja se holnapra, hacsak én nem okozok neki valami maradandóbb sérülést! – Azt mondta, hogy kopogj át vacsoraidőben, ha van kedved, és akkor majd megbeszélitek, hogy mit szeretnétek.

- Hogy ’mit szeretnénk’?

- Mármint kajálni. Lemenni, vagy rendelni, vagy elmenni valahova… Miért, van amúgy is valami, amit közösen szeretnétek? – húzogatta a szemöldökeit. Komolyan, az embernek a legjobb barát néha ugyan akkora átok, mint amekkora áldás máskor. Szerencsére ez utóbbi azért gyakrabban fordul elő.

- Ugyan, mi lenne… Na én mentem, te meg ne robbantsd fel a szobát!

- Hogy robbantanám?  Nincs itt se konyha, se bojler. – nézett körbe látványosan.

- Te megoldanád így is. Ismerlek!

- Amúgy merre mész? Törcsivel, úszószemüveggel? – ráncolta a homlokát, miközben végignézett rajtam.

- hármat találhatsz zsenikém. Várj, inkább elárulom, úszni. És igen, van a szálloda aljában medence. Egyéb kérdés?

- Van még itt valaki rajtam kívül?

- Már nem! – indultam egyből kifelé, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést.

- Hmm… Ha a senki nincs itt, mégis megmondja, hogy nincs itt, akkor ki van itt? – hallottam még, ahogy magát szórakoztatja a saját hülyeségével. De lehet akár mennyire zakkant is, szembe kell néznem a ténnyel, hogy kevés embert imádok annyira, mint őt.

Szerencsére a liftben csak a szálloda alkalmazottaival futottam össze, így nem nézett senki furán amiatt, hogy úszófelszerelés van nálam. Imádok úszni. Ellazít, megnyugtat, kikapcsol. Lehet közben gondolkodni, ha azt szeretne az ember, de el is lehet felejteni a mindennapokat.

A medencénél csak kevesen voltak. Hárman pihentek a körbe kirakott napágyakon, a többiek pedig különböző tempóban úszkáltak. Lepakoltam egy távolabb eső székbe, majd nekiálltam lehámozni magamról a ruhámat, amit a fürdőruhám fölé vettem. Sokan furcsának tartják, hogy télen is bikiniben úszom, de én ezt sokkal praktikusabbnak tartom, mint az egyrészest. Könnyebb átöltözni, és nem utolsó sorban wczni is nagyságrendekkel egyszerűbb.

Megszokott mozdulattal vettem fel az úszósapkám, majd a szemüvegem. Kiválaszoztam egy sávot, ahol csak egy hölgy volt, kellemes tempóval, aztán egy gyors tusolás után nekiálltam bemászni a medencébe. A víz kezdeti hidegsége az egyetlen, amit nem szeretek az úszásban.

A medence szélébe kapaszkodva pihentem jópár hossz leúszása után, mikor valaki berántott hátulról. Csapkodva, rugdosódva küzdöttem magam a felszínre, remélve, hogy legalább egy kicsit eltalálom azt a gazt, aki ezt tette, de nem volt szerencsém.

- Nem lehetett kihagyni! – hallottam meg Romain nevetését, mikor feljöttem. Egy kis időbe telt, mire sikerült megtalálnom, a nagy csapkodásban, de aztán én is elnevettem magam. Én rajta nevettem. Ahogy a göndör haja be volt tuszkolva egy úszósapka alá, mindehhez egy kék úszószemüveg, és a sajátos vigyora…

- Szerintem simán köszönhettél is volna! – úsztam ki hozzá, a szélére. – amúgy mi járatban itt? Szórakozás, vagy kötelező edzés?

- Kötelező edzés… De ki mondta, hogy az nem lehet szórakoztató?

- Senki. Csak jobb tudni, milyen szándékkal vagy itt.

- Komollyal! – mosolygott továbbra is, ami nála inkább vigyorra hasonlít. Így nehéz volt neki elhinni, hogy valamiben ő komoly.

- Akkor jó!

- Amúgy… Nem tudom mennyire illik ilyet kérdezni… Remélem nem veszed tolakodásnak… De… - nagyon kereste a szavakat. Én meg nem könnyítettem meg a dolgát. Vidáman mosolyogtam rá, és vártam, hogy kinyögje mire kíváncsi. Arra, hogy mi van a hátammal, vagy valami egész másra. – A hátaddal… mi történt? Persze, ha nem akarsz, nem kell válaszolni, megértem, és vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmi! – tette hozzá gyorsan hadarva.

- Ne aggódj, egyáltalán nem gáz kérdés. Tök érthető, lévén a hátam úgy néz ki, mintha minimum egy tigrissel vívtam volna élet-halál harcot.

- Jó, csak nem tudtam hogy mennyire publikus a dolog. Hiszen gondolom a mai fotózást is emiatt nem vállaltad be. – szabadkozott továbbra is.

- Teljesen nyilvános, csak azért óriásplakáton nem akarom hirdetni. Amúgy meg ismersz. Kérdezhetsz nyugodtan, max nem válaszolok. – támaszkodtam neki a sávokat elválasztó kötélnek.  – Amúgy autóbalesetem volt, ahol megsérült a gerincem. De aztán a dokik rendberaktak. Annak a nyoma látszik.

- Sajnálom…

- Én is hidd el! De már mondhatni túl vagyok rajta, szóval ne szomorkodjunk miatta. Ússzunk inkább versenyt. – indítványoztam, mert akármilyen rég is volt a dolog nem szeretek róla beszélni. Főleg nem egy medencében.

- Úgyis legyőzlek! Én vagyok a Forma 1es, pilóta, én vagyok a gyorsabb! – jelent meg újra a széles mosoly az arcán.

- Na persze, persze. De ez most nem aszfalt, és nincs hozzád nőve egy olyan kocsi!

- Akkor is én fogok nyerni! És ne reménykedj, nem veszem figyelembe, hogy lány vagy, nem hagylak nyerni! – magyarázott, már a szomszéd sávból.

- Mertem remélni! Na számolj be, szájhős! – tettem vissza az úszószemüvegem.

- Egy, kettőő… Várj, még megigazítom a sapkám!... Na mehet?... Egy, kettő.. háROM! – és már indultunk is. Kemény küzdelem volt. Egy ideig. Aztán persze ő nyert, hiszen férfi… De csak ezért!

- Szóval akkor ki is a szájhős? – hajolt át a kötélen.

- Senki, senki! – tettem fel a kezem védekezésnek, de elkezdett fröcskölni, és az ellen ennyivel nem megyek sokra.

- Mondd csak még egyszer! Hallani akarom! – mászott vissza az én sávomba, és nagyon látszott rajta, hogy most bizony le leszek nyomva a víz alá.

- Kimi! Kimi a szájhős, nem te!... Ó a fenébe! Szerinted visszajött már onnan, ahova ment?

- Ki? – Nézett rám, mintha valami idiótát látna. Mondjuk lehet benne valami.

- Kimi. Üzente, hogy menjek át, ha visszajött. Csak nem tudom, hogy visszajött-e.

- Akkor szállt be a liftbe, amikor én ki. Szóval szerintem vissza.

- Jó, akkor én rohanok! Örvendtem a találkozásnak, legyél ilyen gyors holnap is. – pattantam ki a vízből.

- Persze, hozzá rohansz, engem meg itt hagysz…

- Itt bizony, – hajoltam még vissza hozzá, majd mielőtt menekülni kezdtem volna még odasúgtam neki – szájhős!