Harmincharmadik"

Sziasztok!

Abszokúte késéssel, de ugyan olyan lelkesedéssel megint itt vagyok!

A videó, amit hoztam kicsit eltér a többitől, de szerintem nagyon látványos, ha jól megvan koreografálva, nekem ez a fajta kori is nagyon tetszik! Remélem nem vagyok ezzel egyedül.

Ne felejtsétek, holnapután hétvége!!

Puszi

Dorcsa

Igazából azzal, hogy a fotózásuk végén ott maradtam nem volt semmi konkrét szándékom. Az elejére el kellett mennem, hogy fekete- sárga csapatpólókban fotózkodjak én is velük. Amit meg is étek, hiszen arról volt szó, hogy hatan, meg hárman leszünk a fotókon, úgyhogy nem is nyavalyogtam. Pózoltunk, művigyorogtunk, komoly képet vágtunk, művészien néztünk ki…  Szóval a fotós is meg volt velünk elégedve.

Aztán jött az, hogy irány az öltöző, vegyen mindenki fürdőruhát, és kocsival ki a pár kilométerre lévő strandra. és a művész úr megint csak nekiállt és elkezdett győzködni, hogy, ugyan álljak már én is oda néhány fotóra. És most már Kimi is benne volt a lehurrogók csoportjában! Fura, hogy pár nap alatt mennyit tud változni a világ.

- Egyszer azért majd elmondod, hogy miért nem akarod? – sétált mellém, már a parton. A fotósok, világítók a rendező utasítására nagyban pakolták még a felszerelést, így volt időnk egy kicsit mászkálni, nézelődni. Mondjuk nem értem, hogy miért nem voltak képesek már korábban előkészülni, biztos nem sejtették, hogy azért elfoglaltak vagyunk. Vagy ki tudja.

- Egyszer majd biztos…

- Most például nem lehetne az az egyszer? – állt meg mellettem.

- Nem hinném. Annál azért kicsivel bonyolultabb a történet.

- Akkor visszafele a repülőn? Ha már Markot sikerült annyi idő alatt beavatnod…

- Marknak sem mondtam el. – válaszoltam csendesen. – Ő is csak sejti, egy kis részét.

- És ha most mondjuk beledobnálak a tengerbe? – fogta meg a derekamat. Már látszott rajta, hogy nem fogja firtatni, megérti, hogy még hagyja a témát

- Megvannak a beállítások, lehet jönni! – kiabálta épp jókor az egyébként idegesítő fazon.

- Akkor a rendezőnk csak még mérgesebb lenne. – léptem ki a karjai közül.

- Kit érdekel… - mordult fel.

- Miss Norata! Kérem, ha már ön nem hajlandó szerepelni,  többieket se akadályozza!

- Na menjél csak! – löktem egyet Kimin, majd kerestem egykényelmesnek tűnő homokbuckát, és leültem nézni az eseményeket.

Fura volt látni, hogy az a Kimi, aki az idő mérő után futva menekült mind az újságírók, mint a saját sajtósa elől, és aki annyit puffogott az előző fotózáson, most mennyire jól tűri a dolgokat.

De nem ez volt rajta a legfigyelemreméltóbb. Hanem az, ami nem volt rajta. És nőiesen be kell vallanom, hogy eszméletlenül jól nézett ki egy szál fürdőnadrágban! Persze, tudtam, hogy a sportolóknak jó a felsőtestük, és a drága hokicsapatunk is tesz róla, hogy rengeteg félmeztelen sportolót lássak. De azért meg kell mondjam, Kimi sem egy elhanyagolható, pasi téren.

Úgy volt, hogy együtt megyünk vissza, de aztán a szélnek köszönhetően nagyon elhúzódott a fotózkodásuk. Így én inkább visszamentem egyedül, taxival. 

Fenn a szobánkban olvastam, de aztán kezdtem egyre kevésbé találni a helyem. Folyton felálltam, hol vízért mentem, hogy wcre, pedig fél órával előtte voltam kinn, hol csak megnéztem a telefonom, vagy kihajolva azt, hogy mi zajlik az utcán. Így meg ugye nem nagyon lehet rendesen dolgozni. Épp úgy döntöttem, hogy nem sanyargatom tovább magam a dologgal, mikor Pete visszaért.

- Helló! 10 es skálán mennyire fagytál át? – nevettem ki, mert meg kell hagyni, azért nincs annyira meleg, hogy kellemes legyen egy szál fürdőnadrág.

- 20 000. De, nem fogok megfázni!

- És ha te ezt így eldöntöd, akkor így is lesz?

- Így, mert te megoldod! – húzta ki magát előttem, és látszott rajta, hogy komolyan el is hiszi a dolgot.

- Én kérlek szépen most megyek le úszni, de ha találkozom egy bacilussal, akkor megmondom neki, hogy ne erre jöjjön.

- Na, de naaaa…! – ült re az ágyra, keservesen nyöszörögve.

- Figyi, csodát nem tehetek… Vegyél egy forró fürdőt, rendelek neked teát, aztán feküdj le a melegbe. – léptem sóhajtva a telefonhoz. Komolyan mondom, felnőtt férfi, idősebb is, mégis én vagyok az anyja.

- Köszi, angyal vagy! – terült el az ágyon mosolyogva.

- Tudom! Amúgy mielőtt holnap elkezdenél pattogni, el kell mondjam, ehhez nem kell semmi földöntúli képesség. A szervezeted egyébként is erős, sportember vagy, ezt a kis hideget ki fogod bírni.

- Kis hideg, mi…

- Ülj fel, aztán menj el fürdeni! – szóltam rá, mert csak feküdt hanyatt az ágyon, és magában morgott. Gondolom engem küldött el valami melegebb, vagy inkább hidegebb éghajlatra.

- Megyek már. – motyogta, de sokkal inkább magának, mint nekem.

- Megjött a teád. Mire behozom, te már a fürdőben legyél! – indultam az ajtóhoz.

Persze, mire visszaértem, még mindig nem volt a fürdőben, de legalább már felült.

- Pete…

- Megyem, megyek, csak közben eszembe jutott valami! – pattant fel, amint meglátott.

- Eszedbe? Neked? Te már beteg vagy…

- Ha tovább piszkálsz, nem mondom el, hogy mit mondott nekem Raikkönen! Vagyis Kimi.

- Épp elintézem, hogy ne legyél beteg holnapra. – böktem az asztalra tett teára. – Ne hogy már te zsarolj engem!

- Jólvan, na.

- Akkor mondod, vagy holnapig itt kell állnom?

- El kell mennie valahova, nem tudom, talán edzés, vagy megbeszélés, vagy sajtó. Deeee….

- Ne akard, hogy a fejedre öntsem a teát! – figyelmeztettem, mert tényleg érdekelt, hogy mit akart Kimi.

- De szívesen veled kajálna este. – lépett be a fürdőbe, és magára csukta a ajtót.

- PETE!!!... Ezt most azonnal fejtsd ki, mondd el, amit mondott, szó szerint! – üvöltöttem, majd mikor továbbra is csendben volt, odamentem dörömbölni.

- Inkább megmondom, minthogy rám törd az ajtót! – nyitotta ki egy hatalmas vigyor kíséretében. Nem lesz semmi baja se holnapra, hacsak én nem okozok neki valami maradandóbb sérülést! – Azt mondta, hogy kopogj át vacsoraidőben, ha van kedved, és akkor majd megbeszélitek, hogy mit szeretnétek.

- Hogy ’mit szeretnénk’?

- Mármint kajálni. Lemenni, vagy rendelni, vagy elmenni valahova… Miért, van amúgy is valami, amit közösen szeretnétek? – húzogatta a szemöldökeit. Komolyan, az embernek a legjobb barát néha ugyan akkora átok, mint amekkora áldás máskor. Szerencsére ez utóbbi azért gyakrabban fordul elő.

- Ugyan, mi lenne… Na én mentem, te meg ne robbantsd fel a szobát!

- Hogy robbantanám?  Nincs itt se konyha, se bojler. – nézett körbe látványosan.

- Te megoldanád így is. Ismerlek!

- Amúgy merre mész? Törcsivel, úszószemüveggel? – ráncolta a homlokát, miközben végignézett rajtam.

- hármat találhatsz zsenikém. Várj, inkább elárulom, úszni. És igen, van a szálloda aljában medence. Egyéb kérdés?

- Van még itt valaki rajtam kívül?

- Már nem! – indultam egyből kifelé, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést.

- Hmm… Ha a senki nincs itt, mégis megmondja, hogy nincs itt, akkor ki van itt? – hallottam még, ahogy magát szórakoztatja a saját hülyeségével. De lehet akár mennyire zakkant is, szembe kell néznem a ténnyel, hogy kevés embert imádok annyira, mint őt.

Szerencsére a liftben csak a szálloda alkalmazottaival futottam össze, így nem nézett senki furán amiatt, hogy úszófelszerelés van nálam. Imádok úszni. Ellazít, megnyugtat, kikapcsol. Lehet közben gondolkodni, ha azt szeretne az ember, de el is lehet felejteni a mindennapokat.

A medencénél csak kevesen voltak. Hárman pihentek a körbe kirakott napágyakon, a többiek pedig különböző tempóban úszkáltak. Lepakoltam egy távolabb eső székbe, majd nekiálltam lehámozni magamról a ruhámat, amit a fürdőruhám fölé vettem. Sokan furcsának tartják, hogy télen is bikiniben úszom, de én ezt sokkal praktikusabbnak tartom, mint az egyrészest. Könnyebb átöltözni, és nem utolsó sorban wczni is nagyságrendekkel egyszerűbb.

Megszokott mozdulattal vettem fel az úszósapkám, majd a szemüvegem. Kiválaszoztam egy sávot, ahol csak egy hölgy volt, kellemes tempóval, aztán egy gyors tusolás után nekiálltam bemászni a medencébe. A víz kezdeti hidegsége az egyetlen, amit nem szeretek az úszásban.

A medence szélébe kapaszkodva pihentem jópár hossz leúszása után, mikor valaki berántott hátulról. Csapkodva, rugdosódva küzdöttem magam a felszínre, remélve, hogy legalább egy kicsit eltalálom azt a gazt, aki ezt tette, de nem volt szerencsém.

- Nem lehetett kihagyni! – hallottam meg Romain nevetését, mikor feljöttem. Egy kis időbe telt, mire sikerült megtalálnom, a nagy csapkodásban, de aztán én is elnevettem magam. Én rajta nevettem. Ahogy a göndör haja be volt tuszkolva egy úszósapka alá, mindehhez egy kék úszószemüveg, és a sajátos vigyora…

- Szerintem simán köszönhettél is volna! – úsztam ki hozzá, a szélére. – amúgy mi járatban itt? Szórakozás, vagy kötelező edzés?

- Kötelező edzés… De ki mondta, hogy az nem lehet szórakoztató?

- Senki. Csak jobb tudni, milyen szándékkal vagy itt.

- Komollyal! – mosolygott továbbra is, ami nála inkább vigyorra hasonlít. Így nehéz volt neki elhinni, hogy valamiben ő komoly.

- Akkor jó!

- Amúgy… Nem tudom mennyire illik ilyet kérdezni… Remélem nem veszed tolakodásnak… De… - nagyon kereste a szavakat. Én meg nem könnyítettem meg a dolgát. Vidáman mosolyogtam rá, és vártam, hogy kinyögje mire kíváncsi. Arra, hogy mi van a hátammal, vagy valami egész másra. – A hátaddal… mi történt? Persze, ha nem akarsz, nem kell válaszolni, megértem, és vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmi! – tette hozzá gyorsan hadarva.

- Ne aggódj, egyáltalán nem gáz kérdés. Tök érthető, lévén a hátam úgy néz ki, mintha minimum egy tigrissel vívtam volna élet-halál harcot.

- Jó, csak nem tudtam hogy mennyire publikus a dolog. Hiszen gondolom a mai fotózást is emiatt nem vállaltad be. – szabadkozott továbbra is.

- Teljesen nyilvános, csak azért óriásplakáton nem akarom hirdetni. Amúgy meg ismersz. Kérdezhetsz nyugodtan, max nem válaszolok. – támaszkodtam neki a sávokat elválasztó kötélnek.  – Amúgy autóbalesetem volt, ahol megsérült a gerincem. De aztán a dokik rendberaktak. Annak a nyoma látszik.

- Sajnálom…

- Én is hidd el! De már mondhatni túl vagyok rajta, szóval ne szomorkodjunk miatta. Ússzunk inkább versenyt. – indítványoztam, mert akármilyen rég is volt a dolog nem szeretek róla beszélni. Főleg nem egy medencében.

- Úgyis legyőzlek! Én vagyok a Forma 1es, pilóta, én vagyok a gyorsabb! – jelent meg újra a széles mosoly az arcán.

- Na persze, persze. De ez most nem aszfalt, és nincs hozzád nőve egy olyan kocsi!

- Akkor is én fogok nyerni! És ne reménykedj, nem veszem figyelembe, hogy lány vagy, nem hagylak nyerni! – magyarázott, már a szomszéd sávból.

- Mertem remélni! Na számolj be, szájhős! – tettem vissza az úszószemüvegem.

- Egy, kettőő… Várj, még megigazítom a sapkám!... Na mehet?... Egy, kettő.. háROM! – és már indultunk is. Kemény küzdelem volt. Egy ideig. Aztán persze ő nyert, hiszen férfi… De csak ezért!

- Szóval akkor ki is a szájhős? – hajolt át a kötélen.

- Senki, senki! – tettem fel a kezem védekezésnek, de elkezdett fröcskölni, és az ellen ennyivel nem megyek sokra.

- Mondd csak még egyszer! Hallani akarom! – mászott vissza az én sávomba, és nagyon látszott rajta, hogy most bizony le leszek nyomva a víz alá.

- Kimi! Kimi a szájhős, nem te!... Ó a fenébe! Szerinted visszajött már onnan, ahova ment?

- Ki? – Nézett rám, mintha valami idiótát látna. Mondjuk lehet benne valami.

- Kimi. Üzente, hogy menjek át, ha visszajött. Csak nem tudom, hogy visszajött-e.

- Akkor szállt be a liftbe, amikor én ki. Szóval szerintem vissza.

- Jó, akkor én rohanok! Örvendtem a találkozásnak, legyél ilyen gyors holnap is. – pattantam ki a vízből.

- Persze, hozzá rohansz, engem meg itt hagysz…

- Itt bizony, – hajoltam még vissza hozzá, majd mielőtt menekülni kezdtem volna még odasúgtam neki – szájhős!