Tizenkettedik"

Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy csak most tudom hozni a részt, és nem kezdek el mentségeket sorolni (pedig azért lenne néhány..), csak remélem, hogy azért nem haragszotok nagyon, és ezt is örömmel olvassátok. Mármint hogy olvassátok, mert hogy hogy, azt nem tudom. Kíváncsi lennék pedig, és örülnék néhány hozzászólásnak, csak hogy tudjam, hogy mi a véleményetek, úgy az egészről.

Már csak három nap van hátra a suliból (már akinek...), úgyhogy mindenkinek jó szünetet, én meg igyekszem sűrűbben hozni a részeket, de nem merek ígérni semmit.

Jó olvasást, és kellemes hétvégét!:)

Még negyed óra van a kategóriánk kezdetéig, de nekem már most görcs van a gyomromban. Nem vagyok az az izgulós fajta, ilyenkor nem hisztizem, nem ugrálok, nem remegtetem a kezem, csak ennyi. De szerencsére ez is elmúlik, amint a jégre lépek.

Épp egy folyosón rohantam végig, hogy eljussak az öltözőnkbe, amikor egy igen csak ideges szőke fin kapta el a karomat. Szinte időm sem volt megijedni, se amiatt, hogy magához rántott, se amiatt, hogy amennyire gyilkosan nézett, már meg is szólalt:

- Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok! Nem tudod, milyen vagyok? Mit tudsz te a világról? Semmit, baszd meg, felfogtad?- üvöltött a képembe teljes hangerővel. – Mégis mit képzelsz te magadról, ki vagy te? Hogy jössz te ahhoz, hogy velem viccelődj a sajtóba?

- Te most az On Ice-os interjú miatt vagy kiakadva? –próbáltam összeszedni a morzsákat. Nem mondom, a logikám már nem volt teljesen ép, hiszen igyekeztem mindent kikapcsolni a verseny előtt, és be kell valljam, féltem is..

- Azon az interjún, ahol mindenfélét összehazudozol rólam! Most ezek után rám száll a sajtó, és nem lesz egy perc nyugtom se miattad! Semmi közöd a magánéletemhez! Az egy dolog, hogy gyereket akarsz tőlem, te ribanc, de ne ekkora nyilvánosság előtt!- szorította még erősebben a kezem, Biztos voltam benne, hogy nyoma fog maradni.

- Te életedben nem hallottad a humor szót?- próbáltam egy értelmes mondatot összerakni.

- Ez nem humor! Ez mások kigúnyolása!

- Igen, de nem a tied, hanem a sajtóé! Az ő hülye kérdéseiket, és kombinálásaikat figuráztam ki! Mint minden ilyen interjúban, mint minden hasonló kérdésnél! Szállj le végre az egódról a földre! Te minimum a századik ember lehetsz, akivel ilyesfajta kapcsolatba keveredek! De az egyetlen, aki ennyire felhúzta magát! Mindent teljesen vérre menően veszel? – találtam meg végre én is a hangomat.

- Az életet komolyan kell venni! Veled még soha semmi rossz nem történt, egy buta felfújt sztárocska vagy, akinek mások dolgoznak meg a sikeréért! – nyomott neki a falnak vöröslő fejjel. -  Azt se tudod mi az a felelősség! Azt hiszed, mindenki azért van, hogy szórakoztasson, és mindenki vevő a hülye poénjaidra! – én már csak egyetlen dologra koncentráltam, hogy ne törjek meg. Ha eddig kibírtam, akkor már nem szabad elsírnom magam.

- Csak tudom, hogy az életet csak humorral lehet felfogni, különben beleroppan az ember. – próbáltam rángatni a karom, de csak egyre szorosabban fogott. Már csak reménykedtem, hogy valaki hamarosan erre jár, és akkor végre elrohanhatok. – Ha mindent véresen, szárazon venne az ember, akkor a világ tele lenne olyan rideg, beskatulyázott alakokkal, mint te!

- Attól, hogy nem röhögök minden hülyeségen, még… - Mintha csak meghallgattak volna megint a fentiek, egy orosz csapatmelegítőbe öltözött, gondolom edző, fordult be a sarkon. Kimi annyira hirtelen engedett el, hogy majdnem összeestem. Eddig nem is tűnt fel, hogy minden erő kiment a remegő lábaimból. Az etikai szabályokat félretéve nem köszöntem a megmentőmnek, hanem teljes erőmből, már amennyire ez egyáltalán erőnek számít, elkezdtem futni az öltözőnk felé.

Fel sí tűnt, hogy sírok, csak amikor odaértem, és a két szomszédos ajtó közül nem tudtam melyik a miénk. A neveket nem tudtam elolvasni, de találomra benyitottam. Nagy bajom nem lehetett, a másikban úgyis Kateék vannak. A szemembe gyűlt könnyek már le is folytak az arcomon, így csak hallottam, ahogy Pete megszólít, majd már csak azt éreztem, ahogy ölel. És akkor nem is vágytam már semmi másra. Biztonságban éreztem magam, és ez volt számomra a legfontosabb. Tudtam, hogy Pete előtt sírhatok, nem fog furcsán nézni rám, sőt, talán ha nem sírnék, akkor nézne. Tudtam, hogy ő teljesen megért, és mindig mellettem fog állni.

Nem az fájt a legjobban, amilyen stílusban beszélt velem, és nem is az, hogy leribancozott. Hanem az, hogy azt mondta, hogy mások hátán másztam fel. Hogy Nem dolgoztam meg a sikeremért, hogy hagytam, hogy mások dolgozzanak helyettem, én meg learattam a babérokat. Mert ez nagyon, nagyon nem így van! Sőt, gyakran volt, hogy teljesen egyedül voltam. Mégis itt vagyok! Fel tudtam állni, pedig sokszor gondoltam, hogy fel kellene adni. És hogy velem soha semmi rossz nem történt? Igazából szerintem ha olvasta volna a régebbi sajtót akkor tudná, hogy nem így van. De kockáztatom Wikipédiáról is kiderülne. Mert ha neki az a rossz, hogy nem lett világbajnok megint…

Csak ültem Pete ölében, az öltözőpadon, ahova végül leült velem, és sírtam. Hiába akartam, nem tudtam megállítani. Óvatosan próbáltam zsepi után kutatni a melegítőm, aztán az övé zsebében, de nem nagyon találtam. Egyszerűen már arra sem volt erőm, hogy a fejemet felemeljem. Nem láttam a könnyeim miatt, az orrom tele volt, levegőt is alig kaptam és nem tudtam azt se megfogalmazni, hogy miért sírok.

A legrosszabb az volt, hogy feltépte a régis sebeket. Azt mondta, nem tudom mi az a fájdalom. Hát azt hiszem, nálam jobban senki nem tudja! Vagy csak kevesen. Sok embernek kemény munkájába telt, mire én el tudtam felejteni a fájdalmat. Régen csak pár percre ment, aztán órákra, végül már csak esténként és reggelente jut szembe, mennyire egyedül is vagyok én valójában. És persze a versenyekkor.

-    Ozol dekeb zsepid? – kértem Petet, mert tudtam, muszáj összeszednem magam, vagy nagyon nagy gázok lesznek.

-    Persze! – tett le óvatosan maga mellé a padra, és már nyújtotta is felém. – Angyalka, mi történt? Mi a baj, vagy ki bántott, vagy mi jutott eszedbe? Mit tudok segíteni?- csak úgy ömlöttek belőle a szavak.

-    Köszi… Most a zsepi elég segítség! – fújtam ki végre az orrom. – Esetleg még egy zsepi?

-    Tessék. De mégis mi volt?

-    Csak összefutottam Kimivel és…

-    Megverem! – pattant fel egyből, pedig szinte le sem ült. – A saját kezemmel fojtom meg! Kikaparom a szemét, és elintézem, hogy többet ne legyen csajjal!

-    Huhh… És nekem mit hagysz?

-    Ööö.. a férfiúi frontján? – nézett rám zavartan.

-    Nem te idióta! – bokszoltam bele a vállába. –Szerintem nekem is jár jogosan egy kis gyilkolás!

-    Kit akarsz te most meggyilkolni? – lépett be az utolsó szóra Manyus.

-    Senkit! – hajtottam le gyorsan a fejem. Nem akartam, hogy ő is aggodalmaskodni kezdjen.

-    Jó, akkor meg öltözzetek, mert tíz perc múlva már melegítenetek kellene a pályán! – vált utasítóvá a hangja.

-    Pillanat és megvagyunk! – dobta felém a korim Pete. 

-    Amúgy mivel tudtátok így elhúzni az időt! Tudjátok, hogy mi a feladatotok, nem?... Mi történt Natalie? – kérdezte aggódva, mert elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem.

-    Semmi!

-    És senkit akarod megölni. Ki az a Senki, tudni akarom, és azt is, hogy mit tett! – adta kezembe a másik korcsolyámat.

-    Arra én is kíváncsi lennék, hogy mit csinált veled! – nézett rám vádlón Pete.

-    Csak hülyeségeket pofázott, én meg nem voltam olyan passzban, hogy normálisan végighallgassam. – még csak az hiányzik, hogy kifejtsem részletesen. Jégre se jutnánk, nemhogy jól teljesítsünk!

-    De milyen szintű hülyeségeket?

-    Beszólogatott, meg piszkált, ahogy szokott. Csak most alapból ideges voltam, nem volt hely az agyamban, ahova kikapcsoljam. Tényleg nem annyira komoly!

...

Fél órával később már a pálya mellett hajlongtunk. Megvolt a bemelegítés a jégen, szárazon, már csak meg kell tartani magunkat. A fiúk még egy kicsit faggattak, de végül leszereltem őket. Tudom, hogy ők is tudják, hogy nem csak ennyi volt, de gondolom, érzik, hogy nem most kellene feszegetni. Jó nagy adag korrektorral és sminkkel eltüntették rólam a sírás nyomait, így még talán Kateék sem veszik észre. Ők mentek előttünk, és remek kört futottak. Szerintem meglesz nekik az első hely, ezzel a rövidprogrammal. Mi is kaptunk ölelést, amikor lejöttek a jégről, de már nem volt időnk megnézi, hogy hány pontot kaptak. Élvédőt le, és irány a jég.

Ahogy levettem a melegítő felsőmet tűnt fel, hogy valami hiányzik. A karszalagom. Gyorsan benyúltam a pulcsim zsebébe, és feltépőzáraztam a fekete szalagot.

Mikor felléptünk a jégre éreztem, ahogy Pete végigsimít rajta. Talán biztatásként, talán ő is ebből merít erőt. Ránéztem a karján lévő gyászszalagra, és lassan eltűntek a pillangók a gyomromból. Ahogy megtettük az első kört tompán hallottam a kommentátor hangját

- És a jégen Natalie Norata és Peter Dosztok, Svájc színeiben. Vajon ismét gyönyörű címvédést láthatunk, és a kétszeres világbajnokokból háromszoros lesz? Ezt most még nem lehet megmondani! Valószínű, hogy ők érték el a legtöbbet ebben a sportágban, de az biztos, hogy a legnagyobb áron és a legkitartóbban! … A páros most sem enged minket elfelejtkezni Marcellről, bár nem hinném, hogy bárki elfelejtené a nyolc évvel ezelőtti eseményeket…

Megszólalt a zene, és akkor már nem volt számomra senki, csak Pete, a zene és a jég. És a reménysugár, hogy talán megint mi lehetünk a legjobbak…