Harmincnyolcadik"

Sziasztok!
Nem is dumálok sokat, csak kirakom nektek a videót. Magyar koris-pár, az idei zágrábi versenyről.
Jó olvasást, és most hétvégén már végre újra futam!!! :)
Puszi

- Nem, én nem fogok most elmenni veled vásárolni, csak mert szerinted nem megy a felsőmhöz a sportcipő! Miért nem lehet egy buliba sima félcipőbe menni? Nem kell feltétlenül magassarkú…

- De az jobban mutat, és amúgy is, ez olyan környezet, ami megköveteli, hogy teljesen tiptopp legyél. Nézd, még én is ingbe megyek!

- Jó, de az nem ugyan az… És ha felveszem azt a magassarkúmat, akkor az úgy már megfelel őméltóságának.

- Meg, viszont ehhez másik felsőt kell választanunk!

- Peter!

- Na, légyszi…! Tudod, hogy mennyire szeretlek öltöztetni!... És ehhez az árnyalatú magassarkúdhoz az a virágmintás felsőd sokkal jobban menne! És még a szemed színét is kiemelné. – állított be a tükör elé, kezében a blúzommal, amit az én kezemben lévő cipőhöz igyekezett passzintgatni.

- De én meg nem szeretek annyiszor átöltözni!  - próbáltam ellenállni, miközben azért beláttam, hogy valóban passzolnak egymáshoz. De rajtam már volt egy felső, egy farmer, és egy cipő is! Mellesleg pont másik, mint amit rám akart adni.

- De hát lány vagy…

- Remek meglátás, így nemtomhány év után! – kaptam ki a kezéből a virágos anyagot.

- Nem úgy értettem!... Na, látod, hogy sokkal jobban áll? – húzott be egyből a tükör elé, mikor még be se gomboltam.

- Ja, főleg így, hogy kinn van a melltartóm!

- Kedves szomszédunknak lehet, hogy így meg jobban tetszene!

- A kérdés csak az, hogy akarom-e én azt, hogy nagyon tetsszen neki… - mutattam rá a  tükörképemre.

- Jó, hát azt tényleg neked kell eldönteni. De gyorsan, és akkor, ha nem, még lesz időd átöltözni melegítőcuccba!- lépett hátrébb mellőlem.

- Kisminkelem magam, és közben kitalálom. Jó? – sóhajtottam nagyot, majd beleegyező fejmozdulatát látva otthagyta a nappaliban.

Mert tényleg nem tudom, hogy kell-e ez nekem. Mármint, hogy Kimi, barátként. Úgy barátként. Szóval nem barát- barátként, hanem pasi-barátként.  Az tény, hogy nagyon rég nem volt komoly kapcsolatom. Jó, olyan igazán komoly, nagyon nagy szerelem jellegű egyáltalán nem is volt. És én ezzel olyan szinte meg voltam elégedve, hogy csak na. Úgy értem, soha nem voltam olyan állapotban, mint néhány ember szokott, hogy ’jajj, nekem most pasi kell, mert meghalok nélküle, már fél napja szingli vagyok’.

És amúgy is, egy barát, egy pasi csak túlbonyolítaná az életet, ahogy szokta.

Bár az is igaz, hogy most annyira már nem tűnik bonyolultnak az életem, mint eddig…

És mégis mire kellene várnom? Ha nem akarok magányos vénlány lenni, tényleg kéne már egy rendes pasi, nem csak olyan kis rövidtávú.

Amint kész lettem vágtam magamra egy hülye fintort. Majd azzal az elhatározással, hogy. ha az kérdés sem volt, hogy Kimi lenne-e az a pasi, akivel meg kellene próbálni, csak az, hogy meg kellene-e egyáltalán próbálni, akkor tetszeni akarok neki!

Lévén ugye ebből semmi nem következik az ég egy adta világon! Elképzelhető, hogy már van barátnője, mondjuk, aki miatt elvált a feleségétől…

- Akkor felveszem ezt a nyamvadt blúzt! – trappoltam be  a lehető legnőiesebben Pete szobájába.

- Helyes döntés! – vigyorgott, olyan ezerwattosan.

- És teljesen egyéni…

- viszont most segíts eldönteni, hogy melyik nadrágom vegyem fel. Az a cipő lesz, és ugye ez az ing… És azt az övet terveztem, de a két nadrág közül,… tényleg nem tudom… - állt tanácstalanul az ágya mellett. Amin ott hevert a két ominózus darab.

Ha nem tudom miről van szó, még el is hinném, hogy komoly dolog, úgy tudja előadni. De ennyit tökölni azon, hogy melyik nadrágot vegye fel, egy  szórakozóhelyre, ahol gondolom sötét is lesz…

- Vedd  a jobboldalit!

- Tutibiztos?

- Tuti. – Sétáltam vissza a szobámba, csak hogy olvasgassak egy kicsit, amíg nem indulunk.

Pete meg, mint valami távirányítós autó, körbe-körbe mászkált a szobák között. Hol ezt igazította meg, hol azon változtatott mégis valamit, vagy csak megkérdezte, hogy úgy szerintem is jó-e. Esküszöm, a randijára nem készül ennyire! Mert olyanhoz is volt ám már szerencsém…

El is gondolkoztam, hogy ő vajon kinek akar tetszeni ennyire, de mindig oda jutottam vissza, hogy ez csak a nála egészséges hiúság. Ha új emberekkel megy valahova.

Meg aztán láttam egy képet facebookon, ahogy a nagytükör előtt pózol, Jackie üzenőfalára feltöltve. ’Én így bulizom Ausztráliában, menjek lassan haza?’ képcímmel. Szóval az ’agyára ment, hogy nem látják egymást’ magyarázatot is hozzátettem az eddigiekhez. Mi több, az is lehet, hogy csak azért cicomázkodott ki ennyire, hogy képet küldhessen arról, hogy még mennyire jól néz ki…

- Nyisd te, én még beugrom wcre! – kiabált be, elrohant az ajtóm előtt.

- Jövök! – kiabáltam erre én, reményem szerint Kiminek, vagy akárki másnak, aki az ajtónkon kopogott.

- Szia! Csinos vagy! – mosolygott rám egyből, amint kinyitottam az ajtót.

- Köszi, te is jól nézel ki!

- Mehetünk? Már leszóltam, hogy kérünk egy taxit.

- Taxi? Nem te vezetsz? – lepődtem meg, de azért bedörömböltem Pete-hez a fürdőbe.

- Azért sok pia után még én sem kocáztatnám meg. De köszi, hogy bízol a képességeimben! – támaszkodott neki az ajtófélfának.

Én meg inkább bekiabáltam Petenek, hogy szóljon, ha lehúzta magát, mintsem bevalljam neki, bennem fel sem merült, hogy inni fog.

Persze, simán gondolhattam volna rá, hiszen láttuk már részegen. Mondhatni beszéltünk is vele… De valahogy akkor annyira más volt. Az egy másik Kimi volt, otthon, Európában. Nem az, akit itt, a futam ideje alatt megismertem. Azt meg gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy ez a mostani sokkal szimpatikusabb. És egy kis félelemmel töltött el, hogy az alkohol vajon a ’rosszabbik énjét’ hozza-e elő belőle…

- És, hogy tetszett a Forma 1  világa? – kérdezte Kimi, talán inkább Pete-től, mintsem tőlem, már a taxiban.

Azt ugyanis teljes egyetértésben eldöntötték, hogy én ülök az anyósülésre. Hadd ijedezzek csak, hiszen még mindig nem szoktam meg a fordított közlekedést. Na meg Pete hozzátette azt is, hogy hármunk közül csak nekem van esélyem egyszer anyóssá válni… De tudtam, hogy később én sem fogom kímélni az ilyen beszólásokkal, úgyhogy elnéztem neki.

- Sokkal nyüzsgőbb, mint bármelyik másik verseny. Mint bármelyik télisport verseny. De vitathatatlanul érdekes.

- Azért nagyon idegesítő az  rengeteg újságíró…

- De ez azzal jár. Mármint, ahogy én tudom, az egész sportban jelentős szerepe van a médiának. Tehát nálunk alig vannak szervezett, nagy interjúk, így kevesebb is az újságíró, és a figyelem. Itt meg  szinte a felében a médiáról szólnak a dolgok.

- Tudom, de attól még szar…

- Most is itt vannak, és azért ez már egy kicsit tényleg idegesítő. – mutattam ki a lassító kocsi ablakán.

- A hátsó bejáraton kívánnak bemenni, ugye jól gondolom? – fordult hozzám a sofőr

- Igen, ha meg lehetne oldani! – vizslattam még mindig a tömeget, a fiúk meg igenlően nyökögtek valamit hátul.

- Akkor meg is érkeztünk. – kanyarodott be a sarkon, ami mintha már egy másik városnegyed lett volna. Sehol senki, mintha egy kordont húztak volna ki a sarkon. A zsivaj, nyüzsi olyan hirtelen váltott át kopár-kihalt sikátorrá…

A bejártatnál Kimi ment előre, így gond nélkül beengedtek a biztonságiak.

A hely pont olyan volt, ahogy egy felkapott szórakozóhelyet elképzel az ember. Tömött volt, fülledt levegővel, villogó fényekkel, és hangos zenével.

- Mit isztok? – kiabált a fülembe Kimi, fejével pedig a pult felé bökött.

- Én egyelőre semmit, köszi! – kiabáltam vissza, miközben a nekünk kijelölt asztal felé próbáltam nyomulni.

- Biztos? Nem kell vezetned, és itt nem rontják el a piát!

- Nem nagyon szoktam inni!

- Jó, akkor választok én neked! Peter? – próbált utánanyúlni, de ő már elsodródott a tömeggel. Én csak a fejemet ráztam, hogy ő se nagyon kérne szerintem.

Erre a finn csak bólogatott  majd egy intés kíséretében megfordult és elindult, keresztül mindenkin. Én meg csak álltam egy helyben, és próbáltam elképzelni magam pár óra múlva. Mert el nem tudtam képzelni ugyan, hogy mit hozhat, de tuti nem alkoholmenteset. Én meg utoljára a balesetem előtt ittam alkoholt, ami nem pár napja volt…