Tavaszi szösszenet

Sziasztok!

Nem, még nem a történet folytatásával jelentkezem, de ma délután megfogalmazódott a fejemben ez a kis történet, és gondoltam megosztom veletek. Annyira jó hangulatom van, ugyhogy még egy kis zenét is hoztam nektek, a jó idő örömére.

Jó olvasást! :)

Puszi

- … Kedvesem…! Kicsim, jó reggelt! – hallottam meg a szívemnek annyira kedves, rekedtes hangot a hátam mögül. Persze, nem csak úgy szólongatott, a puha kezeivel simogatást is kaptam mellé. És a takaró felett lévő, csupaszt karomra néha egy-egy csókot is. – Hasadra süt hamarosan a nap!

- Még egy kicsit maradjunk! – bújtam közelebb a mellkasához, mire ő belenevetett a fülembe.

- Ilyenkor annyira emlékeztetsz egy kiscicára! – nyomott puszit meg az arcomra is.

- Hmm… - fordultam végre úgy, hogy lássam az arcát.

- Egy gyönyörű, kék szemű sziámira. – puszilta meg az orrom hegyét. Lustán pislogtam egyet, majd kezemet a tarkójára csúsztatva óvatosan megcsókoltam. Persze ő sem maradt tétlen, egyből az ajkaim után kapott, miközben kezét a derekamra csúsztatta.

- Neked is jó reggelt! – mosolyogtam rá, mikor végre képes voltam elszakadni tőle.

Azt hiszem ezt hívják a tökéletes reggelnek.  Szerelmem csókjára ébredni, a puha meleg ágyban,  azzal a tudattal, hogy a következő néhány nap csak a miénk, ami egy ilyen este után még sok jót ígér…  Mit este, volt az már éjszaka is!

- Jól aludtál? – bújt oda a vállamhoz, miközben nem hagyta abba a simogatásomat.

- Mint a bunda. – túrtam bele a hajába, és figyeltem, ahogy a szobában lévő kevés fény megtörik a piszkosszőke hajszálain. – Minek köszönhetem ez a korai ébresztést?

- Igazából arra gondoltam, hogy megnézhetnénk a napfelkeltét… - motyogott továbbra is a bőrömbe.

- Jajj Kimi… Tudom, ez nem olyan dolog, amit későbbre lehet halasztani, de… - fúrtam hátra a fejem a párnámba. Imádtam vele akármit csinálni, de most az alvás valahogy sokkal kecsegtetőbbnek tűnt.

Előző nap Pauláéknál voltunk nagycsaládi-ebéden, ahol persze mindkét gyerek csak minket nyúzott. Délután pedig átjöttek játszani, és fiú létükre egy percnyi nyugtot sem hagytak nekünk. És persze Őuraságának este is volt jobb programja számomra az alvásnál. Úgyhogy én még maradtam volna az ágyban, lehetőleg Vele.

- Kérlek! Annyira szép így koratavasszal!  - emelte fel a buksiját. Fehér bőrén piros csíkokat hagyott a párna,a  kócos haja belelógott a kék szemeibe, amik a korai időpont ellenére is huncutul csillogtak.

- De utána még visszabújunk?

- Ha szeretnél, persze.  – Nyomott egy puszit a számra, majd ruganyosan kipattant mellőlem az ágyból.

Ezt végignézve már tudtam, hogy nincs választásom, menni kell. Komótosan kidugtam a jobb lábfejem a takaró alól, de egyből meg is bántam. Nagyon hideg volt kinn!

- Gyere lustaság! – lépett mellém, majd egy laza mozdulattal lelibbentette volna rólam a takarót.  – Héé, nem ér kapaszkodni!

- De Kimi, ott hideg van! – bújtam még jobban vissza  a melegbe.

- Nincs is!... Jó, ideteszem neked a pulcsidat, és a zoknidat. Akkor felkelsz? – mosolygott , mint aki tudja, hogy úgyis ő fog nyerni.

- Ühümm… A melegítőnadrágomat is kérem! Ne nézz így, fázom!

- De mire felkelsz, addigra felkel a nap is…

- Kelek már. – Kászálódtam ki nagy nehezen az ágyból. Felkapkodtam az odakészített dolgaimat, majd a felém nyújtott kezét megfogva kisétáltunk a hálóból.

- Kimi, ne menjünk ki! Ugyan olyan szép innen a nappaliból is! – próbáltam a nagy ablak felé irányítani, de ő céltudatosan, mint ahogy mindig is, ment egyenesen a teraszajtó felé.

- Vedd fel nyugodtan a kerti papucsom, nehogy felfázz! – szólt, mikor kiértünk.

A hideg levegő a tüdőmig hatolt, egyből kirázott a hideg. Úgy tettem, ahogy kérte, mert éreztem, hogy a terasz csempéje nagyon hideg. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy vajon ő mit fog felvenni, de aztán egyből el is vetettem. Pasi. mínusz tízben is jól érzi magát egy szál pólóban, rövidgatyában, akkor mit neki egy kis hideg föld…

A korai időpontra tekintettel még minden csendes volt, és nyugodt. A fagy itt-ott még nyomát hagyta, a füvön is lehetett még dérfoltokat találni. Egy korai madár hangja szállt a hűs levegőn keresztül, de még nem kapott rá választ.

- Tényleg szép ilyenkor! – bújtam szorosan hozzá. Testéből áradt a meleg. Én még szorosabban fontam köré a karomat, hogy egy kicsit én is átmelegedjek.

- Mondtam én! – ölelt át ő is mosolyogva.

Hihetetlenül idilli hangulat volt.

- Várj egy pillanatot, mindjárt jövök! – lépett el percekkel később mellőlem, egy csók kíséretében.

Hallgattam,a hogy a léptei visszhangot vernek, amint a ház fele lépdel.  Egyből hiányozni kezdett a meleg, amit árasztott, és ami egyébként is elöntött a közelében. Szerettem. Ezt bátran ki mertem jelenteni bárkinek. Még akkor is, amikor ilyen ötletei támadnak egy hideg hajnali órán.

Reméltem, mikor visszajön, hoz magával pokrócot is, mert kezdtem nagyon fázni. Praktikus volt, a kemény fű, így már messzebbről hallottam, hogy visszafele közeledik.

- Kicsim… - szólalt meg távolabbról. - … Boldog húsvétot!

Éppen csak megfordultam volna, mikor valami töménytelen mennyiségű víz zúdult a nyakamba. Meg a fejemre. Meg úgy igazából mindenhova rajtam.

- Ááá…Teeee ….! - fordultam felé teljesen, miközben a vizet próbáltam kitörölni a szememből. Természetesen vizes kézzel, úgy, hogy egy darab száraz ruha nem volt rajtam, ez nem volt egyszerű művelet. – Kimi!

Ő meg ott állt, jó öt méterre tőlem, kezében a zöld lavórommal és rázta a nevetés. Jó, ez nem kifejezés. Az egész környék az ő hahotájától zengett. Szinte a lábán alig bírt megállni.

- Kicsim… - próbálta maga elé emelni a lavórt, de nem igazán ment neki. Ahogy rám nézett  láttam, hogy a feje már vörös a sok nevetéstől, és a szemében is ott csillogott már néhány könnycsepp.

Lehet, hogy épp lelocsolt, hogy csöpögtem a víztől, hogy egy-egy kósza csepp már próbálkozott rámfagyni, a hajnali hidegben, de ez a kép így is mosolyt csalt az arcomra.

- Ezt nagyon muszáj volt, Szívem? – léptem közelebb hozzá.

- Igen! Mondd, hogy nem vicces! – ejtette le maga mellé a lavórt, és kitárta a karjait, hogy odabújhassak. Vesztére! Én egyből mentem is! – Jajj… El is felejtettem, hogy vizes vagy! – nevetett csak még jobban, a vállamra támaszkodva. Így nem csak közvetlenül a fülem mellett hallottam a szaggatott lélegzetvételét, de a teste rázkódását is teljesen érezhettem.

- Azért elég hideg van kinn, csurom vizesen. Nem mennénk be? - húzódtam el tőle, mikor kicsit csillapodott az égigérő jókedve.

- De azért ugye nem haragszol rám, Kicsim? – nézett a szemembe, nem hagyva, hogy nagyon eltávolodjak tőle.

- Hogyan haragudnék, te eszement? Szeretlek! – mosolyogtam vissza. Örültem, hogy ennyire felhőtlenül jókedvűnek látom. Még, ha ilyen árat is kell érte fizetnem, tulajdonképpen nagyon megéri.

- Én is szeretlek! – csókolt meg lágyan, boldogan.  – Egy forró fürdőhöz mit szólsz?

- Ha a kádban, vagy legalább a fürdőszobában lehet, akkor szívesen, de a kinti pancsiból egyelőre elég ennyi is!

Ahogy a ház felé sétáltunk, szorosan összebújva, vizesen, még a lavórt is a fejemre tette, sapka gyanánt. És lehet, hogy néha egy gyerekre emlékeztet, jóval több sütnivalóval, és a legtöbb hülye ötletének én vagyok a célpontja, ennek ellenére szeretem. Mindennél jobban! És biztos vagyok benne, hogy ő is szeret engem. És ennél jobb érzés talán a világon nincs… 

Ui.: Tudom, hogy a Kárpát-medencén kívül nem nagyon divat a locsolkodás (talán még a lengyeleknél...), de úgy voltam vele, hogy ha már fiction az egész, akkor ennyi még simán belefér.

Akit nagyon zavar, az szóljon! :P