Tizenhetedik"

Most este még gyorsan felrakom ezt a részt, de holnap megyek el nyaralni úgyhogy nem tudom mikorra lesz folytatás. Lehet, hogy egy hét kimarad, mert nagyon nem leszek gépközelben, De utána igyekszem a kisérettségik mellett erre is figyelni! Addig is, lehetne, hogy mire visszajövök, néhány komment várna rám? 

Addig is kellemes nyarat! :)

Dorcsa

 

Másnap, a versenyek előtt megtapasztalt, határtalan nyugalom telepedett ránk.

Reggelinél és a melegítésnél még beszélgettünk ugyan, de már mindenkin nagyon látszott, hogy koncentrál. Mi is gondolatban többször végigmentünk a programunkon.

Ahogy felvettem a kűrruhám újra elöntött a boldogság. Ilyenkor verseny előtt mindig jó érzéssel tölt el arra gondolni, hogy már kiskoromban is erre vágytam. Erre, hogy itt legyek. És itt vagyok, már harmadszorra. A tükörbe nézve lepergett előttem a kiskoromtól idáig vezető út. A pillanat, amikor úgy tűnt, hogy nem hogy világversenyen jégre, de még csak lábra sem fogok tudni állni soha az életemben. Az utána következő kínkeserves évek minden apró öröme. Az érzés, amikor újra korira álltam. A Petevel táncolt első kűrünk. Az első világbajnoki cím. Aztán a második.

Mindig is tudtam, hogy a maximumot kell magamból nyújtanom, de ott az öltözőben még a hangyányi kétségem is elmúlt. Nm az számít elsősorban, hogy másoknak ne okozzak csalódást, vagy, hogy azt hozzam, amit tőlem ők elvárnak. Magammal szemben kell teljesítenem. Volt olyan időszak, amikor arra voltam büszke, ha egyedül le tudom menni a lépcsőn, de az az idő már elmúlt. Ahhoz, hogy én elégedett legyek, már megint dobogó kell.

Mindenki azt mondja, hogy legyek büszke arra, amit eddig elértem, sokaknak ez sem sikerült volna. Hát én az vagyok, teljes mértékben. De ha ott van a lehetőség, hogy még többet elérjek, akkor miért ne ragadjam meg? Ismerem magam, tudom, hogy soha nem felejteném el, és végig magamat hibádzatnám, ha miattam nem érnénk el a számunkra lehető legjobb helyet.  Annál rosszabb érzés pedig szerintem nincs, ha tudja az ember, hogy egyszer megtehetett volna valamit, hogy a dolgok jobbak legyenek, és nem tette meg! Szóval nem számít, hogy hanyadik helyen vagyunk, küzdeni kell!

Ezzel az elhatározással, és a tudattal, hogy eddig, amit nagyon akartam, az mind sikerült léptem ki az öltözőajtón.

Az utolsó melegítésnél alaposan megnéztük a közönséget. Csak hogy legális doppingszerként elraktározzuk az értünk izguló mosolygós arcokat, a minket buzdító plakátokat, zászlókat. Mindig is szerettük a szurkolókat, de most éreztem azt, hogy tényleg tőlük kapjuk a különleges kisugárzásunk nagy részét.  Mert aki csak befele fordul, magának táncol, annak esélye sincs arra, hogy meggyőzze a külső szíveket. És az nem lehet, hogy bennünk annyi plusz legyen, hogy az első világbajnokságunkon máris nyerjünk. Ehhez ők is kellettek. Boldog voltam, hogy itt vannak, feltöltenek minket. És ugyan ezt az eufórikus érzést láttam Pete arcán is.

Manyus még gyorsan elmondta, hogy mennyire bízik bennünk, majd Johnék jégre léptek.

Gyönyörű programot futottak. Tudtam, hogy ahhoz csodának kell történnie, hogy bárki is veszélyeztesse az ő első helyüket. De az előbb látott produkciókon nagyon úgy tűnt, hogy a csodára esély sincs.

 - Mintha valahogy másokból kiveszett volna a lendület! – hajolt hozzám Pete.

- Nem akarom elkiabálni a dolgot, de én is úgy nézem. Nem hogy Kateék szintjét nem ütik meg, de még a tőlük megszokottat sem!

- Így olyan, mintha lenne érkezésünk a dobogóra. – kopogott egyből Pete a műanyag szék karfáján.

- Fán kell kopogni és alulról. – Feddtem meg mosolyogva.

- Nekem tök mindegy, szerintem annyi a lényeg, hogy zajt csapjak! – nézett rám csibészes mosollyal.

- Jó, de ha végül nem kapunk érmet, akkor tudom, hogy emiatt lesz! – nevettem rá.

- Majd akkor megtanulom, hogy hordjam magamnál egy falapot, hogy legyen min kopognom! – dőlt hátra.

Ámulva néztük barátaink kűrjét. Rengetegszer láttam már, minden elemét pontosan ismerem, most mégis teljesen elvarázsolt. Talán a közönségre tett hatásuk ért el engem is, vagy csak a bennem gyülekező adrenalin miatt éreztem úgy, mintha másik dimenzióban lettem volna, de teljesen magukkal ragadtak.

Csak arra eszméltem fel, hogy vége, a közönség őrülten tapsol ők meg ott ölelgetik egymást boldogan a jég közepén.

- Őrületesek voltak! – üvöltötte túl a hangzavart drága barátom. Aki valamelyik óvatlan pillanatban gondolom velem együtt pattant fel a székéről.

- Hihetetlenek! Övék az arany, a vb cím! – kiabáltam én is fülig érő szájjal, és már mentünk is a jégről leérkezők elé.

- Gratulálok édeseim! – ölelte át szorosan Manyus a jégről lekászálódó Katet, majd az utána beérkező Johnt.

- Széééép vooolt!!!!!!

- Ugyee? – dőlt bele a karomba nevetve barátnőm. Gyorsan odapasszoltuk az élvédőiket, aztán mentek is, hogy megkapják, a szerintünk mindenképpen, egetverő pontjaikat.

- Bombabiztos első hely! Nem hogy mi, de más se tudná megkérdőjelezni! Dőlt a palánknak Pete.

- Megérdemelték! – mondtam egyből, és komolyan is gondoltam. Kétszer már mi nyertünk, pedig ők is ugyan ilyen komolyan készültek. Még nem fogadtam el, hogy nem az én hibám volt, de hajlok Pete magyarázatára, hogy ebben a sors keze is benne van. Nem nyerhetünk mindig mi. Persze ehhez is lenne néhány hozzáfűznivalóm, de azt már hagyjuk. - Nekik lelkesen adjuk át a címet.

- Hát bizony sokkal szívesebben, mint bárki másoknak! – húzott magához, miközben néztük, ahogy a virágok között ölelgetik egymást. Jó volt boldognak látni őket. Sokan gondolják, hogy csak mondjuk, hogy nem zavar, hogy ők nyernek. De tényleg nem zavart, csak örültem, hogy örülnek.

Megnéztük az utánuk következő orosz párost, akik az oroszokhoz híven szép, technikás kűrt futottak, de hiányzott valahogy belőle a plusz, a kisugárzás, így csak a negyedik helyre volt elég.

Mikor mondták, hogy készüljünk, Kateék még megszorongattak, elsorolták a jókívánságokat, majd odamentünk a jég mellé. A szememmel még megkerestem a tömegben a nagyim, aki kihúzott derékkal, büszkén tartotta a szurkolóplakátot Pete párjával. Nem tudom, mikor csinálták, melyikük ötlete volt, de nekem nagyon tetszett.

- Akkor skacok, dobogó? – vette el tőlünk az élvédőket Manyus.

- Naná! – vigyorogtunk rá, és a tapssal kísérve felléptünk a jégre.

Óvatosan egy bemelegítő kör, csak felmérni a jeget, majd egy Petetel is. A fejem teljesen kiürült, már a közönség is csak távoli zúgás volt, mikor váratlanul eszembe jutott Raikkönen levele.

De most valahogy nem zökkentett ki, csak beraktam a szurkolói energiacsomagba. Rájöttem, hogy nem válaszoltam, egyszerűen csak kikapcsoltam a gépet. Majd, akár hogy is sikerül az elkövetkezendő pár perc, meg kell köszönnöm! – jutott eszembe.

Majd beálltunk a kezdőpózba, és tényleg csak a tánc számított. És valahogy felszabadult voltam, mint még soha.