Huszonötödik"

Hallihó!

Meg is hoztam az újabb részt.

Jajj, és megtudtam, hogy pl a Mártában már van hó. Sőt szánkóztak is azok a piszkosul szerencsés emberek... Komolyan mondom annyira irigy vagyok rájuk, hogy csak na!

Nem tud valaki, valami Budapesthez közelebbi helyet, ahogy szintén van hó, és engem  is szívesen látnak?

Ha gondoljátok viszek mondjuk sütit cserébe... :D

Addig is jó olvasást, és akinél hó van, az élvezze ki helyettem is!

Puszi, na meg persze a videó. :)

Dorcsa

- Fáradt vagy? – kérdezte, miközben az út helyett engem nézett.

- Inkább álmos. Nem sikerült kialudnom a repülőn. – erőltettem meg magam, hogy megint kinyissam a szememet.

- Nem volt kényelmes?

- De nagyon, csak zavar a rázkódás. A busszal, vonattal semmi bajom nincs, ott simán megy, de a repülőt valahogy nem bírom. – vázoltam a helyzetet. – Egy kicsit sikerült, aztán később mindig felébredtem. Így, ami nem megy, azt nem kell erőltetni alapon nem is próbálkoztam vele.

- Ami miatt most mindjárt elalszol.

- Nem most, most csak a szemeimet pihentetem. Majd a hotelben. – hunytam be újra a szememet, a két férfi nevetése mellett.

Viszonylag rendben megérkezett a repülő, itt meg meleg van, és fényesség. Ahhoz képest, hogy honnan jövünk, azért meglepő a nagy páratartalom, és az, hogy csak kiteszi az ember a lábát a repülőből, és máris leizzad.

Persze a reptéren már várt minket egy bérelt kocsi, benne a GPSel, hogy mégis hol van a szállodánk.  Kimi kérdés nélkül bevágódott a vezetőülésre, de most nem nagyon bántam, eszem ágában nem volt ennyire kimerülten nekiállni a másik oldalon vezetni. Persze, majd később kipróbálom, mert hát ezt csakazértis ki kell, de nem most.

- És mit írogattál annyit? – kérdezett rá hátulról Mark.

- Csak dolgoztam, mert ha már időm van, ne legyen annyira üresjárat.

- Elemezted a versenyeteket?

- Nem, könyvekből írok színdarabokat.

- Minek neked a versenyzés mellé másik munka? – kapcsolódott be Kimi is.

- Egyrészt, mert szeretek több lábon állni, másrészt, mert így mindig van mit csinálnom, olyan, amit szeretek.

- Aha… - fejtette ki tömören a véleményét. Jó, megértem, sokan hülyének néznek, hiszen így is annyit dolgozom, hogy csak na. De ha egyszer szeretem csinálni…

Azért szeretem annyira, mert ilyenkor, pont mint a korinál, teljesen megszűnik számomra a külvilág.  Csak olvasok, és fantáziálok. De mégis valamilyen szinten irányított fantázia, csak a könyv meg a színdarab közti kapcsolaton gondolkozom, és sikerül megfeledkeznem a múltról. Persze ennek régebben nagyobb szerepe volt, de ma már része az életemnek, hiába nincs szükség a terápiás hatásaira.

Végül egy extrapuccos hotel parkolójában álltunk meg, és mire sikerült kikászálódnom az autóból, a fiúk már ki is rakták a csomagokat.

- Ti mindig ennyire drága helyen szálltok meg? – álltam meg mellettük, miközben még mindig a magas épületet bámultam.

- Ja. Baj? – csapta le a csomagtartót a Jégember, majd a riasztót bekapcsolva elindult a csomagommal befele.

- Csak meglepődtem. – zárkóztam fel gyorsan. – Ebban a sportban az a lényeg, hogy minél fényűzőbb legyen ugye?

- Ezt hogy érted?

- Hát, hogy a médiának éltek. mindent a lehető legnagyobb nyilvánossággal csináltok, rengeteg interjú, fotózás… rajongók tömkelege. – torpantam meg, mikor a parkolóból kiérve feltűnt a minimum tíz busznyi rajongó. De emeletes busz!

- Nem. Mindenre tapadnak. Mi versenyzünk. – fordult be a kordonnal elkerített rész mögé, és igyekezett úgy tenni, mint aki ott sincs. Persze nem tudom, hogy mégis hogy képzelte, hiszen nekem nagyon úgy tűnt, hogy csak rá vár az összes itt toporgó tinilány.

- Nem kellett volna megállni autogramozni? – kérdeztem tőlük, mikor végre beértünk a hotel aulájába.

- Nem, azt majd a későbbi program. – magyarázta Mark, miközben Kimi már ki is kérte a szobakulcsát.

- Itt programhoz van kötve, hogy mikor találkozhat a rajongókkal? – döbbentem meg teljesen.

- Nem, csak amikor nem muszáj, akkor inkább kihagyja.

- Azért ez így nem kicsit fura! Natalie Norata. – léptem én is a recepcióhoz.

- Ön is a Fotus F1 Teamhoz tartozik? – nézett fel a monitorról a nő.

- Az ő meghívásukra vagyok itt, és a Rexona miatt.

- Meg is van. Szobatársa mikor érkezik? – nyúlt a kulcsért.

- Ki a szobatársam? – kérdeztem vissza. Attól függ ugyanis, hogy a Lotus, vagy a Rexona, vagy tudom is én, hogy ki szervezi ezt, hogy gondolkozott. Óvodás módszer: Kate-tel tesz egy szobába, és a fiúk a másikba, vagy felnőttebb gondolkodás, ami megengedi a koedukált szobát, így Pete-tel kerülök egybe.

- Kate Lübizt.

- Akkor pénteken. – szóval óvodás módszer. Nehogy a fiúk túl sok rosszba bevigyenek…

- Köszönöm. Kellemes itt tartózkodást, és bármi problémája, vagy kérdése van, forduljon a hotel személyzetéhez bizalommal. Bármikor szívesen állunk az ön rendelkezésére, a kényelme érdekében. – darálta el a betanult szöveget, majd a kulcsot a kezembe nyomva fordult is a következő vendéghez.

- Órádat állítsd át, és az itteni idő szerint fél 5kor kell mennünk a fotózásra. – fordult hozzám Mark már a liftben.

- És hova kell menni?

- A z lőtérben találkozunk négykor, és együtt megyünk onnan. Az úgy jó?

- Persze. Addig kicsit pihenek.

A szobámba belépve Kimi csak ledobta a táskámat a földre, majd caplatott is tovább a folyosón. Én meg csak szájtátva álltam a folyosón. Az oké, hogy eddig is szálltam meg csilivili szállodákban, meg luxusban a versenyeken, és nem vagyok olyan nélkülöző, hogy eddig csak motelekben töltsem a vakációimat, de ezt a rengeteg fényűzést még meg kell szoknom. Az egészen látszott, nagyon arra mennek, hogy megmutassák mennyire gazdagok, és mindent megtehetnek. Például a hatalmas házimozi rendszert, a kanapékat, az ál kandallót nem hiszem, hogy túl gyakran használnák a vendégek. Mondjuk a kanapékat még csak-csak, ha ide jön mindenki a Lotustól, hogy nagyot bulizzanak, akkor le tudnak ülni, de a tévénézés helyett sokkal érdekesebb szétnézni egy idegen városban, országban, kultúrában.

 végül már nem is nézelődök, csak bevonszolom a sporttáskám a hálóba, és egy gyorsan előtúrt bő alvópólóban az ágyra vetem magam. Utálom a selymet, de most ez sem tudott zavarni, pillanatok múlva már aludtam is.

…

- Itt is vagyok. – fékeztem le nagy lendületből Mark mögött. Határozottan jót tett, hogy sikerült kialudnom magam, bár kicsit megcsúsztam az idővel, mégsem késtem.

- Akkor már csak Kimire kell várnunk. – nézett az órájára színpadiasan.

- Őt ismerve még tuti húzza a lóbőrt! – hallottam meg egy szintén vidám hangot magam mellől.

- Romain! De jó! El s felejtettem, hogy te is jössz! – adtam puszit neki. Határozottan sokkal jobb volt a kapcsolatunk első pillanattól fogva, mint Kimivel, és szerintem nyugodtan mondhatom, hogy barátok is lettünk.

- Kössz… Ilyen könnyű engem elfelejteni? – játszotta a sértődöttet. – Persze, Kimi mindenkit levesz a lábáról…

- Dehogy is! Csak annyira azzal foglalkoztam, hogy Mark is jön… - vigyorogtam rá az említettre.

- Na igen… Én még Kiminél is nagyszerűbb vagyok. – jelentette ki magabiztosan.

Ezen már mind a hárman hangosan nevettünk. Hát még Kimi morcos fején, amikor befutott.